Pesti Srácok

PM: Csaknem 190 milliárd forintot költött a kormány védőmaszkok, védőeszközök és lélegeztető gépek vásárlására

PM: Csaknem 190 milliárd forintot költött a kormány védőmaszkok, védőeszközök és lélegeztető gépek vásárlására

Az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt első negyedévi pénzforgalmi mérlegének részletes adatait közli ma a Pénzügyminisztérium (PM).

A hónap elején közölt előzetes adatok szerint az úgynevezett központi alrendszer 831,9 milliárd forintos hiánnyal zárta az idei első három hónapot. A központi költségvetés 746,7 milliárd forintos a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 86,9 milliárd forintos deficitet, az elkülönített állami pénzalapok 1,7 milliárd forintos többletet mutattak. Az első három havi deficit az előzetes jelentés idején az idei évre még érvényes 367 milliárd forintos előirányzat 226,7 százaléka és csaknem hatszorosa az egy évvel korábbi 141,9 milliárd forintnak.

Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) szerdán közzétett módosított finanszírozási tervében jelentette be, hogy az államháztartás központi alrendszerének idei évre tervezett pénzforgalmi hiánya 367 milliárd forintról 1234 milliárd forinttal 1601 milliárd forintra emelkedett, miután a Covid-19 járvánnyal kapcsolatos negatív gazdasági kilátások és a járvány gazdasági hatásait mérsékelni hivatott fiskális lépések eredményeképp a kormány módosította a 2020-as költségvetés eredményszemléletű hiánycélját a GDP 1 százalékáról 2,7 százalékára. A módosított pénzforgalmi hiánycéllal számolva az első negyedévi deficit 52,0 százalékon állt. Januárban még az államháztartás központi alrendszere 90,4 milliárd többlettel zárt, februárban 345 milliárd forint, márciusban pedig 577,3 milliárd forint deficit keletkezett.

A Pénzügyminisztérium előzetes jelentése szerint márciusban kiemelkedő összegeket tettek ki a koronavírus járványhoz kapcsolódó egészségügyi eszközbeszerzések, csaknem 190 milliárd forintot költött a kormány védőmaszkok, védőeszközök, lélegeztető gépek vásárlására. Az év első három hónapjában 220,3 milliárd forinttal kevesebb, 63,4 milliárd forint uniós bevétel érkezett a költségvetésbe, miközben az uniós programok kiadásai 346,9 milliárd forinttal nőttek és megközelítették a 691,2 milliárd forintot. Az uniós programok finanszírozásának eltérése a tavalyi első negyedévhez képest 567,2 milliárd forintot, a járvány miatt felmerült 190 milliárd forint kiadással együtt pedig 757,2 milliárd forintot magyaráz a hiány 690 milliárd forintos növekedéséből a tavalyi első negyedévhez képest. Az adóbevételek az előző évi adatokhoz képest továbbra is növekedést mutatnak: március végéig az általános forgalmi adóból (áfa) 90,3 milliárd forinttal, a személyi jövedelemadóból (szja) 55,0 milliárd forinttal, a társasági adóból 37,9 milliárd forinttal több folyt be. Az idei első negyedévben áfából az éves előirányzat 22,7 százaléka, az szja-ból a 24,1 százaléka, míg a nyugdíj-, egészségbiztosítási és munkaerő-piaci járulékokból és a szociális hozzájárulási adóból összesen az éves előirányzat 24,2 százaléka teljesült.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi/Oláh Tibor

Ajánljuk még

Egy provokátor belef*sott Magyar Péter nadrágjába? (videó)

Ps TV 2024 június 26.
Amikor azt hinné az ember, hogy naprakész lehet Magyar Péter ámokfutásával kapcsolatban, a mester lapot húz a 21-re. Egészen elképesztő, hogy politikus politikai tevékenység nélkül ilyen szinten a figyelem középpontjába tud kerülni, és még ezt is elnézik neki a hívei. Az sem zavarja őket, hogy Magyar Péter, a belpesti messiás a fojtófogásban lett kivezetve egy buliból. Ha azt mondja, hogy (ez is) a Fidesz műve, elhiszik neki… mert el akarják hinni. Közben pedig fennhangon üvöltik, hogy a Fidesz csak "sorosozik"... De Magyar Péter mellett szó volt még a fociról, a szőrös csajokról és a XII. kerületi turulról, amit az új polgármester a megválasztását követően azonnal el akar vitetni.

Magyar Péter láttán még a Duna is irányt változtatott (videó)

Ps TV 2024 szeptember 22.
Árad a Duna. Mielőtt még valaki félreértené, a válasz nem, ez nem egy újabb péniszirigységgel küzdő politikus jelmondata, hanem a rögvalóság. Az árvíz elleni védekezés komoly összefogást igényel, így most a legtöbben a gátakon pakolják a homokzsákokat. Munka közben persze akad idő néhány tökéletesen beállított, profi fotóra is, amelyek nyilván csak azért születtek, hogy önkénteskedésre ösztönözzék a még nem önkénteskedő embereket. Elfogadjuk. Ez egy ilyen világ. Megértjük, ha készül néhány kép, de a 452 kép/óra egy picit talán már túlzás. Piros pont annak, aki kitalálja, ki készítette a legtöbb "digitális tartalmat" a gátakon folyó munkálatokról. Bizonyára nem Magyar Péter az. Kacsintás, kacsintás.

Németh Balázs: beárazza majd a választás, mit érnek a like-ok! – Morál Hal Melindával

Ps TV 2025 június 1.
Változik a politikai kommunikáció, mit nyújt a Fidesz egy fiatal számára, szavazatra lehet-e váltani a like-okat! A 26’-os szavazás természetéről, online felületekről és arról beszélgetünk Németh Balázzsal, a Fidesz frakció szóvívőjével, hogy konzervatív oldal képes-e az érzelmekig hatolni. A választáson túl szóba kerülnek az életmód kérdések és mit tehetnek azért a kormánypártok, hogy egészségesebbek legyünk.