Pesti Srácok

Márciusban is nőttek a keresetek

Márciusban is nőttek a keresetek

Márciusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 435 200 forint, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset pedig 289 400 forint volt a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél, mindkettő 8,7 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban – írta meg az Origo a Központi Statisztikai Hivatal jelentésére hivatkozva.

A 3,7 százalékos márciusi inflációval számolva a reálkereset 4,8 százalékkal volt magasabb a tavaly márciusinál. A munkáltatók teljes körét tekintve 9,2 százalékkal nőtt a bruttó átlagkereset 423 700 forintra. A bruttó keresetek a vállalkozások körében 8,0 százalékkal, a költségvetésben, az egyes előmeneteli rendszerek ütemezett béremelései miatt, ezt jelentősen meghaladóan, 11,0 százalékkal nőttek. A prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélkül számolt rendszeres bruttó átlagkereset 397 900 forintra becsülhető, ez 8,5 százalékkal volt magasabb, mint tavaly márciusban – közölte a KSH. A teljes munkaidőben foglalkoztatottak bruttó medián átlagkeresete a munkáltatók teljes körét tekintve 335 400 forint volt, a közfoglalkoztatottak nélkül számolva 10,5 százalékkal nőtt tavaly márciushoz mérve. A teljes munkaidőben alkalmazottak száma – a közfoglalkoztatottak nélkül – 2019 decembere óta először nőtt: márciusban 14 ezerrel, 0,5 százalékkal voltak többen, mint egy évvel azelőtt.

Míg a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 8,7 százalékos növekedést mutatott tavaly március óta és 289 400 forint volt, a kedvezményekkel együtt számolva 298 100 forintot tett ki és 8,1 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál. Az első negyedévben teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél – 420 200, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 430 800 forint volt. A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 279 400, a kedvezményeket is figyelembe véve 287 600 forintot ért el. A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 9,4, a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset 9,0 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A reálkereset 6,0 százalékkal emelkedett, a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért, 3,2 százalékos növekedése mellett – közölte a KSH.

Forrás: Origo; Fotó: MTI/Rosta Tibor

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.