Pesti Srácok

Koronavírus – A fővárosi vállalkozások pályázati lehetőségeinek kiterjesztését kéri a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara

Koronavírus – A fővárosi vállalkozások pályázati lehetőségeinek kiterjesztését kéri a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara

A fővárosi vállalkozások pályázati lehetőségeinek kiterjesztését kéri a kormánytól a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK). A kamara pénteki közleménye szerint Nagy Elek (k) elnök a vállalkozások visszajelzései alapján írt levelet, amelyben azt kéri, hogy a társadalmi egyeztetés alatt lévő gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (GINOP) 1.2.8-20 pályázatot a versenyképes Közép-Magyarország operatív program (VEKOP) keretei között tegye elérhetővé a budapesti vállalkozások számára is.

A BKIK felidézi, hogy a felhívás elsődleges célja a koronavírus gazdasági hatásainak enyhítése a hazai vállalkozások, ezen belül is kiemelten a mikrovállalkozások munkavállalói létszámának minél nagyobb arányú megtartásán keresztül. A pályázat továbbá támogatja az egyes kkv-besoroláshoz és alkalmazotti létszámhoz illeszkedően elérhető támogatás révén megvalósuló fejlesztéseket is. A közlemény szerint a kormánynak küldött levelében Nagy Elek felhívta a figyelmet, hogy a pályázat célkitűzése nem érhető el, ha a budapesti cégek kimaradnak a válságkezelő intézkedésekből, ugyanis ők alkotják az országosan regisztrált társas vállalkozások negyven százalékát. Az Európai Unió támogatási szabályai miatt a budapesti vállalkozások az utóbbi időszakban jóval kevesebb uniós forrást tudtak megpályázni és elnyerni, mint az ország más területein működő versenytársaik. Ezt a hátrányt igyekszik mérsékelni a hazai költségvetési forrásokkal kiegészített versenyképes Közép-Magyarország operatív program (VEKOP). A kamara szerint a koronavírus okozta járvány a budapesti vállalkozásokat sokkal súlyosabban érinti, mint a vidékieket, így kiemelten fontos a gazdasági válságkezelés során az EU-s szabályokból eredő támogatási aránytalanságok minél nagyobb mértékű ellensúlyozása hazai forrásokból.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Illyés Tibor

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.