
Donáth Annát ajánlja az ellenzék vezetőjének Facebook bejegyzésében a Momentum elnöke. Gelencsér Ferenc azt írja, most „kezdetét veszi egy nagyon jelentős, két éves időszak. A következő két évben fog ugyanis eldőlni, hogy ki vezetheti az ellenzéket. A korszakváltásra szerinte Donáth Annával van a legnagyobb esély, hiszen ő az, aki őszintén beszél az ország előtt álló kihívásokról, aki szembenéz az ellenzéki politika kudarcaival.
Mondjuk ki az igazságot akkor is ha fáj: 2022-ben nem sikerült bizonyítanunk a választók többsége előtt, hogy mi igazságosabb és emberségesebb Magyarországot építenénk – a jelenlegi korrupt rendszer helyett. Viszont: tavasz óta a parlamentben is képviseljük a magyar emberek érdekeit.
-kezdi némi kritika gyakorlással a Momentum elnöke.
Aztán hosszasan taglalja, szerinte milyen sokat tettek a hazáért és a magyarokért itthon és a határokon túl.
2023-ba pedig kezdetét veszi egy nagyon jelentős, két éves időszak. A következő két évben fog ugyanis eldőlni, hogy ki vezetheti az ellenzéket. Mi azt mondjuk, hogy a tét nem kisebb, minthogy Magyarországon le tudjuk-e váltani a válságokat okozó hazugságok korszakát, és végre kezdetét veheti-e a kor, amiben az igazság kimondása lesz az alapvető
-folytatja.
Ezt a változást mint írja, szerinte Donáth Anna vezetésével lehet elérni.
Arra nem tér ki, hogy saját feladatát miben látja, de ígéri, hogy bizonyítani fognak:
Amit én ígérhetek és fogadok is 2023-ra, hogy mi nem fogjuk feladni, bizonyítani fogunk, magunknak és a választóknak is
-fogalmaz Gerencsér Ferenc.
Vezető kép: Horváth Péter Gyula
Judit
2023-01-02 at 09:12
Egyetértek “Rózsa Zoltán ” írásával.!!! Ez a moslékos ellenséges banda egyenlő az szdsz bandával.!!!
Vagyis,: egyik kutya, másik eb.!!!
mxy
2023-01-02 at 08:31
A jövő záloga?
“Nekünk magyaroknak akkor van jövőnk, ha magyarok maradunk.”
obsitos
2023-01-02 at 00:29
Aztán ha fiatalítanak, a baba lehet az alelnök.
Jácint
2023-01-01 at 23:44
Dezső
2023-01-01 at 13:33
Kiegészítve Dezső hozzászólását…
——–
“2022-ben nem sikerült bizonyítanunk a választók többsége előtt, hogy mi igazságosabb és emberségesebb Magyarországot építenénk”
De, sikerült (szerintem)!
Pontosan bizonyították, hogy “MILYEN IGAZSÁGOSABB” Magyarországot akarnak!
Olyat, ahol akivel nem értenek egyet (lásd Orbán/magyar nép) attól megtagadtatják (egyszóval elveszik) a juttatását!!!
Mert NÁLUK ez ez igazságosság!!!!!
Tehát kimondva, “DIKTATÓRIKUSAN” csak annak adnának aki(k) velük egyetértenek!!!!
Hát igen. Náluk ez az IGAZSÁGOSABB…..
jósnő
2023-01-01 at 22:46
“Amit én ígérhetek és fogadok is 2023-ra, hogy mi nem fogjuk feladni,….”, mert ez a mostani pénz semmire se elég!
Hoppá
2023-01-01 at 22:42
Azért a rendszerváltás óta tényleg több párt rendszer van. Ezért van esélyük az eszünkbe juttatni azt a tényt, hogy milyen megvetendő banda szeretne hatalomra jutni. Morális szempontból talán még a köztörvényes bűnözők sincsenek ilyen mélyen, mint az ellenzék politikusai.
Vízöntő
2023-01-01 at 21:25
Kezdődik az unokák összecsapása?
Donáth is Rákosi Mátyás örökét kapta a nagyapján keresztül mint Dobrev, csak ők már akkor is felkészültebbek voltak a szobafestő-mázoló segéd Aprónál, de ennek most nincs jelentősége. A harmadik unoka totál hülye, a Fekete-Győr, ő már nincs pariban. Egy negyedik évekkel ezelőtt lelépett a politikai porondról, nem is mutat vágyat a visszatérésre abba a közegbe.
Gyurcsány pechje, hogy nem unoka, csak egy szakdolgozatosként Dobrev csomagja, háttérképe, de annak hatásos!
Donáth mellett ott van még egy-két figurája a Momentumnak akik okosan a háttérbe húzódtak, és mögöttük a Berg befolyásolta nemzetközi liberális vonulat, míg Dobrevnek csak a DK elhasználtjai és a nemzetközi korrupcióban fürdő elvtársi vonal áll a háttérben!
Hogy mi lesz a vége?
Várjuk majd a következő választást, hogy takaríthassuk talpon maradtakat!
Sanyáta
2023-01-01 at 17:33
RÉSZVÉTEM….ENNYI TELLIK, AKKOR HAJRÁ,ENNYIT ÉN IS TUDNÉK..
A vizes mérnök
2023-01-01 at 16:48
Jó felmenőkkel rendelkezik Annácska
– dédpapa Donáth Lipót ügyvédet a Szolnoki Törvényszék több évi elzárásra ítélt, mert a rábízott árvák, több mint 20 000 pengőjét elsikkasztotta
– nagypapa Rákosi pajtás titkára volt, és szerepe volt Mindszenty bíboros meghurcolásában
– apuka evangélikus lelkész ellenére nem bír természetével és a beosztott hölgyekkel erőszakoskodik
Hát tényleg ilyen momentum kell
Beeeeeee
2023-01-01 at 16:11
A leszbi csajt imádják a Budapestiek! A Gyurcsótány, a Bulgártehén, a Messiás Makizai, és a Atomrektorzseni Fegyőr után biztos befutó Budapesten a 2 millió birkánál!
Édi
2023-01-01 at 15:15
Ha arra kerül a sor, hogy a ” jövő zálogát ” ki kell váltani, rám ne számítsatok.
Őrnagy
2023-01-01 at 14:55
“Mondjuk ki az igazságot akkor is ha fáj: 2022-ben nem sikerült bizonyítanunk a választók többsége előtt, hogy mi igazságosabb és emberségesebb Magyarországot építenénk”
De legalább az ellenkezőjét sikerült bizonyítani, és a választók meg is értették!
“Aztán hosszasan taglalja, szerinte milyen sokat tettek a hazáért és a magyarokért itthon és a határokon túl.”
Csakhogy a választók ezt a sok tettet a hazáért és a magyarokért pláne a határon túli magyarságért valamiért egészen másként látták és látják! Ez a sok tett csak a betartásban, pusztításban és károkozásban, magyarellenességben és abnormalitásban testesült meg, amiből normális magyar ember a jövőben se kér!
Ungarn über alles !
2023-01-01 at 14:55
Ribanczka ezen a fotón úgy néz ki mint amikor kihagyták a családi mi-túzásból
Ezek szerint
2023-01-01 at 14:22
mégsem a Momentum elsőszámú üdvöskéje Cseh Katalin lenne a nyerő az elnöki székre?
Pedig ő nyíltan az unió nagy nyilvánossága előtt követelte Magyarország megfosztását a járandóságátol.
Ennyivel többet számít a besúgás?
Valami különös, nagy erő lehet benne.
gyurcsányiviktor
2023-01-01 at 14:08
Ez is inkább csináltasson magának még egy kölyköt és húzza meg magát, hátha kimarad az ep korrupciós botrányából.
Ja, meg idomítsa meg kissé, a jó édes apját !
Ezek szerint a
2023-01-01 at 13:47
Donáth Anna jó lesz momentumos pártelnöknek, mivel momentán úgysem ér rá, nem terhelt egyelőre korrupciós ügyekkel sem, amivel meg terhelt, a Jurovanak hetente többször telefonon leadott jelentések, pedig már eddig is az Unió arany fokozatú támogatójava léptették elő.
Mert a jó besúgás aranyat ér.
Dezső
2023-01-01 at 13:33
De a lényeg, hogy Ő maga mondta:
“Mondjuk ki az igazságot akkor is ha fáj: 2022-ben nem sikerült bizonyítanunk a választók többsége előtt, hogy mi igazságosabb és emberségesebb Magyarországot építenénk”
Sőt, pont az ellenkezőjét bizonyították – korábbi hozzászóló listája – ami alapján (és főleg a hazaáruló annácska személyében) elég rendesen “bizonyították”, hogy ők hogyan is képzelik az “igazságosabb és emberségesebb Magyarországot”!!
És ezt felülmúlni vagy ezen tetteknek az ellenkezőjét “tenni” – vagy ezeket az emberek szemében semmissé tenni – sajnos nem egyszerű! Sőt a mentalitásukat, de akár kimondva az igazságot, a politikai látásmódjukat figyelembe véve, ez tőlük LEHETETLEN!!!
ibolya
2023-01-01 at 13:20
Mit akar ez a leszbi fattyu? Eltűnhet a másik leszbikus cafkaval együtt.A házasság náluk csak álca!Ugye Katka?
SZJ
2023-01-01 at 13:08
Csak jelezném, hogy már régen eldőlt, hogy ki lessz az ellenzék vezére .
Jelenleg van a DK és a futottak még.
Rózsa Zoltán
2023-01-01 at 12:54
Csak visszatér a Momentumos új SzDSz a régi kerékvágásba – vagy inkább a jól megszokott pöcébe.
Kezdték egy kommunista palántával – a méltán okos, művelt, haladó, értelmes és rátermett – Fekete-Győr személyében.
Folytatták egy tökéletesen takonygerincű, cserébe viszont legalább abszolút értelmetlen retardálttal: Gerencsér Fecóka.
Most visszatérünk a vörös proli gyökerekhez Donáth Annával.
Félreértés ne essék – és ezeket a sorokat most a kretén, mindenszarista szavazóiknak írom: a játékosaitok változhatnak a játékotok célja ugyan az marad: minél szarabb az országnak és a magyaroknak nektek annál jobb a kedvetek. NOlympia, Brüsszeli pénzek gáncsolása, Paks 2 gáncsolása, George Soros és sunyi, korrupt adományai, lazacos szendvicsek a Szabadság téren az Egesült Államok követségén, román és szlovák pártok támogatása a magyarral szemben a helyi választásokon, ukrajnában szarkeverő látogatás Zelenszkijnél és még sokat sorolhatnám!
Mindenszaristák! Ti is mentek a pöcébe a csürhe, felforgató Momentumotokkal együtt!
kgl3
2023-01-01 at 12:28
Természetes, hogy mindenkinek van saját favoritja. A vezetőt azonban nem a leggyengébb, hanem a legerősebb fogja adni. Akármilyen hazudós, és akármilyen rossz szabadverseket is ír a férje.