Pesti Srácok

Sakk, póker és nemzeti érdek - Újrázhat az unortodox főmágus, Matolcsy György

null

Sokak szerint pénzügyi zseni, másik szerint pókerjátékos Matolcsy György, akinek (Orbán Viktorral és szakmai ellenpólusával, Varga Mihállyal közösen) 2010 után sikerült elhárítania Magyarország ellenfeleinek pénzügyi puccskísérleteit, majd stabilan növekedő pályára állítania a gazdaságot. Hiába támadták, az idő őt igazolta: Orbán Viktor miniszterelnök ma Matolcsy György ismételt kinevezésére tett javaslatot a Magyar Nemzeti Bank elnöki tisztségére Áder János köztársasági elnöknek.

A kormányfő levélben fordult Kövér Lászlóhoz, az Országgyűlés elnökéhez, melyben - tájékoztatva őt személyi javaslatáról - arra kéri a házelnököt, hogy intézkedjen Matolcsy Györgynek az Országgyűlés gazdasági bizottsága előtti meghallgatása érdekében. Matolcsy György hat évre szóló jegybankelnöki megbízatása 2019. március 3-án szűnik meg.

A Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény szerint a szervezet elnökének személyére a miniszterelnök tesz javaslatot a köztársasági elnök számára. Az MNB elnökének megbízatása hat évre szól. Egy személy legfeljebb két alkalommal lehet az MNB elnöke. Az Alaptörvény értelmében a jegybank elnökét a köztársasági elnök nevezi ki. Lássuk röviden, ki is kap várhatóan ismét bizalmat a jegybank irányítására!

IMF-mentes övezet

PestiSracok facebook image

„Sakk és póker - Krónika a magyar gazdasági szabadságharc győztes csatáiról” - ez Matolcsy György 2014-ben megjelent könyvének címe. És nagyon találó, mert jól kifejezi a szerző gyakorlati munkáját. 2010-től pénzügyminiszterként, majd 2013-tól a jegybank elnökeként a napi politikai és pénzügyi döntéseit igyekezett historikus szempontok alapján, a bigott, "ortodox" gazdaságfilozófiának ellentmondva meghozni. Célja az ország modernizációja és felzárkóztatása volt. Könyvében is azt elemzi, hogy Magyarország az elmúlt száz évben hányszor futott ennek neki, és hányszor és miért bukott el. Többször kifejtette, hogy hosszú idő után most nyílt lehetőség arra, hogy sikeresek legyünk.

Orbán Viktor miniszterelnök szintén ebben hisz, és ez áll a politikájának célkeresztjében. Vajon hányan emlékeznek még rá, hogy 2010-ben a Fidesz, amikor kétharmaddal megnyerte a választást, valójában egy csőd szélén álló országot vehetett át? Végül is a teljes összeomlás nem következett be, és nagy nehezen beindult a gazdasági növekedés. Első, és talán legnehezebb döntésük az volt, hogy nem vették figyelembe a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tanácsait a további megszorításokra, és saját makroökonómiai pályát vázoltak fel az ország számára. Ekkor szinte mindenki fogta a fejét, és az volt a közgazdászok szinte egyöntetű véleménye, hogy Orbán és Matolcsy túl messzire ment és nagy kockázatot vállal.

Ebben a helyzetben jött a máig nem teljesen feltérképezett hátterű, külföldi és belföldi spekulánsok által felerősített 2011. novemberi állampapírpiaci válság, amely majdnem elsodorta az Orbán-kormány gazdaságpolitikáját - és sok fenekedő reménye szerint magát a kormányt is -, de Matolcsyék akkor is bátrat húztak.Ennek a bravúrnak - és az első Békemenet méltósággal teli hömpölygő tömegének hatására - a puccsisták hátrébb vonták az agarakat. Ez volt a póker, holott utólag látjuk, hogy jól megalapozott számítások és racionális elképzelések álltak a politikájuk mögött. Valójában nem pókereztek, hanem sakkoztak. Tudták, mire mit lépnek.

Nemzetbarát pénzpolitika

Aztán a csődveszély elmúltával Matolcsy György 2013-tól a Magyar Nemzeti Bank élére került. Ezekről az évekről portálunknak adott interjújában Boros Imre közgazdász így fogalmazott:

- nyomatékosította Boros Imre.

Forrás: PestiSrácok.hu; Vezető kép: a kritikus idők ellenére Orbán Viktor kormányfő és Matolcsy György mosolyog a tizenegy vezető közgazdásszal folytatott egyeztetésén a Miniszterelnökségen. A mosoly azonban feszültséget rejt. Ezekben a hetekben a spekulánsok kivételes hevességű támadása és a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai-kormányok által hátrahagyott csődtömeg miatt majdnem gellert kapott a bimbózó unortodox magyar gazdaságpolitika. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.