Pesti Srácok

Dzsudzsák megdöbbent: elküldte az arab csapat a magyar légióst

Dzsudzsák megdöbbent: elküldte az arab csapat a magyar légióst

Komoly gyomrost kapott Dzsudzsák Balázs, akit az átigazolási időszak utolsó pillanatában elküldött az al-Ittihad Kalba. Az arab média szerint a magyar válogatott játékosa megdöbbent a döntésen; menedzsere pár napja még a hosszabbításról beszélt. Dzsudzsák volt együttese a kiesés ellen harcol, és most igazoltak egy jóval fiatalabb, holland légióst.

„Meg vagyok döbbenve!” – írja szerdai cikke címében az al-Ittihad című arab emírségekbeli lap internetes kiadása – olvasható a Nemzetisport.hu oldalán. A szöveg állítólag Dzsudzsák Balázstól származik, aki valóságos gyomrosként élhette meg, hogy jól fizető csapata, az al-Ittihad Kalba kedden megvált tőle. Dzsudzsák eddig az együttes egyik csillagának számított, nem is játszott rosszul a nem túl erős bajnokságban, de most egy fiatalabb játékosra váltottak. Az sem mellékes, hogy a klub a kiesés ellen küzd, a legutóbbi öt bajnoki mérkőzéséből négyet elveszített, és 13 pontjával csupán a 11. helyen áll a 14 csapatos mezőnyben.

Érdekes, hogy Dzsudzsák menedzsere, Vörösbaranyi József nem kommentálta a híreket, és türelmet kért. A lépés őt is meglephette; pár napja még arról beszélt az M4-en, hogy védence remekül érzi magát, és várhatóan hosszabbítani fog. „Mivel Dzsudzsákot megbecsülik és jól érzi magát a klubnál, így a hosszabbítás az elsődleges cél.”

Ehhez képest elküldték. A folytatás bizonytalan, ami a magyar válogatott szempontjából is kulcsfontosságú. Dzsudzsákkal – sokak kritikáját kiváltva – alapemberként számolt Marco Rossi, és egyre közelebb a Bulgária elleni pótselejtező.

PestiSracok facebook image

Fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.