Pesti Srácok

Az agráriumban tartanak legkevésbé a visszaeséstől

null

A koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzetben a gazdák szolidárisak, betartják a szabályokat – derül ki a Market Insight internetes közvélemény-kutatásából.

A mezőgazdaságot mindig is jellemző szokásos bizonytalansági tényezők sorában idén megjelent egy nem szokásos elem is: a koronavírus-járvány. A gazdák, bár kissé borúsnak látják a kilátásaikat, igyekeznek úrrá lenni a helyzeten. Bizonytalanságukat fokozza, hogy jelenleg még sok kérdésre – köztük a legfőbbre: meddig tart a pandémia – nem létezik válasz. Mindenki igyekszik a maga feleleteit megtalálni, és e szerint cselekedni. Ugyanakkor a saját gazdaságuk helyzetét jobbnak ítélik meg, mint a magyar gazdaság egészének várható kilátásait.

A földeken alapvetően kisebb a fertőzésveszély, de a szokásos munkamenet alaposan megváltozott, kezdve az előrehozott inputanyag-vásárlások megszervezésétől a kötelező higiénés és távolságtartási szabályok követéséig. Az idősebbek egy része – szem előtt tartva az őket óvó felhívásokat – tartózkodik a napi ügyek intézésétől. A középkorúak és fiatalabbak pedig arról számoltak be, hogy segítenek nekik a mindennapokban. A koronavírus-veszély a megkérdezettek négyötödének megváltoztatta a munkavégzésben eddig megszokott napi rutinját – minél nagyobb a gazdaság, annál inkább. A kisebb családi gazdaságok – ahol a lakóhely és a gazdaság központja gyakran egybeesik, és a családtagok végzik a munkát – sokkal kevesebb változtatásra kényszerülnek. A járvány következtében meghozott intézkedésekhez a túlnyomó többség alkalmazkodott, és képes elvégezni a munkáját. Elmondható, hogy a bizonytalanság ellenére a gazdák szolidárisak, és betartják a szabályokat.

A gazdák átlagosnak tartják a gazdaságuk szempontjából kulcsfontosságú döntésekhez szükséges információkhoz való hozzájutást. Elfogadják, hogy járványhelyzetben nehéz pontos tájékoztatással szolgálni, egyébként is megszokták a bizonytalanságot. Ugyanakkor számos üzletileg fontos tudnivalót hiányolnak. A gazdaságok jelentős része már azt is számba vette, milyen hatással lenne, ha kiesne néhány munkavállalója. Több, mint 50 százalékuknak komoly gondot jelentene, ha a járvány következtében munkavállalóik ötöde nem tudná ellátni a feladatait. A nagyobb gazdaságok számára ez a probléma inkább kezelhető, mint a kisebbek számára, különösen ott, ahol a családtagok segítségére sem számíthatnak. A szántóföldi növénytermesztést illetően a megkérdezettek több, mint kétharmada számol értékesítési nehézségekkel. A növényvédőszer-ellátásban csak a gazdaságok nyolc százaléka nem számít problémákra. Egyharmaduk némi késésekkel, további egyharmaduk pedig több-kevesebb szert érintő áruhiánnyal kalkulál. Húsz százalékuk szerint pedig komoly késések várhatók.

PestiSracok facebook image

Átalakultak a preferenciák és a beszerzési források is, felértékelődik a kereskedő szerepe a döntésben. Ha nincs a tervezett szer raktáron, a pótlást illetően a gazdák lojalitása szinte egyenlő mértékben oszlik meg a márka, a megszokott kereskedő és a növényvédelmi tanácsadó partner között. A növényvédelmi végzettséggel is rendelkező nagyobb gazdaságok ugyanakkor maguk döntenek a váltásról. A gazdaságok csaknem kétharmadában (63 százalék) a megszokotthoz képest előbbre hozzák a növényvédő szerek beszerzését; ez a gyakorlat a nagyobb gazdaságokban gyakoribb – hiszen van rá lehetőségük –, mint a kisebbek esetében. Egyelőre a gazdaságok alig tizedében maradtak el növényvédelmi kezelések. A gazdaságok 10 százaléka számolt be arról, hogy az eredeti tervekhez képest változások lesznek a vetésszerkezetükben.

A Market Insight Kft., a mezőgazdaságra szakosodott magyar tulajdonú piackutató március 21. és 31. között pro bono közvélemény-kutatást végzett az agrárvállalkozások körében arról, milyen hatással van gazdálkodásukra a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet. Internetes adatfelvétel útján 715-en válaszoltak, közülük 420 szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó döntéshozó. Partnerek az Agrárágazat, az Agroinform és az Agrofórum voltak.

Forrás: Market Insight

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.