Pesti Srácok

Durvul a cicaharc a Momentum és Gyurcsányék között – A DK pártlapjának nem elég független a 24.hu

Durvul a cicaharc a Momentum és Gyurcsányék között – A DK pártlapjának nem elég független a 24.hu

Most már biztosak vagyunk benne, hogy a Gyurcsány-párt provokál minket: kell, hogy legyen egy sajtósuk, aki elhatározta, hogy halálra röhögteti a jobboldali médiamunkásokat, akiknek munkaköri kötelességük, hogy olvassák a pártlapjukat. Amikor pedig a DK propagandájának zászlóshajója arról cikkezik, hogy egy másik baloldali hírportál hogyan veszíti el a "függetlenségét", mert túlságosan kötődik Donáth Annához, egyszerűen kisüti az agyunkat a demagógia. Erre mondják, hogy ha az irónia málnaszörp lenne, most nyakig úsznánk benne.

A DK propagandagépezetének zászlóshajója, a Nyugati Fény történelmi felfedezést tett. Felléptek ugyanis az Európai Parlament honlapjára, ahol hatalmas tényfeltáró munkát követően (értsd: oda volt írva és elolvasták) kiderítették, hogy Kustánczi Norbert, a 24.hu korábbi főszerkesztője Donáth Anna asszisztenseként dolgozik. Mindez számukra azért borzasztó, mert Kustánczi ezt nem osztotta meg közösségi oldalán, ergo a Nyugati Fény szerint biztosan rejtegeti.

Távol álljon tőlünk, hogy a 24.hu függetlenségét védelmezzük, ebben a versenyben nekünk nincs lovunk, de azért a DK skriblerei belegondolhattak volna, hogy ha a dolog nyilvánosan ki van írva az EP weboldalára, akkor a dolog talán nem annyira titkos. Különös tekintettel arra, hogy nem egy baloldali politikusnak vannak "kevésbé" hivatalos tanácsadói, akik ettől függetlenül ugyanúgy kapnak fizetést.

De tudjuk, mi a probléma. A Nyugati Fény ugyanis jelenleg minden apróságba belekapaszkodik a Momentum és a DK között kiújult cicaharcban. De az azért ironikus, hogy a DK pártlapjaként pont az újságírói függetlenség a problémájuk, és az, hogy egy volt újságíró politikai pályára vált. Tényleg? Senki nem mutatta be nekik Kálmán Olgát? Csak mert ő éppen a pártjuk színeiben ül a parlamentben, vezeti a DK TV műsorait, de azelőtt még az is belefért, hogy "rendkívül független és objektív" műsorvezető legyen.

PestiSracok facebook image

Kell még valamit mondanom, Ildikó?

Forrás/Fotó: Nyugati Fény

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.