Pesti Srácok

Donald Trump kilépett a hollywoodi színészcéhből

Donald Trump kilépett a hollywoodi színészcéhből

Donald Trump lemondott tagságáról a hollywoodi színészcéhben (SAG-AFTRA), miután a szervezet kilátásba helyezte az előző amerikai elnök kizárását a Capitolium több halálos áldozatot követelő január 6-i ostromában játszott szerepe miatt.

– írta Trump a szervezet elnökének, Gabrielle Carterisnek címzett csütörtöki levelében, amelyet a céh közzétett.

PestiSracok facebook image

– írta az előző amerikai elnök, aki 1989 óta volt tagja a szervezetnek. Trump üzenetére reagálva a céh rövid közleményt adott ki, amelyben azt írta:

A színészcéh igazgatótanácsa a múlt hónapban úgy ítélte meg, hogy fennáll az alapos gyanúja annak, hogy Trump megsértette a tagságra vonatkozó irányelveket a Capitolium január 6-i ostromában játszott szerepével. A céh szerint Trump félreinformálásra épülő, meggondolatlan kampányt folytatott, amelynek célja az újságírók, köztük számos SAG-AFTRA-tag hiteltelenítése és végső soron biztonságának fenyegetése volt. Az ügyet egy fegyelmi bizottság vizsgálta volna, ám Trump a levelében közölte, hogy nem kíván részt venni egy ilyen jellegű meghallgatáson. A volt amerikai elnök levelében számba vette eddigi filmes és televíziós szerepléseit, kiemelve a Reszkessetek, betörők! 2.: Elveszve New Yorkban, a Zoolander, a trendkívüli, a Kaliforniába jöttem és a The Apprentice című produkciókat.

A hollywoodi színészcéh tagságának elvesztése senkit sem gátol a további szereplésekben, de a legtöbb nagy produkció tartja magát a szakszervezettel kötött szerződésekhez és kizárólag tagokat alkalmaz.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Alex Brandon

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?