Pesti Srácok

Döbbenet: feloszlatja magát az Új Világ Néppárt

Döbbenet: feloszlatja magát az Új Világ Néppárt

Az Új Világ Néppárt 2022. május 19-én megtartotta éves közgyűlését, amelyen elfogadta az előző év pénzügyi beszámolóját. Értékelte az országgyűlési választások nyomán kialakult helyzetet, és elfogadta a párt jogutód nélküli feloszlatásáról szóló elnöki előterjesztést – közölte Facebook-oldalán a társaság.

Az Új Világ Néppárt 2020 októberében alakult; elnöke és társalapítója, Pálinkás József tavaly kiváló ütemérzékkel, a realitásokat zseniálisan felmérve indult az ellenzéki előválasztáson a miniszterelnök-jelöltségért, de nem tudta összegyűjteni ehhez a húszezer aláírást. A párt honlapján azt írták, az Új Világ Néppártot azért hozták létre, hogy 2022-ben kormányzóképes polgári alternatívát nyújtsanak mindazoknak, akik kormány- és politikai irányváltást szeretnének, mondván, ez a foglyul ejtett társadalom kiszabadításának polgári programja.

Az Új Világ Néppárt feloszlatásával egyfajta hungarikumot is gyászolhatunk, mert ez volt a világ egyetlen olyan néppártja, amelynek egyetlen, viszonylag ismert tagja volt, aki valószínűleg az egész tagságot jelentette.

Forrás: Facebook; Fotó: MTI/Soós Lajos

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?