Donáth Anna nem válaszolt kérdéseinkre, a sajtószabadság nevében. Eddig semmi újdonság. Azonban a baloldal képmutatása ismét szintet lépett, hiszen a Momentum NEM elnöke szerint ők hozzák el az új oktatási rendszert, miközben Brüsszelben azokat a forrásokat gáncsolják, amelyből a tanárok béremelése megvalósulhatna. És bár Donáthék szavakban a tanárok bérfejlesztése mellett állnak ki, valóban az uniós direktívák kiszolgálóiként tevékenykednek hazánkban.
Fotó:MTI/Kovács Attila
Facebook hozzászólás
palicsi
2023-06-09 at 09:31
Mit lehet ezen nem érteni?
Donáth Anna szerint “ők küzdenek az uniós pénzekért”
Hol van ebben a mondatban, valamilyen utalás arra, hogy ezeket a pénzeket kinek szánják?
Az, hogy a támogatóik nem gondolkodnak, és azt képzelik, hogy ebből nekik (a momentum támogatóinak), bármilyen előnyük származik, naivitás!
Valójában Annácska igazat mond! Én vagyok a hülye, ha benyelem!
Gazemberek
2023-06-08 at 22:08
Dináth, Cseh, az MSZP és a DK pontosan ugyanolyan kárisaj, mint a nyilasok, Rákosiék, Kádárék voltak. Tömeggyilkos hazaárulók. Nemcsak egyszerűen antidemokratikus, rasszista és nacionalista (mert magyarellenesek) korrupt maffiózók, hanem tömeggyilkosok is, hiszen 2006 óta tudjuk, hogy gyilkolni is kéoesek lennének a hatalomért, és olyan szövetségrseik vannak, mint a náci Barley, aki “j9” náci módjára ki akarja éheztetni a magyarokat. Itt már nincs kimagyarázás.
heman
2023-06-08 at 20:05
Ezek a nyomorultak, a magyar haza
árulói az eu-ban mint donath meg a cseh stb. azt gondolják,hogy az eu-s pénzek megszerzésével választást lehetne nyerni azután egymás között elosztának. Ebben már nagy gyakorlatuk van. A választások megnyeréséhez sokkal több kellene.
bressa
2023-06-08 at 17:25
Tényleg küzdenek az EU-s pénzekért! 4 milliárdot vagy ki tudja mennyit már sikerült lenyúlni! Csak a számonkérés akadozik még….
Számjáng
2023-06-08 at 14:58
Kár volt megnéznem, most ettem, mindjárt kifordul a belem ettől a nőnek nem nevezhető véglénytől..
2 ÉNAKI
2023-06-08 at 14:45
Most kielheti magát,mert olyan,hogy legközelebb neki már nem lesz,legalàbb is hatàros 2026 évben.
tarcsa
2023-06-08 at 11:32
Donáth Anna és családja: vérkommunista, pap, liberális. A vörös komisszárt és a nácit rejtegetik, pedig biztos volt az is. A gyereke mi a lófasz lesz, azt nem lehet tudni, de hasznos tagja a magyar társadalomnak nem, az biztos. Viszont meggyőződésre hivatkozva lopni fogja az emberek pénzét, az biztos. A Momentum nevű szennyhorda kizárólag ilyenekből áll! Hasonlóan, mint a DK.
Puncius Pinatus
2023-06-08 at 11:02
A magyar nép túlnyomó többsége is küzd Annácska!
Hamarosan megtapasztaljátok a küzdelem rátok váró hatását, kimenetelét!
kektarnics
2023-06-08 at 08:51
Nem valo neki a politika, inkabb gyereke nevelesevel foglalkozzon, tobb haszna lesz belole es a magyaroknak is!
2 ÉNAKI
2023-06-08 at 08:39
Hazug vagy Donáth. Dobrev bevalotta,hogy ők lobbiztak azért,hogy ne kapjuk meg a pénzt.
Sas
2023-06-07 at 22:54
Gyalázat, hogy ezt a szerencsétlen lányt instrumentalizálják-miközben csak sablonokban tud gondolkodni.
aladin
2023-06-07 at 20:27
Ez a Donáth is a ballibsi korrupt EU.-tagja, Brüsszelbe jár az utcasarokra amit az apjátol megtanult sz…..ni. Te bögöszájú itt Magyarországon sosem lesz belöled semmi ezt mi magyarok garantáljuk.
Mézga
2023-06-07 at 20:18
Nagyon küzdenek azért a pénzért, hogy meg kapják.
Amióta nem érkezik pénz azóta sír a baloldal, hogy nem megy a vállalkozásuk, nincs pénzük, tönkremennek a baloldali vezetésű városok stb.
Szerintük ők soha nem kaptak semmit a támogatási pénzekből. Minden támogatási pénz a Fidesz holdudvarába került. És ezt a pénzcsapot ők sikeresen elzáratták.
Na most van egy érdekes nézete.
Amikor még folytak a pénzek addig érdekes módon ezek a problémák nem voltak ennyire súlyozottak (lsd. Annácska pályázati lenyúlása). Emellett akárhol felütöm a baloldali újságokat, szinte mindig van, Lőrinc ennyivel gazdagodott, Orbán haverja annyit, Szíjártó felesége amannyit stb srb.
Kérdem én, miért van az, hogy amióta a pénzcsap el lett zárva, hogy-hogy megy a Fidesz közeli vállalkozásoknak, és miért mennek tönkre a baloldali vállalkozások? Hát ha a Fidesz emberei csak a támogatásokat nyúlták le, akkor nem tönkre kellene menniük? HA a baloldal nem függött a támogatásoktól, vállalkozásai miért mennek egyre lejjebb??
Nekem úgy néz ki, hogy egy problémájuk van, hogy a pénzéhségüket nem lehetett csillapítani, ezért léptek oda, hogy elzáratják a pénzcsapot, hogyha oda kerülnek, akkor nekik több jusson, vagy más csatornákon hozzájuk menjen, hogy a vállalkozásaik újra erőt kapjanak.
Szóval addig, amíg a Fidesz közeli vállalkozások meg sem érzik az uniós pénzek elzárását, a baloldali vállalkozások meg szenvednek tőle, nekem világos, hogy ki az aki hasznot húz, remél az Uniós pénzből. Mondhatja a fellengőz dumákat.
Egy tényt nem felejtek, a legtöbb magyar milliárdos, időarányosan legnagyobb tőkenövekménnyel a Gyurcsány égisze alatt nőtte ki magát. Nem kérdés, hogy honnan volt akkor nekik pénzük, és miért küzdenek azért, hogy ők határozhassák meg a pénz elköltésének módját.
Tények
2023-06-07 at 20:05
mnenjetek a qurva anyátokba , mocskok
gyurcsányiviktor
2023-06-07 at 19:12
Természetesen küzdenek a zsozsóér’, hiszen ebből élnek és ebből árulják a hazát, vagyis ebben az esetben Magyarországot.
Boldogabb lennék, ha az őket pénzelő “hazájukat” árulnák el, az Magyarországnak csak hasznot hozna.
Liberál-komcsi-zöld SÖPREDÉK !
Agi
2023-06-07 at 19:10
Az Orban kormany egy csodbe vitt orszagot orokolt meg Gyurcsanyektol.
A kassza ures volt. Adosagunk tobb 1000 milliardra rugott.
Gyurcsanyek elloptak a 2014ben utalt unios penzeket.Elloptak az IMFtol felvett hitelt.Amit Orbanek fizettek vissza.Eladtak a kozmu cegeket.
Megemeltek az afat 27%-ra
Egegben volt az allamadossag.
Hagyjuk mar ezt a FIDESZ lop mantrat.
Mintha nem tapasztaltuk volna meg minden hatranyat Gyurcsany kormanyzasanak.
Ungarn über alles
2023-06-07 at 18:47
picsa szájú Kacsácska ! addig ne kapj levegőt, míg be nem bizonyosodik hogy az Országnak hoztál akár egyetlen elgurult euró centet is !
na4
2023-06-07 at 18:44
Ne bántsátok Ancsát. Ö a garancia a Momentum bukására.
huda
2023-06-07 at 18:44
Máté
Teljesen igaz ,sőt a ,sikkasztó lopó korrupt brüsszelbuziktól kapnának instrukciókat mit hogyan kel eltüntetni, következmények nélkül , közben orbánékat vádolják hogy ellopták már azt a pénzt amit még se kaptak .
Mirti
2023-06-07 at 18:42
….érdekes logika!…gondolom ő úgy gondolja ,hogy úgy küzdene a nevezett pénzért ,hogy a kétharmaddal demokratikusan (4. alkalommal) megválasztott kormányt megbuktatni és jöhetne a mindenfajta uniós szemét az ezer éves magyar társadalomra ( lmbtq…buzi jogok minden formája változata,) az ezer éves hagyományok ,szokások, vallás teljes felszámolása….stb. …na és a muszlim bevándorlók minden fajta korlátok nélkül….HA RAJTAM MÚLNA EZ A MOCSKOS KÚRVA VALAHOL bRÜSSZEL HATÁRÁBA EGY KARÓN SZÁRADNA A ROTHADT FATTYÁVAL EGYÜTT!!!!!
GA
2023-06-07 at 18:39
Látjuk, hogy küzdenek= lenyúlják, mint a Cseh-maffia.
Angie
2023-06-07 at 18:37
Akiknek itt tudomása van az Orbán kormány lopásáról, azt kérem a bizonyítékokkal szíveskedjen feljelentést tenni, mert ez a törvényes útja!
Amennyiben csak a balos mantrát mondják fel, azt magasról leszarom! Nem érdekel, hogy mit írt meg a Telex, a 444 és a hír24 és mit mond Gyurcsány, meg Karigeri.
Logikus
2023-06-07 at 18:35
Ez a nő egy kretén!
Máté
2023-06-07 at 18:30
Már bocsánat de most Donáth Anna védelmére kell, hogy keljek. Valóban a választások óta küzdenek az Uniós pénzért. Ezt sok fórumon el is mondták, pl.: Karácsony is. Küzdenek, hogy ők kapják, a baloldali politikusok ne az Ország.
Mennyivel szebben néz ki az ő bankszámlájukon mint az Ország bankszámláján.
Miki
2023-06-07 at 18:04
Tessék már mondani, ki képviseli a fideszes mélyállamot? Az kikből áll?
Valószínű a Felcsútiakból, nem de? Vagyis azokból, akik már máig többet tettek egyenként, mint Donáth, Dobrev, Gyurcsány, Cseh ezért az országért.
Hát csak maradjpn még, vagy 13 évig legalább, így.
PG
2023-06-07 at 18:03
Ez a mocsok szóra sem érdemes. Ezek nem csinálnak egyebet, mint majmolják negatívan a kormány intézkedéseit. Ha a kormány pénzt adna valakiknek, most például a tanároknak, vagy előtte az egészségügyi dolgozóknak, akkor ők mindent megtesznek ellene. Ha a kormány az ország boldogulását akarja, akkor ők az ország nyomorba döntését.
Mária néni
2023-06-07 at 17:51
Tessék mondani…. a meg nem kapott pénzt hogyan lehet ellopni ?
IQ 1 es.
Kása mása
2023-06-07 at 17:47
Nézzetek Donáth László zaklatóra. Ez a lesbika az ő leánya.
2 tőmondatban minden elmondtam.
pampafu
2023-06-07 at 17:45
A kommunista megszólalás öröklődik ?
Miki
2023-06-07 at 17:41
Na, hogyan is gondolta a kis Donáth Annácska ezt? Hát persze hogy úgy, hogy majd az árnyék-kormány szét osztja a lét. Ha ha ha.
Már a gondolata is hátborzongató!
Annácska csak arra nem gondol, hogy a tette, mármint az amit pár napja Jurakova meg keresésével tett, az nem más, mint egy úgy 1956-os Magyar árúlás.
Na, de hát ez az, amit tud. Mert valószínű, hogy fogalma sincs arról, hogy valójába egy haza ellenes perszóna.
huda
2023-06-07 at 17:41
Nőt még nem gyűlöltem ennyire mint ezt a brüsszelnyaló hazug hazaáruló képmutató riherongyot !!
Annonim
2023-06-07 at 17:37
Rühes mocskos aljadék,olyan vagy,mint a jó firma apád.Szállj le a zavar keltésről te Brüsszel spicli.Nem intézel semmit csak nyalsz,hazudsz a gazdáidnak.Remélem 2026 ban többé nem látjuk savanyu ábrázatodat. Addig is tedd takarékra magad,te féreg.
Királytigris
2023-06-07 at 17:33
Vastag a bőr a Leszbika pofáján…csúsztat és hazudik mint a vízfolyás.