Pesti Srácok

Dupla vagy semmit játszik Donald Tusk? Bizalmi szavazást kér önmagával szemben a lengyel kormányfő

Donald Tusk.

Bizalmi szavazást kér önmagával szemben Donald Tusk lengyel kormányfő. Mindezt azután tette meg, hogy vasárnap a Jog és Igazságosság (PiS) jelöltje, Karol Nawrocki nyerte a lengyel elnökválasztás második fordulóját.

Bár az exit poll adatok még kihívója, a liberális Rafał Trzaskowski győzelmét vetítették előre, de szoros küzdelemben, 50,89 százalékkal végül a jobboldali jelölt nyert. Tusk ezek után közölte, hamarosan bizalmi szavazást kér a Szejmtől.

A Rzeczpospolita tudósítása szerint mindezt azzal indokolta, azt szeretné, hogy „mindenki lássa, fel van készülve a helyzetre, és egy lépést sem fognak hátrálni.”

Trzaskowski összes választójának pedig azt üzente:

PestiSracok facebook image

A miniszterelnök azt is mondta: „igyekszik együttműködni az új elnökkel, ha pedig utóbbi ilyen szándékot mutat, arra teljes nyitottság lesz a válasz.”

– mondta Tusk.

Ahogyan arról a PestiSrácok.hu beszámolt, a lengyel kormányfő úgy viselkedett, mintha már előre látta volna jelöltje, Rafal Trzaskowski vereségét. Ugyanis nagyon gyorsan távozott a választás estéjéről. Akkor, amikor még úgy tűnt, a varsói főpolgármester nyeri meg a választást.

S miközben Trzaskowski magát ünnepeltette, Tusk nem mondott beszédet a Polgári Platform eredményváróján, ahol több tízezres tömeg várta. Mint ahogyan a TVN24 riportere is megjegyezte, Tusk ezzel akart előremenekülni, hogy ne kelljen reagálnia egy esetleges vereségre.

Kiemelt kép: MTI/EPA/Olivier Hoslet

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.