A nemzeti parkok az Orbán-korszak egyik nagy nyerteseiVIVarga István Eco 2022 március 26. Az Orbán-kormányok idején, 2010-től több mint négyszeresére nőtt a nemzeti parkok költségvetése. Csaknem 20 milliárd forint állami támogatást kapnak évente. Az elmúlt tizenegy esztendő a zöld reneszánsz jegyében telt. Számos fejlesztés bizonyítja ezt országszerte. Erről Vass Krisztián, az Agrárminisztérium főtanácsosa számolt be minap a Kis-Balaton mellett elterülő Vörs községben tartott előadásában.
A magyar természetvédelem egyre erősebbVIVarga István Magyar ugar 2021 szeptember 18. A gyakorlati természetvédelem 1922-ben kezdődött Magyarországon, amerikai és olasz példát követve. Az első főállású kócsagőr – mai kifejezéssel élve természetvédelmi őr – Gulyás József volt. Munkáját eleinte a Németalföldi Madárvédő Egyesület és hazai adományozók támogatták, de a Trianon után magára találó ország felismerte a természetvédelem fontosságát és később a Földművelésügyi Minisztérium vette állományába.
Vass Krisztián: Zöld reneszánszVIVarga István Eco 2021 június 20. Az Orbán-kormányok idején, 2010-től több mint négyszeresére nőtt a nemzeti parkok költségvetése. Csaknem 20 milliárd forint állami támogatást kapnak évente. Az elmúlt tizenegy esztendő a zöld reneszánsz jegyében telt. Számos fejlesztés bizonyítja ezt országszerte. Ennek keretében mintegy 400 millió forint európai uniós forrásból korszerűsítettek és bővítettek a Salföldi Majornál, a Hegyestű Geológiai Bemutatóhelyen, a Tapolcai Tavasbarlang Látogatóközpontnál és Balatonfüreden, a Lóczy-barlangnál.
Vass Krisztián: A kócsagőr arcéleVIVarga István Eco 2021 március 21. Az első természetvédelmi őr a Balatonkilitiből elszármazott Gulyás József volt hazánkban. A helyi katolikus egyházi nyilvántartás szerint 1872-ben született a napjainkban Siófokhoz tartozó somogyi településen. Csendőri hivatást vállalt, majd megnősült és békésebb vizekre evezett. Az alábbi sorok Vass Krisztián agrárminisztériumi tanácsadó írásában olvasható, amely eredetileg a Szabad Földben jelent meg.
Vass Krisztián: mindannyiunk közös felelőssége a jövő zöld civilizációjaVIVarga István Eco 2020 december 30. Mind a légszennyező anyagok kibocsátási leltára, mind az ammónia-kalkulátor, valamint az Agrárminisztérium ammóniakibocsátás-csökkentési intézkedései is tudományos kutatási eredményekre épülnek, amelyeket a szaktárca is támogat – olvasható Vass Krisztián, Zöld Toll-díjas szerző újabb cikkében. A Környezetügyért Felelős Államtitkárság tanácsadójának írása a Szabad Föld ünnepi legutóbbi, ünnepi számában jelent meg. A szerző kiemelte: Rácz András szakállamtitkár szerint a hazai környezetügyi kormányzat nemcsak az utóbbi esztendőt, hanem az utóbbi évtizedet is sikeresen teljesítette.
Vass Krisztián: OrszágtisztításVIVarga István Eco 2020 november 11. A nemzeti kormány, az állami intézmények és a helyi akarat országtisztító kampányba fogott – írta a Demokratában megjelent publicisztikájában Vass Krisztián. A környezetügyért felelős államtitkárság tanácsadója a Tisztítsuk meg az Országot! elnevezésű projekt kapcsán közölte gondolatait a hetilapban.
Vass Krisztián: Kamuzik a Dinnyepártos KoalícióVIVarga István Eco 2020 október 13. Amíg a Fidesz-KDNP kormány nemzeti parkot alapított, addig az MSZP-SZDSZ kormány megszüntette azt. Ez történt például az egykori Őrségi Nemzeti Parkkal – olvasható Vass Krisztián Agrárminisztérium környezetért felelős államtitkárságának tanácsadója a Demokratában megjelent cikkében. Baloldalon valószínűleg összekeverik az Orbán-kormányok időszakát a kommunista rezsimmel, amikor az erőszakolt iparosítás minden zöldterületen átgázolt – fogalmazott a Zöld Toll-díjas szerző.
Vass Krisztián: Kiemelt szerepet kap a zöld infrastruktúra fejlesztéseVIVarga István Eco 2020 augusztus 20. A 21. század második évtizedében nagy lendületet kapott zöld értékeink infrastruktúrájának fejlesztése, az Orbán-kormány pedig egy évtized alatt jelentősen bővítette az ökoturizmus háttérbázisát – olvasható Vass Krisztián, Zöld Toll-díjas szerző írásában. A Környezetügyért Felelős Államtitkárság tanácsadója ebben azt is kiemeli: nemzeti parkjainknak fontos szerepe van abban, hogy hazánkban biztonságosan és megfizethető áron pihenhessenek az emberek.
Vass Krisztián: Jókai-nyaklevesVIVarga István Eco 2020 május 8. Az agrárminisztérium tanácsadója a vírusvész kapcsán közölt cikket a Magyar Hírlap 2020. április 7-i számában a hazai mezőgazdaságról. „A májusi hideg napokra tehát minden évben készen kell lennünk” – idézi cikke elején Vass Krisztián Jókai Mór szavait. Majd a tavaszi munkálatokra utalva így folytatja: „A hazai agrárgazdaság ugyan erős lábakon áll, nem fárad bele egykönnyen a bokázásba. Mégis fontos, hogy minden talpalatnyi földet derekasan megműveljünk.”
Beszólt Krúbinak, feljelentették internetes agresszióért Bayer Zsoltot Forró drót szeptember 9. Bayer Zsolt állítólag fenyegető kijelentéseket tett az akasztást szorgalmazó Krúbi rapper és édesanyja ellen.
Az üzengetések megvoltak, a világháború elmarad – Lassan mindenki túlteszi magát az orosz drónokon (Cikkünk frissül!) Forró drót szeptember 10. Vörös riasztást rendeltek el Lengyelországban, egy éjszaka alatt tizenkilenc drón sértette meg az ország légterét.
A berlini rendőrök fele nem tud németül Forró drót szeptember 9. Olvasóink elnézését kérjük, a cím kissé félrevezető. A helyes megállapítás ugyanis az, hogy a berlini rendőrtanoncoknak több, mint a fele nem tud németül.