Pesti Srácok

Drogterjesztő bandát fogtak Szegeden

Drogterjesztő bandát fogtak Szegeden

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda tájékoztatása szerint drogterjesztő bandát fogtak Szegeden. A nyozók ezzel több, mint öt kilogramm kábítószert vontak ki a piacról.

Nyolc helyszín, három terjesztő, öt fogyasztó, valamint 5100 gramm kábítószer a mérlege annak a rajtaütésnek, ami szerdán zajlott Csongrád-Csanád megyében. A nyomozók egy összehangolt akciót tartottak Szegeden, Deszken és Tiszaszigeten. Az egyik szegedi benzinkút parkolójában éppen a drogüzlet lebonyolítása pillanatában csaptak le a helyi dílerekre, majd összesen nyolc lakásban tartottak kutatást. A helyszíneken talált kábítószergyanús növényi törmelék – kannabisz – összességében 4,5 kilogrammot, míg a lefoglalt kábítószergyanús fehér por 600 grammot nyomott. A negyven éves N. Gézát és a szintén negyven éves feleségét, N. Sz. Szilviát, valamint negyvenegy éves társukat, H. Péter Józsefet azzal gyanúsítják a nyomozók, hogy 2020 ősze óta több alkalommal árusítottak kábítószert szegedi, deszki és tiszaszigeti fogyasztóknak. A három embert bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetése miatt hallgatták ki gyanúsítottként, míg öt huszonéves fiatalt kábítószer birtoklása miatt. Mivel felmerült a gyanú, hogy a házaspár saját fiatalkorú gyermekének is adott át kábítószert, ezért őket kiskorú veszélyeztetésével is meggyanúsították. A nyomozók hatmillió forint készpénzt, ékszereket és gépkocsit is lefoglaltak. A terjesztőket bűnügyi őrizetbe vették, kezdeményezték letartóztatásukat, míg a fogyasztók szabadlábon védekeznek.

Forrás: MTI; Fotó: Police.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.