Pesti Srácok

Dózsa György úti tragédia: vádat emelt az ügyészség M. Richárd ellen

Dózsa György úti tragédia: vádat emelt az ügyészség M. Richárd ellen

Vádat emelt a Dózsa György úti halálos baleset ügyében M. Richárd és az ügy másik érintettje ellen a VI. és VII. Kerületi Ügyészség - erősítette meg a PestiSrácok.hu információit Koltai Zsuzsanna, M. Richárd védője. A tavaly májusi tragédiában ketten haltak meg, amikor az M. Richárd vezette Mercedes kabrió egy Citroënnel karambolozott a XIII. kerületben, a Dózsa György úton. A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) emellett a férfit vesztegetéssel gyanúsítja, mivel a rendelkezésre álló adatok szerint kenőpénzt fizetett azért, hogy számára kedvezően alakuljon a nyomozás.

A napokban benyújtotta a vádiratát a Pesti Központi Kerületi Bíróságra (PKKB) a másfél évvel ezelőtti Dózsa György úti tragédia ügyében a VI. és VII. Kerületi Ügyészség - tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t M. Richárd védője, Koltai Zsuzsanna. Úgy tudjuk, a nehézfiú mellett a Citroën sofőrje is vádlottja az ügynek. Információnkat Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője is megerősítette portálunknak. A szóvivő hozzátette, a két személy esetében halálos közúti baleset gondatlan okozása, továbbá ettől az esettől függetlenül M. Richárd és egy másik társa ügyében közúti veszélyeztetés, garázdaság és könnyű testi sértés miatt emeltek vádat. Az ügyészség végrehajtandó szabadságvesztést kért M. Richárdra, valamint azt, hogy a férfit örökre tiltsák el a vezetéstől.

Ketten haltak meg

A tragédia tavaly májusban történt, amikor egy Mercedes kabrió egy Citroënnel karambolozott a fővárosi XIII. kerületben, a Dózsa György úton. A Citroën a közeli trolimegállóba csapódott, elsodorva az ott várakozókat. A balesetben egy 23 éves férfi a helyszínen meghalt, hárman súlyosan, hárman pedig könnyebben sérültek. A súlyos sérültek közül egy 37 éves budapesti férfi a kórházba szállítást követően szintén életét vesztette. A kabrióban M. Richárd ült, akiről később kiderült, a baleset ideje alatt nem is vezethetett volna, mert bevonták a jogosítványát. A kecskeméti maffiaper egykori érintettjét hónapokkal az eset után őrizetbe vették, majd halálos közúti baleset okozásával meggyanúsították, továbbá kezdeményezték az előzetes letartóztatását, azonban a Fővárosi Törvényszék a házi őrizet mellett döntött. Azóta M. Richárdot a bűnügyi felügyelet megszegése miatt harminc napra újra letartóztatták.

PestiSracok facebook image
M. Richárd a bíróságon. Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Vesztegetéssel is gyanúsítják

A kirendelt szakértő szerint M. Richárd 135-140-el száguldozott, igaz, a szakember a Citroën sofőrjének felelősségét is megállapította, aki feltételezhetően szabálytalanul kanyarodott. A rendőrség nyilván ezt a szakértői véleményt is figyelembe véve később gyanúsítottként hallgatta ki a Citroën vezetőjét, aki ellen szintén vádat emelt az ügyészség. M. Richárdot egyébként a baleset okozásán kívül még kábítószer birtoklásának vétsége miatt is elővették, ugyanis kiderült, napokkal a tragédia előtt kokaint fogyasztott, de a baleset idején tiszta volt. M. Richárd az esettel kapcsolatban korábban levelet is írt portálunk felelős szerkesztőjének. Az éjszakai élet ismert alakja ebben részben elismerte felelősségét és elmondta, őszintén megbánta, hogy balesetet okozott. Írtunk arról is, hogy M. Richárdot a bíróság tavaly garázdaság vétsége miatt jogerősen felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte. A nehézfiú egy külföldi nővel keveredett összetűzésbe egy bevásárlóközpont parkolójában, majd megrúgta és megütötte a hölgy segítségére siető férfit is. Emellett a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) a férfit már vesztegetéssel is gyanúsítja, mivel a rendelkezésre álló adatok szerint kenőpénzt fizetett azért, hogy számára kedvezően alakuljon a nyomozás.

Vezető kép: facebook.com

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.

Ennyit a cserdi csodáról: eltűnt százmilliók, bűnöző zugügyvéd, bebukott projektek

Exkluzív 2020 október 22.
Három nagy cserdi uniós beruházásra nyújtott támogatás is érintett lehet abban a büntetőügyben, amelyeknek a kirobbanása előtt vetett véget életének a Baranya megyei kistelepülés, Cserdi polgármestere, Bogdán László – tudta meg a PestiSrácok.hu. A polgármesteri hivatal 80 oldalas átadás-átvételi jegyzőkönyvéből kiderül, hogy csaknem 400 millió forint tűnhetett el a település számláiról: ezek között szerepel az a 265 millió forintos kerékpárút építésre kapott összeg, amihez még hozzá sem nyúlhattak volna, és két másik nagy projekttel is gondok lehetnek, azok kifizetett forrása is hiányos. A háromból kérdéses, hogy akár egy is sikerrel zárul-e. A terményraktár a legnagyobb jóindulattal 70 százalékos készültségi szinten van, de az összes pénzből már csak 13 millió maradt, a bölcsőde kiviteli tervei ugyan már kész vannak, de egy kapavágás sem történt, a pályázati támogatásnak ehhez képest már a negyede elfogyott. A kerékpárútra kapott pénz hiánya az egész megye kerékpárút-hálózati fejlesztését, 9 kistelepülés közös projektjét veszélyezteti. A százmilliók eltűnésében közrejátszhatott egy pécsi jogtanácsos, akire Bogdán a projektek irányítását bízta. A PestiSrácok megtudta, hogy a férfit a gazdasági tevékenységtől már korábban eltiltották, és csalás miatt, egy másik ügyben éppen a napokban ítélték több éves letöltendő börtönbüntetésre. Portálunknak exkluzív nyilatkozatot adott annak a közös önkormányzati hivatalnak a vezetője, ahová Cserdi is tartozik. Papp Gizella többek között arról beszélt, hogy Bogdán László roma felzárkóztatásra kapott forrásnak hazudta a kerékpárútra nyert támogatást és az egészet elköltötték – mivel ők nem ismerték a pénz eredetét és célját, a költéseket fedező csapatépítésről, mentorálásról, tanácsadásról szóló tízmilliós számlák sem tűntek aggályosnak. Tényfeltáró helyszíni riportunk után Cserdi kapcsán legfeljebb egy dolog tűnhet majd csodának: hogy mindaz, ami a csillogtatott színfalak mögött a faluban valóban történt, csak most bukott ki.