Pesti Srácok

MNB: Az élelmiszerek és egyes szolgáltatások lassították az infláció csökkenését márciusban

MNB: Az élelmiszerek és egyes szolgáltatások lassították az infláció csökkenését márciusban

Az infláció csökkenését az üzemanyagárak mérséklődése magyarázza, míg a maginfláció emelkedéséhez egyes feldolgozott élelmiszerek és piaci szolgáltatások áremelkedése járult hozzá – állapította meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a márciusi inflációs adatokhoz fűzött kommentárja.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán kiadott jelentése szerint a februári 4,4 százalékról 3,9 százalékra mérséklődött a fogyasztói árak éves emelkedésének üteme márciusra, a maginfláció pedig 4,1 százalékosról 4,3 százalékosra nőtt. Az indirekt adóktól szűrt maginfláció újabb 0,1 százalékponttal 3,9 százalékra, eddigi legmagasabb értékére emelkedett 2008 óta. A többi, a tartósabb inflációs tendenciákat megragadó, az MNB által számított mutató, a keresletérzékeny termékek és a ritkán változó árú termékek és szolgáltatások inflációja kis mértékben, 0,1, illetve 0,2 százalékponttal 3,3 és 3,6 százalékra emelkedett.

Márciusban a költségváltozásokra érzékeny – élelmiszer és üzemanyag – termékek árának alakulása az infláció mérséklődésének irányába hatott, míg a keresletérzékeny termékek inflációs hozzájárulása lényegében nem változott – állapította meg a jegybank elemzése. A feldolgozott élelmiszerek – szezonálisan igazított és adószűrt – árai tovább növekedtek márciusban. Az áremelkedés a termékek széles körében megfigyelhető volt, amiben a koronavírus-járvány miatt hirtelen megugró kereslet hatásai is szerepet játszottak – szögezte le az elemzés. A feldolgozatlan élelmiszerek – szezonálisan igazított és adószűrt – árai tovább emelkedtek.

Márciusban a piaci szolgáltatások árai az előző hónaphoz képest 0,7 százalékkal voltak magasabbak. A piaci szolgáltatások korábbi éveket meghaladó havi árdinamikája néhány jól azonosítható tételhez köthető. Az áremelkedést főként a mobiltelefon és internet, illetve a pénzügyi szolgáltatások árainak módosítása okozta – tették hozzá. Az üzemanyagárak a világpiaci olajárak jelentős esésével összhangban 5,3 százalékkal csökkentek az előző hónaphoz képest, míg az éves index csökkenéséhez a tavalyi áremelkedés bázishatása is hozzájárult. Az iparcikkek éves inflációja az előző hónaphoz képest mérséklődött, így változatlanul 1 százalék alatt maradt az árindexük. A tartós iparcikkek inflációjának emelkedéséhez főként az új személygépkocsik árainak növekedése járult hozzá.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.

Vérrel írt üzenet, fegyverarzenál, eltévedt lövedék – Fokozódik a feszültség a déli határnál

Exkluzív 2023 szeptember 5.
Tovább súlyosbodott a helyzet a déli határunk szerb oldalán azóta, hogy Az Akta bemutatta a terrorista embercsempész bandák táborait, akiknek az egymással folytatott háborúja a helyi magyarok életét veszélyezteti. Ahogy riportunkban bemutattuk, afgán és észak- afrikai terrorista csoportok tanyáznak a Szabadka környéki erdőkben, sorozatlövő, gránátvető fegyverekkel és gránátokkal ellátva, és most már naponta vannak tűzharcok, lőnek és robbantanak, gyakran a lakóházak közelében. Ezek a bandák szervezik a napi több száz, Zágrábból a Délvidékre érkező illegális migráns továbbjuttatását. Az elmúlt napokban fokozódott az amúgy is tarthatatlan helyzet. A lövöldözések maradványait, lőszerhüvelyeket néhány tíz méterre a határtól százával találni – már a határon lőnek, miközben 300–400 fős csoportok invázióját irányítják neki a kerítésnek. És már nem létráznak: végigvágják a kerítést, azon tuszkolják át az embereket az akciót fegyveresekkel fedező embercsempészek. A PestiSrácok.hu számos exkluzív felvételt kapott a terroristákról és a felkutatásukra irányuló akciókról. Megtaláltuk a TikTokon az embercsempész bandák egymásnak szóló hadüzeneteit, különböző üzenetekkel ellátott videóit. Ezek a felvételek is jól mutatják, hogy elit terrorista csoportok háborúja dúl az embercsempész piacért, illetve területekért. A BIRN balkáni oknyomozó portálnak pedig a csoportok vezetőit is sikerült beazonosítania, és belső informátoraik által a területfelosztási harcok eseményeit is feltérképezték. Hat hónapon át tartó kutató-elemző munkájukból az is kiderül, hogy a marokkói és afgán bandák háborújához főleg Koszovóból albán bűnözői körök biztosítják a fegyvereket, méghozzá igencsak borsos áron.

„Valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem!” – Nyolcvan éves lenne, de már tíz éve nincs közöttünk a Császár (2. rész)

Exkluzív 2021 október 17.
Az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, Albert Flórián pályafutását bemutató írásunk első részében egészen 1967 végéig jutottunk el. Innen folytatjuk most a zseniális játékos életútjának felelevenítését, feltárva a korszak sajátosságait, szót ejtve a kiváló labdarúgó emberi kapcsolatairól és megidézve gondolatait ferencvárosi kötődéséről, valamint arról, hogy ő maga mire volt a legbüszkébb a saját karrierjét tekintve.