
“Visszatérek a politikába, mert fontos feladatunk van. Újjá kell szerveznünk a választási vereség óta széttöredezett és meggyengült ellenzéket” – írta közösségi oldalán Donáth Anna. A Momentum politikusa közölte, hogy napokon belül megszületik a gyermeke, ezért most minden ideje és energiája a családé. Egyben megüzente, hogy hamarosan visszatér, szavai arra utalnak, hogy komoly ambíciókat dédelget és hatalomátvételre készülhet.
Az utóbbi időben egyre keményebben feszült egymásnak a DK és a Momentum. Egymásnak való beszólongatásból eddig sem volt hiány, Gyurcsány partizános szereplése viszont végképp kiverte a biztosítékot az ifjonc baloldali pártnál. A Momentum elnöke konkrétan adománygyűjtést indított, hogy abból küldjék nyugdíjba végre Gyurcsány Ferencet.
Gyurcsány hetek óta csak készül. Megalakítottak egy árnyékkormányt, ami nyilvánvalóan elsősorban a saját térfelükön fontos üzenet, erőfitogtatás, annak a pontos kijelölése, kinek hol van a helye. Gyurcsány pedig egyértelműen úgy gondolja, hogy mindenkinek ott, ahol ő mondja. A vezető szerep mellett annak kommunikációja is a stratégiája része, hogy ő semmiért nem hibás és korábbi szövetségesekre mutogatva hárít felelősséget.
A Momentum ezt nem tudja és nem is akarja benyelni. Ezért azán egymásnak feszül a két párt. Abban egyetértenek, hogy a jelenlegi ellenzék úgy csapnivaló, ahogy van, de mindegyik párt saját magát tartja alkalmasnak a átrendezésre. Donáth Anna már augusztusban megüzente Gyurcsánynak, hogy ne nagyon készülgessen, mert nincs mire.
Aki azt sugallja, hogy rövid időn belül kormányváltás várható Magyarországon, az nem őszinte az emberekkel, és hamis reményekkel hitegeti őket. De ami még ennél is rosszabb: aki politikusként arra készül és arra célozgat, hogy a kormány majd heteken vagy akár néhány hónapon belül megbukik, az az ellenzéki oldal legfontosabb munkáját akarja megspórolni
– írta akkor Donáth Anna. Míg a minap a Partizánban Gyurcsány Ferenc a Momentumot is bírálta és nyomatékosította, azé a vezető szerep, akié a legnagyobb frakció, a Momentumot ez nem hatotta meg. Sőt, nem csak helyet kérnek Gyurcsány mellett az ellenzék vezetésében, hanem világossá tették, hogy a DK felett már eljárt az idő, Gyurcsánynak már visszavonulnia kellene. Ők pedig kizárólagos vezető szerepre tartanak igényt az ellenzék újjászervezésében.
A fiatal párton belül Donáth Anna lehet az, konkrétan kezébe venné az irányítást. Gyakorlatilag erről szól az a pénteki poszt is, amelyet azzal kezd, hogy hamarosan megszületik a gyermeke. Az azt követő időszak teendőiről – és nem az anyai örömökről, hanem a politikai ambíciókról és tennivalókról sokkal többet foglalkozott a bejegyzésében.
Újjá kell szerveznünk a választási vereség óta széttörredezett és meggyengült ellenzéket. Kormányzóképes erővé kell formálódnunk, miközben megújulunk szellemileg és szervezetileg is
– fogalmazott. Azt is hozzáfűzte, hogy szerinte a Momentum az a párt, ahol a legtöbb tisztakezű, őszinte és 21. századi gondolkodású politikus dolgozik Magyarországon.
Ahogy sokan bennem, úgy én a Momentum szervezetében látom a reményt egy emberségesebb és igazságosabb ország megteremtésére
– jelentette ki Donáth.
Csb
2022-10-01 at 01:13
Ké-szülnek! Lesz az árnyékszék-kormány árnyéka? Erre is van pénz? Uniós a forrás? És a gyerek vámáru ?
gyurcsányiviktor
2022-09-30 at 17:49
Inkább a gyermekeddel foglalkoznál annushka, ha már’ bekaptad a legyet.
Tudom, a gyermek rosszkor jött, mivel így ki kell hagyj néhány fontos hónapot, amelyek alatt akár el is felejtkezhetnek RÓLAD a cserépedény szavazóid.
Nosza vissza a vájúhoz annushka, a gyerekkel pedig lesz-ami-lesz, lesz-aki-lesz.
Egyetlen, viszonylag pozitív dolgot tudok veled kapcsolatban mondani annushka, hogy nem öletted meg a szíved alatt megjelenő új emberkét.
Többet azonban nem !
Ungarn über alles !
2022-09-30 at 17:31
K
11:55
semmi gond, felnől az a poronty, majd az apja szoptatja, míg ez a tehenke polityizál
aladin
2022-09-30 at 17:26
A momentum is elkezd készülni mint Gyurcsány, mi lesz itt anyám. Ha a többi ellenzék is bejelenti, hogy külön készülnek mint a DK. akkor egy ellenzéki kotyvasszal állunk szembe.
Cser Borbála
2022-09-30 at 16:10
#Rózsa Zoltán
Csatlakozom.
Apuci
2022-09-30 at 15:23
Az a brüsszeli Donát Anna ! Köszi nem kérünk belőle ! Mennyit fog kapni az O1G kormánytól ,gyereke után ? Mennyi időre maradhat otthon ? Na jó ebből elég !
1 Enaki
2022-09-30 at 15:11
Ròzsa Zoltàn. 10.54.09.30. Egyetèrtek a kommenteddel. Az első bekezdèsben irottakat akartam szòvà tenni,előttem màr megtetted.
Hoppá
2022-09-30 at 14:55
D. A: Visszatérek a politikába, mert kevés a lé.
na4
2022-09-30 at 13:54
Inkább pelenkázzá Ancsa, mindenki jobban járna.
Netty
2022-09-30 at 13:52
Annácska!
“Ej, ráérünk arra még!”,nem
kell annyira sietni, inkábbb neveld a gyerekedet, csak ne arra, amire apukád téged.
Ké(szüljél) nyugodtan, belőled sem lesz miniszterelnök soha.
Egy darabig brüsszelben sem rontod a levegőt és nem harcolsz a saját hazád(?) ellen.
mzsmnb
2022-09-30 at 13:36
Lesz még ebből patália, ahogy egyre zsugorodik az az ellenzéki “csokitorta” …
na4
2022-09-30 at 13:16
Ölik egymást balliberék. Helyes.
Orientál
2022-09-30 at 12:57
Donáth nálatok momentumosoknál nagy divat a botmixer.
hivő
2022-09-30 at 12:51
A Momentum,őszinte,..tisztakezú,
XXI századi politikai párt?
Nem felejtett el itt valami,pl.
Magyar párt?
Persze tudjuk hogy nem magyar
érzelmű,de azért megemlithette
volna.
Különben meg Ferink tényleg nem
a legfrissebb hir a politikában,
kell egy backup.
Bàstya elvtàrs
2022-09-30 at 12:41
Azért AZ tetszik,amikor két hazug, a soros birodalom àltal kiképzett banda egymas torkànak esik!
Persze nem a koncért veszekednek,Meg a hatalomért, dehogy!
Gyuribànak viszont lassan nagyon elege lesz az (egyre durvàbb) zakokbòl.
Ha az öszinteség olyan fontos,akkor Cseh elvtàrsnönek azért visszakéne fizetni azt AZ 5-5,5 milliàrdocskàt,majd szepen eltakarodhat!
Habàr ti Meg akkor voltatok öszinték,amikor a Föld lapos Volt…
Mekkelek
2022-09-30 at 12:31
Az megvan, hogy egymásnak feszülnek, dicső küzdelmet vívnak, aztán összeborulnak? Mekkora katarzis! Na ez lesz most is. A momentum a ‘legerősebb’ a dk után, nekik kell ezt a szerepet eljátszani, hogy potensebbnek tűnjön az ellenzék.
Aligha fognak előbbre lépni ezzel.
Horváth Piroska Rózsa
2022-09-30 at 12:28
Ez nem botmixereztetett?
Patriot
2022-09-30 at 12:21
Fizetett spion ,CIA ügynök az egész momentummal együtt! Ilyen legalja alakokból áll a kínálat az ügynök képzőn. Lásd még az egész moslékkoalíciót, MZP-stől,súlyosbítva az árnyék kormány tagjaival.
hufi
2022-09-30 at 12:13
Abban igaza van Donáth Annának, hogy Gyurcsány felett eljárt az idő, nade, hogy a Momentum tisztakezű, az minimum megkérdőjelezhető!
Hiába jelentkeznek be a Messiás szerepre, más is ezt tenné, a végső döntés a führer, szaros hurka kezében van.
Nem tünt fel az átlagpolgároknak ez a nagy igérgetéscunami, amit egymás túllicitállásánál hallunk mostanába a liberálbolsiknál?
Most, hogy a világban számtalan kihívás és probléma adódott, Annácska megmondja a tutit!
Egykutyák ezek mind, az EU a gyüjtőhelyük, onnan osztják az észt!
Orientál
2022-09-30 at 11:59
Donáth Anna a te momentumos Cseh Katalin momentumos elvtársnődék ellen 4,6 milliárd forintnyi eu-s pénz ellopásuk miatt az OLAF is nyomozást folytat.
Andromeda
2022-09-30 at 11:58
Egyelőre azzal foglalkozzon inkább Donáthka, hogy a gyereke egészséges legyen és maradjon. Persze álmatlan éjjelei és nappali alatt írogathatja a stratégiai szövegeit, de annak nem lesz de füle, se farka.
K
2022-09-30 at 11:55
Sajnálom Donáth Anna gyerekét, mert nem sok ideje lesz anyucinak a gyerekkel foglalkoznia, és később ezért lesz defektes a gyerek.
Az ember életében az első három évben különösen szüksége van a gyereknek az anyjára, ennek meghatározó szerepe van.
Vagy politizál a mama, vagy gyereket nevel. A kettő nem megy együtt.
Gullwing
2022-09-30 at 11:49
A momentum az a párt ahol a legtöbb fiatal ágens, ingyenélő, kretén van.
Ungarn über alles !
2022-09-30 at 11:40
a mi-túzott fattyú világra jött már ? …vagy hazudozással akarja stresszelni a kölkét ?
(annyira okádék a fajtád, hogy a nőstény mivoltod nem tudja ellensúlyozni !)
Borsmenta
2022-09-30 at 11:40
A hazaàruló gusztustalan nőszemèly hamarosan megellik.
saghy rozalia
2022-09-30 at 11:39
Kedves Rózsa Zoltán,
abban igaza van, hogy ugyan azt akarják, de közöttük is megy a pozíció harc és nem árt ezt táplálni.
saghy rozalia
2022-09-30 at 11:35
Megöregecskedődött a Klárika?
Béla
2022-09-30 at 11:32
Donáth Anna szép nő.
Gonella
2022-09-30 at 11:25
ugyan már! mit képzel magárol, 2024-ben bukik, leves, oszt hazajön majd osztani az észt? ezek azt hiszik, hogy a dk-s jelöltön kívül lesz más eu parlamenti képviselő, még belőlük is talán kettő három.
Patriota
2022-09-30 at 11:11
Na? Lebabázott már?
Inkább a kölködet kéne nevelned, mint a mocskos balos politizálás !
Valaki
2022-09-30 at 11:00
Jól alakul. Donáth megspórolja a piszkos munkát a Fidesznek. Mészárszékre viszi a momentumot. A gyurcsány kinyírja rövid időn belül.
Végre ő is csinál valami hasznosat.
Királytigris
2022-09-30 at 10:59
Leszbikának gyereke lesz… Szegény gyerek…
Más: Egy bukott, leamortizálódott megélhetési politikus, aki mellesleg még hazaáruló is, ne szervezzen újra semmit, hanem tűnjön el a p…ba, Gyurcsánnyal együtt, akivel korábban összebútorozott, most meg köpköd rá!
Rózsa Zoltán
2022-09-30 at 10:54
Kedves Füssy Angéla!
Kérem ne sugallja cikkében, hogy Donáth Anna bármennyire is Gyurcsány vagy Добрев kihívójaként térne vissza – egy frászt!
Mindegyik telivér globalista, internacionalista és azon dolgozik, hogy kiárulja Magyarországot a nemzetközi pénzuralmi hálózatnak.
Ha a felmenőiknek nem sikerült a kommunizmus nevű internacionalista projekt – csak odáig jutottak, hogy a múltat végképp eltörölni, mindent lerombolni, aki nincs velünk az ellenünk tehát hullahegyeken túl az építési fázisba már nem sikerült semmit letenniük az asztalra.
Sebaj, van másik, itt az új Unió koncepciója, az Európai Egyesült Államok ami végül faltól falig egy USA gyarmatként üzemel. Benne Magyarország már csak névleg létezik, kulturális, szuverén, egyedülálló léte már feloldódott a nagy nemzetközi összefogásban és globalizmusban.
Kedves Angéla a Donáth – Gyurcsány – Добрев választás nem kevésbé értelmetlenebb mint mondjuk anno volt a Timmermans – Schultz – Weber verseny az EP-ben.
Tökéletesen értelmetlen mert Donáth egy és ugyanazt képviseli és akarja mint Добрев és az alkoholista férje.
Semmi különbség, nincs itt semmiféle kihívás – színház van, porhintés a szemünkbe, ingyen cirkusz, szappanopera. Összeveszés, médiákon keresztül nagy beszólások, üzengetések, előválasztási kutyakomédia, Magyar György teátrális eredményhirdetése, visszalépések, előrelépések, kamarillapolitika, összeborulás, színpadon ölelkezés majd egymás telibe szarása – szóval csak a szokásos politikai szarvihar a baloldali moslékban.
angelblind652
2022-09-30 at 10:49
Úgy osztozkodnak a számukra nem létező hatalmon, mintha esélyesek lennének. Aki elmulasztotta az esélyt, többet nem kerül helyzetbe. Bocs, ilyen a világ.
csakafidesz
2022-09-30 at 10:48
“Visszatérek a politikába, mert fontos feladatunk van. Újjá kell szerveznünk a választási vereség óta széttöredezett és meggyengült ellenzéket”
————————————————————————————-
Az amcsik kiadták neki a munkát.
Kiss Róbert
2022-09-30 at 10:47
Annuska saját magát sem ismeri,
nemhogy a MAGYAROKAT???