Pesti Srácok

KSH: 2,2 százalékkal nőtt a GDP az első negyedévben

null

A bruttó hazai termék (GDP) volumene az első negyedévben 2,2 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit. A szezonálisan, naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző év azonos negyedévéhez mérten 2,0 százalékkal nőtt, az előző negyedévhez viszonyítva 0,4 százalékkal csökkent – jelentette pénteken második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A koronavírus-járvány miatt kialakult rendkívüli helyzet a legtöbb nemzetgazdasági ág teljesítményére kedvezőtlen hatást gyakorolt, de a piaci szolgáltatások és kisebb mértékben az ipar továbbra is a növekedés húzóerejét adta. Az ipar teljesítménye 1,7 százalékkal, ezen belül a feldolgozóiparé 1,3 százalékkal emelkedett a tavalyi első negyedévhez mérten. A szolgáltatások bruttó hozzáadott értéke együttesen 2,4 százalékkal nőtt; a legnagyobb emelkedést, 8,8 százalékkal az információ és kommunikáció érte el. A kereskedelem, szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás, illetve a szakmai, tudományos, műszaki és adminisztratív tevékenység hozzáadott értéke egyaránt 5,0 százalékkal emelkedett. A felhasználási oldalon a háztartások tényleges fogyasztása 4,3 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, ezen belül a legnagyobb arányt képviselő háztartások fogyasztási kiadása 5,0 százalékkal emelkedett. A beruházások 2017 első negyedéve óta tartó jelentős növekedése megtört, az idei első negyedévben 2,6 százalékkal csökkentek. A szolgáltatások euróban számított exportja 6,9 százalékkal, importja 3,9 százalékkal csökkent az első negyedévben az előző év azonos időszakához képest. Az aktívum 1,658 milliárd euró volt, 253 millió euróval kevesebb az egy évvel korábbinál, a koronavírus-járvány gazdasági hatásai a szolgáltatás-külkereskedelem több területén is tetten érhetők. Az idegenforgalom aktívuma 13,1 százalékkal, 622 millió euróra, a szállítási szolgáltatásoké 26,9 százalékkal, 448 millió euróra csökkent a tavalyi első negyedévhez képest – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.