Pesti Srácok

Idén háromféle nyugdíjemelés lesz – február 12-től egy heti plusz nyugdíj érkezik

null

A nyugdíjasok iránti elismerés kifejezéseként a kormány tavaly döntött a 13. havi nyugdíj fokozatos visszaépítéséről. 2021-ben egy átlagos összegű (150.600 forintos) nyugdíjban részesülő átlagosan 37 650 forintot kap 13. havi nyugdíj címén februárban a havi nyugdíján felül. A lépés eredményeként az öregségi nyugdíjasok mellett az árvaellátásban, az özvegyi nyugdíjban, valamint a nyugdíjszerű ellátásban részesülők, összesen 2,56 millió ember kapja meg idén az egy heti plusz juttatást, összesen 77 milliárd forint értékben. Aki a bankszámlájára kapja az ellátást, az ehhez már február 12-én hozzájut, postai kézbesítés esetén pedig a februári ellátással együtt, február 12-től kézbesítik a postások a járandóságot.

Február 12-én kezdi meg a 13. havi nyugdíj kifizetését az államkincstár, külön juttatásként nagyjából 2,5 millió nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülő személy kapja meg havi járandóságának egynegyedét – tájékoztatta a Magyar Nemzetet a pénzügyminiszter helyettese. Tállai András közölte azt is: a kormány szerint az idei év már gazdasági növekedést hozhat, így – ha az adatok lehetővé teszik – szóba jöhet az év végén a nyugdíjprémium, amire a kabinet félre is tett 53,4 mil­liárd forintot. Az államtitkár hozzátette: az idősek bőven kiveszik a részüket a gazdasági kilábalásból; tavaly év végén pél­dául 140 ezer idős dolgozott és jutott keresethez járulékmentesen.

Hamarosan megkezdi az államkincstár a 13. havi nyugdíjak idei összegének kifizetését. A banki átutalások február 12-én történnek meg, a postai kézbesítés ezután következik, vagyis nagyjából két hét múlva a címzettek kézhez vehetik az őket megillető summát – tájékoztatta a Magyar Nemzetet a pénzügyminiszter helyettese. Tállai András államtitkár a részletekről szólva közölte: a 13. havi nyugdíjat négy lépésben állítja vissza a kormány, teljes havi összeggel 2024-ben számolhatnak az érintettek. Tállai szerint, ha az idei folyamatok a kormány tervei szerint alakulnak, akkor újra erőteljesen növekedhet a magyar gazdaság, ez pedig kézzelfogható előnyt hozhat az időseknek is.

PestiSracok facebook image

– vélekedett az államtitkár, majd hozzátette: a kormány 53,4 milliárd forintot már félretett az év végi nyugdíjprémiumra.

Fotó: MTI

A sorból nem maradhatnak ki a nyugdíjasok sem

– közölte Tállai András. A miniszterhelyettes megemlítette, hogy az érték számottevő emelkedést mutat, két évvel korábban ugyanis százezer körül mozgott a dolgozó nyugdíjasok száma. Úgy vélte: a növekedésben érdemi szerepet játszhatott, hogy a törvényhozás két lépcsőben eltörölte minden dolgozó nyugdíjas járulékfizetési kötelezettségét. Az érintettektől tavaly év közepe óta csupán a 15 százalékos személyi jövedelemadót vonják le. A változtatás 14 százalékos megtakarítást jelent: amennyiben valaki például nyugdíjasként havi bruttó százezer forintos munkabért vagy megbízási díjat kap, akkor korábban 71 ezer forint maradt nála, miután levonták keresményéből a járulékokat és a jövedelemadót. Tavaly óta, bármilyen jogviszonyról is legyen szó, csupán az szja fizetendő, vagyis az érintett 85 ezer forint nettó jövedelemmel számolhat. A változtatástól a dolgozó nyugdíjasok jobb anyagi megbecsülését és újabb munkaerőpiaci fellendülést remélt a kormány.

Gyurcsányék törölték el

– fogalmazott Tállai András, majd hozzátette: a baloldaltól eddig megszorítást és leginkább csak hazug ígérgetést kaptak a nyugdíjasok, és tőlük később sem számíthatnak jobbra.

Nyugdíjprémium is várható

A nyugdíjprémium intézményét – a 13. havi nyugdíj eltörlését némiképp kompenzálva – 2009-ben iktatta törvénybe az akkori balliberális többség, azonban a juttatás első kifizetésére már csak a kormányváltás után nyílt lehetőség. Ha a gazdasági növekedés várható mértéke meghaladja a 3,5 százalékot és az államháztartás helyzete is rendben van, akkor a nyugdíjasokat novemberben nyugdíjprémium illeti meg. Ilyen prémiumot az állam először 2017 végén juttatott a nyugdíjban vagy nyugdíjszerű ellátásban részesülőknek, de megtette ezt 2018-ban és 2019-ben is. Az első évben 27,7 milliárdot fordított erre a célra az állam, a másodikban 41,2 milliárdot, a harmadikban pedig 52,3 milliárdot. Három év nyugdíjprémiuma összesen tehát több, mint százhúszmilliárdos kiadást jelentett a közkasszának, és ugyanekkora összeget a jogosultaknak. Tavaly a koronavírus-járvány miatt zsugorodott a magyar gazdaság, ez elvitte a nyugdíjprémiumot is. Idén ellenben robusztus növekedéssel számol a kormány, és az idősek prémiumára félre is tett 53,4 milliárd forintot.

Inflációkövetés, ha szükséges

2010-ben azt vállalta az Orbán-kormány, hogy olyan nyugdíjrendszert tart fenn, amelyben a nyugdíjak értékállósága biztosított. Az inflációkövető nyugdíjemeléssel ez év januárjáról 3%-kal emelt nyugdíjat és nyugdíjszerű ellátást kapnak az érintettek. Ha az éves, várható infláció ennél magasabb lesz, akkor novemberben – januárig visszamenőleg – korrekciót hajtanak végre és a nyugdíjasok megkapják a különbözetet.

10%-al nőtt a nyugdíjak vásárlóértéke

– ezt Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára közölte egy korábbi parlamenti válaszában. A baloldali kormányok idején 2010 előtt csökkentek a nyugdíjak értéke, a Gyurcsány-kormány 2008-ban nyolc százalékkal, majd a Bajnai Gordon által vezetett kabinet 6,4 százalékkal csökkentette az időseknek járó juttatást. Ráadásul a nyugdíjbiztosítási alapot 357 milliárd forintos hiánnyal adták át a polgári kormánynak.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.