Pesti Srácok

A magyar történelem legnagyobb válságkezelése: unortodoxia újratöltve

A magyar történelem legnagyobb válságkezelése: unortodoxia újratöltve

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter ma jelentette be egy 1345 milliárd forintos gazdaság-újraindító alap létrehozását. Ennek az egyik forrása a multik és bankok által befizetett különadó lesz. Ezek az intézkedések nagyban emlékeztetnek az Orbán kormány 2010-12 között meghozott döntéseire. Akkoriban ezt Matolcsy György unortodox gazdaságpolitikának nevezte el, ami úgy tűnik, hogy a koronavírus-válság hatására újraéled. A régi sikerrecept újra beválhat.

A magyar kormány a GDP 18-22 százalékát kívánja a koronavírus-válság gazdasági hatásainak kezelésére fordítani. Ez az összeg háborús időkre emlékeztető nagyságrendű pénzügyi manőver. Lengyelországban az erre célra fordítható pénz a GDP 10%-át teszi ki, és a legtöbb helyen szintén e körül mozog a válságkezelés költsége. Egyedül az USA-ban olyan magas, mint nálunk: ott is a GDP 20%-t fordítják a válság hatásainak tompítására.

Két különálló pénzügyi alap

A válságkezelés céljából a kormány két alapot állít fel: az egyik a járvány elleni védekezést finanszírozó alap lesz, amelybe 663 milliárd forintot raknak be. Ennek a fedezete a multinacionális cégek és bankok által fizetendő különadó, illetve az önkormányzatoktól átcsoportosított pénzek. Egy második alap is létrejön, amely sokkal nagyobb lesz, mint a védekezést szolgáló alap. A gazdaság-újraindítási alap 1345 milliárd forintból gazdálkodhat. Gulyás Gergely szerint 923 milliárd forint más minisztériumoktól lenne átcsoportosítva, és ide kerülne 423 milliárd forint a foglalkoztatási alapból. De például az ez évi párttámogatások felét, mintegy 1,2 milliárd forint a járványalapba kell befizetni. A multinacionális kereskedelmi láncokat 36 milliárd forintos különadó terheli majd. A bankoknak 55 milliárd forintot plusz adót kell a járványalapba befizetniük. Az önkormányzatok által felhasznált gépjárműadókból 34 milliárd forintot csoportosítanak át a központi költségvetésbe. Az egészségügyi dolgozók közel 20%-os béremelését, illetve a már bejelentett 500 ezer forintos bérkiegészítést ebből az alapból finanszírozzák.

PestiSracok facebook image

Az unió nem segít

A kormány létrehoz egy uniós pénzeket kezelő alapot. Plusz pénzt sajnos nem kapunk Brüsszeltől, de a nekünk megítélt pénzekhez gyorsabban és könnyebben tudunk hozzáférni.

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

„Sok zenekar szeretne ekkora szubkultúrának játszani” – Petrás János és Bäck Zoltán, a Kárpátia tagjai a Polbeatben

‎Polbeat 2023 január 24.
Petrás János, a zenekar énekes–szövegírója, és Bäck Zoltán gitáros már régi vendégek a köreinkben. Petrás a PestiSrácokon osztotta ki a Gyurcsánnyal szövetkező Jobbikot, itt méltatta a koronavírus-járványban hősként helytálló ápolókat és szintén a PS-en követelte, hogy fosszák meg magyar állampolgárságuktól a hazát eláruló momentumosokat, míg Bäck a Halhatatlanok napja című megemlékezésünkön szólalt fel korábban, az ’56-os hősök bátorságát hangoztatva. Vésey Kovács László és Ambrózy Áron most a csapat körül kialakult „k*rva nagy szubkultúráról”, a készülő lemezükről, az ún. nemzeti rockról és a környező államokban támadt nehézségeikről beszélgetett a két zenésszel, de persze a politikai kitekintés is belefért a programba.