Pesti Srácok

Drámai küzdelem, hősies helytállás: így emelték ki a Hableány roncsait (PS-videó és galéria!)

Hajnaltól kezdődően délutánig tartó, hihetetlen erőfeszítések árán sikeresen kiemelte a Clark Ádám úszódaru a Hableány roncsait. A hajó, ami május 29-én süllyedt el, fedélzetén 33 koreai állampolgárral és a két fős magyar legénységgel, kedden délután fél kettő előtt pár perccel került az elszállítására kirendelt uszályra. A szakértők kénytelenek voltak több ponton is megszakítani a kiemelési folyamatot. Az első ilyen alkalommal megrázó jelenetsornak lehettünk szemtanúi, mikor a búvárok a még félig a vízben lévő hajótestből négy holttestet emeltek ki. Mind a sajtó, mind pedig a mentésen dolgozók döbbent csendben figyelték végig, ahogy a végtelenül elszánt magyar búvárok megkérdőjelezhetetlen szakértelemmel kiemelték az áldozatokat a roncsból. Jasenszky Nándor, a Terrorelhárítási Központ társadalmi kapcsolatokért felelős osztályának vezetője elmondta: mind a mentésben részt vevő szakembereknek, mind pedig az áldozatok és az életveszélyben forgó búvárok hozzátartozóinak folyamatos lelki segélyt és támaszt biztosít a TEK. A Hableány kiemelése egyébként terv szerint haladt, csupán egyszer kellett korrigálni az előzetes elképzeléseket, mikor kiderült, hogy a hajó jobb oldalán is keletkezett egy súlyos sérülés, így félővé vált, hogy nem lehet szerkezeti sérülés nélkül tovább emelni a roncsot. Ennek kizárása érdekében egy ötödik emelő hevedert is át kellett húzni a hajótest alatt. A roncs kiemelése után jól láthatóvá váltak a Hablány vesztét okozó sérülések nyomai; ezek a hajótesten lévő, most láthatóvá vált roncsolódások megidézik a végzetes május 29-i éjszakát.

Már hajnalban megkezdődött a Hableány sétahajó roncsainak kiemelése. A hajó május 29-én este süllyedt el a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A fedélzeten 35-en utaztak, 33 dél-koreai állampolgár és a kéttagú magyar személyzet, mindössze hét embert sikerült kimenteni.

A búvárokat is megviselte a holttestek felszínre hozatala

Az előzetesen hatórásra prognosztizált kiemelési művelet fél hétkor kezdődött meg. A szakértők aggodalmai ellenére a hajótest sikeresen elszakadt a mederfenéktől, hét órakor pedig felbukkant a kapitányi híd teteje, amelyben egy holttestet is találtak, feltehetőleg a hajó kapitányáét. Miután a holttestet a félig vízben álló hajóról a búvárok eltávolították, további 3 áldozatra bukkantak a hajó belsejében; őket szintén azonnal kihozták, az emelés ezalatt szünetelt. Az áldozatok felszínre hozatala közben a jelenlévők lélegzetvisszafojtva figyelték a fejleményeket; a mentést végző búvárokat láthatóan megviselte a holttestek kiemelése. Jasenszky Nándor, a Terrorelhárítási Központ társadalmi kapcsolatokért felelős osztályának vezetője ugyanakkor kifejtette portálunknak: a mentésben részt vevő búvárok mind a lehető legprofibbak, kiképzésük során felkészültek a hasonló helyzetekre, illetve folyamatos lelki és mentális tréninget kapnak.

PestiSracok facebook image
Dél-koreai búvárok tisztelegnek a Hableány roncsából kiemelt áldozat előtt. Fotó: Horváth Péter Gyula

A TEK gondoskodik az áldozatok hozzátartozóiról is

Jasenszky portálunknak elmondta: azoknak a hozzátartozóknak, akik Magyarországon tartózkodnak, kialakítottak egy helyiséget a TEK a Margitszigeten lévő ideiglenes műveleti központjában, ahol folyamatosan követhetik az eseményeket, illetve pszichológiai segítséget is nyújtanak az arra rászorulóknak. Az osztályvezető továbbá azt is elárulta, hogy az áldozatok hozzátartozói mellett a búvárok családjainak is folyamatos támogatást nyújtanak, hiszen ez az időszak számukra is megterhelő.

Nem volt egyszerű kiemelni a hajót

Ahogy a Hableány egyes részei fokozatosan felszínre kerültek, nyilvánvalóvá vált, hogy a hajótest nagyon súlyos sérüléseket szenvedett: még a kapitányi híd teteje is megrongálódott. Az igazán súlyos roncsolódások ugyanakkor csak azután váltak láthatóvá, hogy a hajótestet a vízvonalig kiemelték. Ekkor a szakértők megszakították az emelési folyamatot, ugyanis felfedeztek egy súlyos sérülést a hajó jobb oldalán is. Minthogy így fennállt a lehetősége annak, hogy a hajótest kettétörik, a szakemberek úgy döntöttek, hogy átvezetnek egy ötödik emelő hevedert is a hajó tatja alatt.

Miután a gyors újratervezésnek köszönhetően sikeresen átvezették a hajótest alatt az ötödik kábelt is, az emelés folytatódott, majd ismét megállt, mivel a fedélközbe beáramlott víz eltávolításához két nagy teljesítményű szivattyú több órás munkája kellett.

Ismét ember került a vízbe

A vízbe zuhant egy, a kiemelésen tanácsadóként dolgozó férfi, mikor megpróbált átmászni a pontonra egy gumicsónakból, de megcsúszott alatta a létra. Egy pillanatra el is merült a vízben, de mentőmellénye azonnal a felszínre dobta. Jól mutatja a folyó sodrásának erősségét, hogy a vélhetően komoly tapasztalattal rendelkező, mentőmellényben úszó férfi kiemelése is komoly erőfeszítést igényelt a gyorsan reagáló TEK-esek részéről.

Komoly küzdelmek árán sikerrel zárult a kiemelési kísérlet. Fotó: Horváth Péter Gyula

Siker koronázta az erőfeszítéseket

Végül nem sokkal délután fél 2 előtt sikeresen ráemelte a Hableány maradványait a Clark Ádám úszódaru a roncs elszállítására kirendelt uszályra. A hajót ezután elszállották a csepeli szabadkikötőben az elmúlt napokban külön a célra kialakított bázisra, ahol bűnügyi helyszínként fogják majd vizsgálni a tragikus sorsú járművet.

Hableány kiemelés 1-HPGy
Hableány kiemelés 2-HPGy
Hableány kiemelés 3-HPGy
Hableány kiemelés 4-HPGy
Hableány kiemelés 5-HPGy
Hableány kiemelés 6-HPGy
Hableány kiemelés 7-HPGy
Hableány kiemelés 8-HPGy
Hableány kiemelés 9-HPGy
Hableány kiemelés 10-HPGy
Hableány kiemelés 11HPGy
Hableány kiemelés 12-HPGy
Hableány kiemelés 13-HPGy
Hableány kiemelés 14-HPGy
Hableány kiemelés 15-HPGy
Hableány kiemelés 16-HPGy
Hableány kiemelés 17-HPGy
Hableány kiemelés 18-HPGy
Hableány kiemelés 19-HPGy
Hableány kiemelés 20-HPGy
Hableány kiemelés 21-HPGy
Hableány kiemelés 22-HPGy
Hableány kiemelés 23-HPGy
Hableány kiemelés 24-HPGy
Hableány kiemelés 25-HPGy
Hableány kiemelés 26-HPGy
Hableány kiemelés 27-HPGy
Hableány kiemelés 28-HPGy
Hableány kiemelés 29-HPGy
Hableány kiemelés 30-HPGy
Hableány kiemelés 31-HPGy
Hableány kiemelés 32-HPGy
Hableány kiemelés 33-HPGy
Hableány kiemelés 34-HPGy
Hableány kiemelés 35-HPGy
Hableány kiemelés 37-HPGy
Hableány kiemelés 38-HPGy

Fotók: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.