Pesti Srácok

Bodó Sándor: sikerült megtartani a munkahelyeket

Bodó Sándor: sikerült megtartani a munkahelyeket

A veszélyhelyzeti intézkedések feloldása és a szezonális ágazatok termelésének újraindulása az álláskeresők jelentős részét felszívhatja – vélekedett Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a Világgazdaságnak adott interjúban hétfőn. Hozzátette, hogy akik nem tudnak a versenyszférában elhelyezkedni, azok a közfoglalkoztatás keretében dolgozhatnak.

Bodó Sándor jó jelnek nevezte, hogy a tavalyi visszaesés után ismét több mint 4,5 millió magyar embernek van munkája, és emlékeztetett arra, hogy a legutóbbi ismert, 4,5 százalékos munkanélküliségi ráta az egyik legalacsonyabb Európában. Egyértelműen sikeresnek nevezte a bértámogatási programot, amellyel sikerült megtartani a munkahelyeket. A munkáltatók eddig mintegy 166 ezer munkavállaló támogatását kérelmezték, a megítélt támogatások 99 százalékát, mintegy hetven milliárd forintot már ki is fizették – mondta. Hozzáfűzte, hogy az igénylők 48 százaléka a vendéglátásban, tizenkét százaléka a szállodai szolgáltatásban kapott támogatást, három-három százalékkal részesedett az italszolgáltatás és a fizikai közérzet javítása, és 2,4 százalék jutott a ruházati kiskereskedelemre, ez az öt terület adja az összes kérelmező több mint kétharmadát. Az államtitkár rámutatott, hogy a KSH legutóbbi felmérése szerint a versenyszféra vállalkozásainál az egy évvel korábbihoz képest nem csökkent a foglalkoztatás. Elmondta azt is, hogy negyvenezerrel csökkent a külföldön foglalkoztatott magyarok száma, akik közül egyre többen keresnek Magyarországon munkát. A teljes foglalkoztatás továbbra is kiemelt kormányzati cél – húzta alá. Ennek eléréséhez elengedhetetlen a munkaerőpiac peremére szorult csoportok, így az inaktívak helyzetének javítása is, ezt szolgálhatják az új munkavállaló felvételéhez nyújtott bértámogatások, a vállalkozóvá válást segítő, a mobilitási és a képzési támogatások is. A közfoglalkoztatottak egy része is átvezethető az elsődleges munkaerőpiacra, ezt segíti a most indult program, amely havi több tízezer forinttal támogatja a versenyszférában elhelyezkedőket. Bodó Sándor közölte, hogy a következő években a képzéshez, átképzéshez, célzott kompetenciafejlesztéshez nyújtott támogatásokkal, a munkahely­ vagy szakmaváltás segítésével kívánja a kormány támogatni a cégeket és a munkavállalókat.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.