Pesti Srácok

Tállai: adóügyekben is meg kell védenünk a szuverenitásunkat

null

Adóügyekben is meg kell védenünk a szuverenitásunkat, ennek hiányában Magyarország nem érhetné el céljait – jelentette ki a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Nemzetnek.

A pénteki lapszámban megjelent cikkben Tállai András arra reagált, hogy az Európai Unió Bírósága kedden kimondta: a magyar reklámadó nem sérti az állami támogatásokra vonatkozó uniós jogot. Az államtitkár úgy értékelt, hogy az ítélkezési fórum lesöpörte Brüsszel álláspontját, és világossá tette, hogy széles körű döntési jog illeti meg a tagországokat az adószabályok kialakításakor.

– mondta.

PestiSracok facebook image

– hangoztatta Tállai András. Felidézte, hogy a jogi vita hat és fél éve kezdődött. Akkor fogadta el a magyar parlament a reklámadótörvényt, amelyet a bizottság azonnal vizsgálat alá vont.

– fogalmazott. Az államtitkár szerint az ítélet mérföldkőnek számít, mivel úgy értelmezhető, hogy a tagállamok szabadon határozhatják meg adózási rendszerüket, és akár úgy is dönthetnek, hogy valamely forgalmi típusú adóban is érvényre juttatják a teherviselési képességet figyelembe vevő szemléletet.

– jelentette ki.

– közölte Tállai András

Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még