Pesti Srácok

Kétezermilliárd forint maradhat az adósoknál

Kétezermilliárd forint maradhat az adósoknál

Eddig nagyjából az adósok negyven százaléka vállalta, hogy a válságban is törleszt, a többieknél viszont akár kétezermilliárd forintot is hagyhat idén a márciusban bevezetett hitelmoratórium – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Tállai András, a pénzügyminiszter helyettese. A kormány március közepén, a gazdaságvédelmi intézkedések első ütemében vezette be a hiteltörlesztési moratóriumot, és ennek nyomán idén nem kell fizetni sem a kamatot, sem a tőkét, sem a díjat.

A lap pénteki számában Tállai András kiemelte, hogy a jelenlegi adatok szerint a lakossági ügyfelek negyven százaléka továbbra is törleszt, a vállalati hiteleknél az ügyfelek nagyjából ötven százaléka fizet. Elmondta: ha a moratórium lehetőségével minden adós élne, akkor 3600 milliárd forint maradna idén a háztartásoknál és a vállalatoknál.

– tette hozzá. Tállai András jelezte: a magyar az egyik legszélesebb körű ilyen adósvédelem világszerte, és a legtöbb országban, így Nyugat-Európában is jellemzően csak szűkebb kör, leginkább a bajbajutottak élhetnek fizetési haladékkal, a kedvezmény időszaka pedig általában három hónap. Ehhez képest Magyarországon minden hitelszerződésnél és ügyfélnél érvényesül a moratórium, ráadásul december 31-ig. Hangsúlyozta: tulajdonképpen örömteli, hogy tíz ügyfélből négy-öt nem kéri idehaza a halasztást. Szerinte ez annak a nyilvánvaló jele, hogy a magyar családok és vállalkozások anyagi helyzete az utóbbi években megerősödött.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI/Magyar Nemzet; Vezető kép: MTI/MTVA/Oláh Tibor

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.