Pesti Srácok

A járvány ellenére egyre bizakodóbbak a vállalkozók

A járvány ellenére egyre bizakodóbbak a vállalkozók

A járvány ellenére egyre bizakodóbban tekintenek a kis- és közepes vállalkozások (kkv) a következő egy évre - közölte a K&H az első negyedéves kutatásaira hivatkozva. A kormányzati intézkedéseket 42 százalékuk gondolja vállalkozásbarátnak, és csak 17 százalék azok aránya, akik szerint mindez nem megfelelő, vagy nem elég.

A felmérés szerint a kkv-bizalmi index 5 pontos emelkedéssel 14 pontot ért el 2021 elejére, megközelítve a 17 pontos mindenkori csúcsot, amit legutóbb 2019-ben mértek.

A K&H a javulást azzal magyarázta, hogy a vállalkozók többnyire kedvezően ítélik meg a gazdaságpolitikát, és több uniós forrásra számítanak. A kormányzati intézkedéseket 42 százalékuk gondolja vállalkozásbarátnak, és csak 17 százalék azok aránya, akik szerint mindez nem megfelelő, vagy nem elég. A vállalkozásokat támogató programok mellett a vidékfejlesztési program, és lakásfelújítási támogatás is sok cégnek kedvez - tették hozzá.

A közepes vállalkozások a derűlátóbbak

PestiSracok facebook image

A legnagyobb javulást a szolgáltatásban, és az iparban mérték az előző negyedévhez képest. Az ipari cégek bizakodását feltehetően a beruházások növekedése, valamint az építőipari fellendülés okozhatta, míg a szolgáltatók a korlátozások enyhítésében bíznak. A mezőgazdasági cégek hangulata jelentősen romlott, bár még így magas szinten maradt, a kereskedelem pedig a korlátozások miatt egyelőre nem sok jót várnak - írták. A felmérés azt mutatta, hogy mivel a válság a közepes vállalkozásokat sújtotta legkevésbé, ők sokkal derűlátóbban, mint a kisebb cégek.

A K&H kkv-bizalmi indexet 400 magyarországi székhelyű, 2 milliárd forint éves árbevétel alatti társaság visszajelzései alapján készítik el. Az idei első negyedéves felméréshez február 25. és március 19. között kérdezték meg a cégek üzleti döntéshozóit.

Forrás: MTI, Fotó: MTI/EPA/Jerome Favre

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.