Matolcsy György fejtegetése a lakáspiacról: siker vagy kudarc?
Miért is ne vallhatnánk be, hogy a magyar gazdaságpolitika egyik gyenge pontja a lakáspolitika, ahol minden jószándék végül fordítva sül el: siker helyett kudarcot szül – teszi fel a kérdést a Matolcsy György. Az alábbiakban a jegybankelnök írását közöljük, ami a Növekedés.hu gazdasági portálon jelent meg.
Ettől a rossz szokástól az 1990 utáni piacgazdasági környezetben egyszer sikerült eltérnünk. A 2000. február 1-én az első Orbán-kormány által indított Otthonteremtési Programnak köszönhetően 2004-re 44 ezer új építésű lakás jött létre, majd a programot 2002 után megszüntette az új kormány, és az ismert drámai következményekkel járó devizahitelezéssel helyettesítette. Azóta a lakásépítés nem képes sem mennyiségi, sem minőségi szempontból elérni az akkori szinteket.
Az új lakáspolitikai ciklus 2014-ben indult, a sikeres válságmenedzselésre, az eredményes költségvetési fordulatra, majd a svájci frankban felvett hitelek gyors kivezetésére építve. Az új lakáspolitika azonban már indulásakor több sebből vérzett: nem volt felelős állami gazdája, nem volt megvitatott és kiérlelt stratégiája, féloldalas eszközöket alkalmazott, mert kizárólag a keresletet erősítette, a kínálatot nem, ezért eleve inflációt gerjesztett. Nem hangolták össze a területpolitikával, a közlekedési fejlesztésekkel, az építőipar és az építőanyag-ipar beruházásaival, valamint a szakképzéssel. Nem volt zöld, nem adott esélyt a bérlésnek, csak a tulajdonnak, és egyetlen sikeres nemzetközi példát sem vett figyelembe (pl. Ausztria, USA, Dánia).
Ennek lett a következménye a mai fenntarthatatlan lakáspolitikai és ingatlanpiaci helyzet, ahol a kizárólag a kereslet élénkítésére fókuszáló jószándékú családpolitikai intézkedések száguldó ingatlanpiaci inflációt eredményeztek, elégtelen új lakáskínálat mellett. 2014 óta országosan 104 százalékkal, Budapesten 184 százalékkal emelkedtek a lakásárak. Ma már 15 év kell ahhoz, hogy a medián jövedelemből megvásárolhassunk egy 90 négyzetméteres otthont. Igen alacsony volt, és egy szűk időbeli tetőzés (2019/20) után most is az az új lakások kínálata. A lakásállomány megújulási rátája 0,4 százalékra csökkent a kívánatos 1 százalék, valamint a Bécsben tapasztalható 1,5 százalék helyett.
Budapesten a legrosszabb a helyzet
A helyzet Budapesten a legrosszabb, de nagyvárosainkban sem sokkal jobb. Fővárosunk a 6. legdrágább az európai fővárosok között mind az ingatlanárak, mind a bérleti díjak terén. Budapesten a bécsi 22 százalékoshoz képest 80 százalékos a lakástulajdonosi arány: ez a főváros versenyképessége szempontjából drámai torzulás.
A kudarc egyértelmű. Javaslom, nyeljünk egyet és kezeljük a lakáspolitikát az egyik legnagyobb tartalékként. Kell egy vízió, egy stratégia és egy fenntartható lakáspiacot eredményező kormányzati szervezet. Kormányzati és szakmai közmegegyezés kell a lakáspolitikáról, mert a 2020-es évtizedben minden csepp tartalékunkra szükség lesz a felzárkózási ütem tartásához: az évente legalább 2 százalékpontos közeledéshez az EU átlagos fejlettségéhez és életszínvonalához, tehát a fenntartható felzárkózási pályán maradáshoz.
Ausztriát csak úgy lehet utolérni, ha mindenben, ami alapkészség (a lakáshoz való hozzáférés ilyen) legalább olyan jók vagyunk, mint ők, miközben néhány új területen innovatívabbak, gyorsabbak és rugalmasabbak leszünk.
A megoldás közel van és egyszerű, mert
„A tűzgyújtáshoz csak két kovakőre van szükség.”
/Louisa May Alcott/
Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
