Pesti Srácok

Dzsihadistákat támogathatott Mark Rutte kormánya

Dzsihadistákat támogathatott Mark Rutte kormánya

Érdekes dolgokat fedezett fel a V4NA hírügynökség a holland kormánnyal kapcsolatban. A nemzetközi hírügynökség értesülései szerint ugyanis dzsihadistákat és az alapvető emberi jogokat megsértő csoportokat is támogatott a Mark Rutte vezette holland kormány 2015 és 2018 között. A miniszterelnök, amikor fény derült a finanszírozási problémákra, személyesen kezdte el akadályozni a nyomozást, amely így 2018 helyett csak 2021 februárjában indulhatott el.

Mark Rutte holland miniszterelnök személyesen kezdte akadályozni a szíriai lázadók holland támogatásával kapcsolatos vizsgálatokat. Amikor fény derült a finanszírozási problémákra, személyesen kezdte el akadályozni a nyomozást, amely így 2018 helyett csak 2021 februárjában indulhatott el. Nyomást gyakorolt a kormánytisztviselőkre, hogy azok akadályozzák meg az indítvány elfogadását a parlamentben. Az úgynevezett segélyprogram (NLA) alapos vizsgálata a kormány álláspontja szerint feszültséget kelthet a szövetségesek között – írta a V4NA hírügynökség.

A Nieuwsuur információi alapján Mark Rutte a miniszterek tanácsa előtt is felszólalt a tényfeltáró vizsgálat megakadályozása érdekében. Az NLA-program keretében Rutte és kormánya 2015 és 2018 között három éven keresztül ellenőrizhetetlenül szíriai radikális militarista csoportokat támogatott a holland adófizetők pénzéből. A Nieuwsuur és a Trouw már 2018-ban cikkezett arról, hogy a huszonkét támogatott szíriai fegyveres csoport egy része megsértette az emberi jogokat, és aktívan együttműködtek a terroristákkal. Mindeközben Hollandiától huszonötmillió euró értékben kaptak összesen háromszáztizenhárom autót, ételt, gyógyszereket, kommunikációs eszközöket, sátrakat, egyenruhákat és egyéb támogatásokat.

A probléma feltárása után majdnem három évvel a képviselőház elfogadta az NLA-programmal kapcsolatos indítványt, amely szerint független tényfeltárókkal kell kivizsgálni a program körül felmerült kérdéseket és a támogatások jogszerűségét. A Niewsuur forrásai szerint azonban Rutte több minisztert is győzködött arról, hogy nem akar ilyen tényfeltáró vizsgálatot. Korábban Stef Blok külügyminiszter azt mondta, hogy a kutakodás komoly gondokat okozhat, mert az információk nagy része titkos és bizalmas, emellett feszültséget okozhat a vizsgálat a támogatási programban részt vevő szövetségesek között.

PestiSracok facebook image

Az NLA-program eredeti célja az volt, hogy nem közvetlen katonai támogatást nyújtson a lázadó és mérsékelt szíriai harci csoportoknak, logisztikai felszerelésekkel, élelmiszerekkel, és gyógyszerekkel lássák el őket. A program hitelét vesztette, miután kiderült, hogy nem is olyan könnyű meghatározni, hogy melyik hadviselő fél számít mérsékeltnek. Ennek köszönhetően támogatáshoz jutottak olyan csoportok is, amelyek nemcsak támogatták a szélsőségeseket, de ők maguk is dzsihadisták voltak. Ennek hatására pedig 2018 márciusában megszüntették az NLA-programot. Ezek után pedig Mark Rutte és kormánya három évig késleltette a vizsgálóbizottság felállítását az esettel kapcsolatban, végül azonban a kereszténydemokrata (CDA) képviselő, Martijn van Helvert indítványát nagy többséggel fogadta el a képviselőház, ezzel pedig külső vizsgálatot indítottak az ügyben.

Forrás: V4NA; Fotó: MTI/EPA/ANP/Bart Maat

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.