Pesti Srácok

Vass Krisztián: Országtisztítás

null

A nemzeti kormány, az állami intézmények és a helyi akarat országtisztító kampányba fogott – írta a Demokratában megjelent publicisztikájában Vass Krisztián. A környezetügyért felelős államtitkárság tanácsadója a Tisztítsuk meg az Országot! elnevezésű projekt kapcsán közölte gondolatait a hetilapban.

A szerző az ellenzék és a Fidesz-KDNP-kabinet kormány munkáját összevetve arra a következtetésre jutott: míg az álzöld baloldali pártokban tombol a hozzá nem értő semmittevés, a nemzeti szakpolitika újabb és újabb eredményeket hoz, majd a program mezőcsáti nyitórendezvénye kapcsán kifejtette:

Vass Krisztián szerint különösen fontos ez, hiszen a szocialista kormányzás erre is képtelen volt 2010 előtt. Nőtt a szeméthegy a Medgyessy-, Gyurcsány- és Bajnai-korszakban, a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt. Szisztematikus, koncentrált problémamegoldásba nem fogtak e téren sem. Az elemző úgy véli, hogy az évtizedes jobboldali éra befejezte a környezetügyi rendszerváltást. A szerző hangsúlyozta: az országtisztító program jelképessé válhat, amikor eltakarítja a megörökölt szeméthegyeket.

PestiSracok facebook image

– részletezte Vass Krisztián.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő és Rácz András környezetügyért felelős államtitkár a mezőcsáti rendezvényen. Fotó: Fekete István

Civilizációs zsákutca

Vass Krisztián arra figyelmeztetett, hogy a szócséplés sehova sem vezet, hiszen nem mutat kiutat a civilizációs zsákutcából. Bírálta a balliberálisok álzöld politikáját, amikor kijelentette: tenni kell, és nem klímaváltozás elleni meddő tüntetésekre járni.

– hangsúlyozta a szerző, aki hozzátette: ez az akció a mindennapok normalitását népszerűsíti. Mindenkire számít, aki nemcsak szavakban szereti a hazáját, ezért a jövőben, 2021-től magánszemélyek is csatlakozhatnak hozzá. Vass a természet törvényeinek tiszteletére biztatott, amelynek része az ember, a Föld egyetlen tudatos lakója, amely nemzetekben, családokban és egyénekben ölt testet.

– fejtette ki. Véleménycikkének utolsó bekezdésében Vass Krisztián határozott hangnemben mondott ítéletet azok felett, akik semmibe veszik a környezetüket, és így összegezte írásának lényegét:

Forrás: Demokrata; Fotó: PS