Pesti Srácok

Dr. Bagdy Emőke: ez akkor is a pedofília kategóriájába esik, és megrontásról van szó

Dr. Bagdy Emőke: ez akkor is a pedofília kategóriájába esik, és megrontásról van szó

Prof. Dr. Bagdy Emőke klinikai szakpszichológust, pszichoterapeutát kérdezte az Origo a napokban nagy port kavart, kiskorúval szexuális kapcsolatot létesítő iskolai dolgozó híréről. A professzor szerint fel kell állítanunk azokat a határokat, amiben minden épeszű ember egyetért.

Bagdy Emőke szerint ki kell mondani őszintén és tisztán: ez pedofília. Úgy véli, hogy ha bármiféle más elnevezést gyártott is rá az új nevezéktan, ez akkor is a pedofília kategóriájába esik, mert a még fejlődésben lévő ifjúságnak a traumatizálásáról van szó. Ha pedig tettekre is sor kerül, akkor mondjuk ki: megrontásáról van szó.

– mondta el az Origónak a szakértő. Bagdy Emőke szerint veszélyes az az irányzat, amely azt mondja, hogy „Csak legyél szabad és nyitott!”, „Neked mindent szabad”, „Próbáld ki magad!”, „Hátha így, hátha úgy találod meg a nagyobb élvezetet”. Úgy véli, ez egy olyan hedonizmus irányába mozdító, a szexualitást pusztán a fizikai gyönyörre lealacsonyító álláspont és viszonyulás, ami nagyon kártékony, mert megzavarja a pszichoszexuális fejlődés saját útjának végigjárását, a nemi orientáció természetes kialakulását.

PestiSracok facebook image

– fejtette ki. Bagdy Emőke arról is beszélt, hogy az ország jeles egyetemén, továbbá különböző helyeken felütötte a fejét olyan, immár a pedagógusok képzésére és továbbképzésére irányuló „gyermekvédelmi” program, amit egy veszélyes ideológia hajt. Ez a program azt üzeni a pedagógusoknak, hogy maradi, érvénytelen a „régi” szemlélet, „majd az új, toleráns és szabadelvű nézetrendszer megtanítja nekik, hogyan szemléljék a szexualitást, milyen nyelvet használjanak, ne pedig a tradicionálist”.

– mondta a szakértő, hozzátéve: ebben a nagy katyvaszban nincsenek nyilvános közmegegyezések arról, hogy mi jó és mi nem jó. Bár a gyermekvédelmi törvény elég nyilvánvalóan kimondja, de nem foglal büntető szankciókkal állást.

– mondta.

Forrás: Origo; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?