Pesti Srácok

Jobb későn, mint soha – Romániában csak sikerült összetákolni egy költségvetést

Jobb későn, mint soha – Romániában csak sikerült összetákolni egy költségvetést

Elfogadták a román költségvetést, amelyet az RMDSZ is megszavazott. A kormánykoalíció – és annak tagjaként az RMDSZ – fontosnak tartotta, hogy ne sérüljenek az alapelvek, amelyek mentén a büdzsét összeállították, és amelyek a romániai közpénzügyi rendszer egészségesebbé tételét tartják szem előtt – jelentette ki Miklós Zoltán, a román parlament tagja a Krónikaonline.ro tudósítása szerint. A lényeg, hogy Romániában elfogadták a 2021-es költségvetést, annak ellenére, hogy már javában benne járunk az évben. Végül is jobb későn, mint soha.

Románia a 2008-as válság óta "IMF alapú" gazdaságpolitikát folytat, ami például szöges ellentéte a magyar irányvonalnak. A most elfogadott költségvetés kapcsán Rácz Béla Gergely közgazdász, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem közgazdaság- és gazdálkodástudományi karának egyetemi adjunktusa a kronikaonline.ro-nak nyilatkozva kifejtette: Románia relatív jól teljesített 2020-ban, a költségvetési hiány magas volt ugyan, de a GDP csökkenése mindössze 3,9 százalékos volt, a legkisebb visszaesés az Európai Unióban, miközben korábban még az optimista hitelminősítő és gazdasági intézmények is 5 százalékos, vagy még annál is nagyobb visszaesést jeleztek előre. A szakértő szerint a román gazdaság el fogja év végére a 2019-es szintet.

Megszorítás, megszorítás

A román gazdaság már a koronavírus-válság előtt is komoly szerkezeti problémával küzdött. Rácz Béla Gergely szerint ennek fő oka, hogy túl sokan és túl magas bérért dolgoznak az állami szektorban. A közalkalmazotti bérek 40 százalékkal magasabbak, mint a versenyszektorban. A közalkalmazottak bérét befagyasztották, nem adják meg a beígért béremeléseket, a nyugdíjakat sem növelik a korábban tervezett mértékben, a közalkalmazottak nem kapnak üdülési utalványokat, az egyetemisták, diákok ingyenes utazását korlátozták. A költségvetési gondok megoldására hatékonyabbá kell tenni az adóbehajtást. Adóemelésre nincs szükség, de a kivetett adókat minél nagyobb arányban be kell szedni. Látható, hogy komoly megszorításokat tartalmaz a költségvetés, ami általában elnyeri az IMF tetszését.

PestiSracok facebook image

A büdzsé főbb számai

A Florin Cîțu liberális miniszterelnök vezette koalíciós kabinet a büdzsé megtervezésénél 4,3 százalékos gazdasági növekedést, 2,4 százalékos inflációt, 310 ezer munkanélkülit és 3100 lejes nettó átlagbért vett alapul. A kormány számításai szerint Románia csak 2024-ben tudja – a maastrichti (uniós) kritériumokban előírt – 3 százalék alá szorítani a deficitet: jövőre 5,84, 2023-ban pedig 4,37 százalékos GDP-arányos költségvetési hiánnyal számolnak.

A románoknak mindent szabad!

Persze, ha egy uniós tagország az adott év költségvetését év közben fogadnák el, akkor az az állam megnézhetné magát. Az Európai Bizottság mindenféle sértéseket vágna a tagország fejéhez. Úgy látszik, hogy egy kivétel mégis van: a románok valamiért azt csinálhatnak, amit akarnak.

Fotó: MTI

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

„Valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem!” – Nyolcvan éves lenne, de már tíz éve nincs közöttünk a Császár (2. rész)

Exkluzív 2021 október 17.
Az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, Albert Flórián pályafutását bemutató írásunk első részében egészen 1967 végéig jutottunk el. Innen folytatjuk most a zseniális játékos életútjának felelevenítését, feltárva a korszak sajátosságait, szót ejtve a kiváló labdarúgó emberi kapcsolatairól és megidézve gondolatait ferencvárosi kötődéséről, valamint arról, hogy ő maga mire volt a legbüszkébb a saját karrierjét tekintve.