Pesti Srácok

A kormány több száz milliárd forinttal támogatja a vállalkozások technológiaváltását

null

A gazdaság újraindításában is számítunk a magyar mikro-, kis- és középvállalkozásokra, amelyek a koronavírus-járvány alatt is helyt álltak, munkát és megélhetést adva a magyar családoknak és munkavállalóknak. Azért hirdetjük meg a Technológiaváltó támogatási programunkat, hogy a hazai cégek digitális megoldások, technológiafejlesztés, beruházások segítségével megerősödve jöjjenek ki a válságból, és képesek legyenek a kanyarban előzni – jelentette be György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár vasárnap, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleménye szerint.

A közleményben kifejtették: a GINOP Plusz-1.2.1-21 felhívás célja a termelő és a szolgáltató ágazatokban tevékenykedő mikro-, kis- és középvállalkozások termelékenységének növelése, technológiai és szervezeti megújulásának támogatása. A vállalkozásonként 10 és 629,3 millió forint közötti támogatás formája feltételesen vissza nem térítendő támogatás, amely bizonyos feltételek teljesülése mellett részben vagy egészben vissza nem térítendővé válik. Az összesen kétszáz milliárd forint keretösszegű pályázat három szakaszban nyílik meg, azért, hogy a vállalkozásoknak legyen lehetőségük átgondolni fejlesztési tervüket, és felkészülten várják a pályázatok beadását. A megjelent első, százmilliárd forint keretösszegű felhívásban a kérelmek 2021. július 12. és július 19. között lesznek beadhatók. Ezt követően a további két kör 2021 októberében és 2022 januárjában várható. A vállalkozói visszajelzések alapján újdonság, hogy a pályázati űrlap kitöltése már a pályázat benyújtásának kezdete előtt tíz nappal megkezdhető lesz, amellyel így a folyamat egyszerűbbé, a benyújtás pedig gyorsabbá válhat.

A felhívás kedvezményezettjei azon, legalább három főt foglalkoztató mikro-, kis- és középvállalkozások, amelyek rendelkeznek legalább egy lezárt, teljes üzleti évvel. Pályázhatnak kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok, kettős könyvvitelt vezető egyéni vállalkozók és egyéni cégek, amelyek nem tartoznak a kata hatálya alá. A pályázat keretében támogatható tevékenység a technológiafejlesztés, beleértve a termelési és szolgáltatási, valamint infokommunikációs technológia fejlesztését, a technológiai kapacitások bővítését és az üzleti felhőszolgáltatások igénybevételét, továbbá az infrastrukturális és ingatlanberuházás, a tanácsadási és a képzési szolgáltatások igénybevétele, az eszközbeszerzéshez kapcsolódó gyártási licenc, a gyártási know-how beszerzése, valamint a megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása. A támogatási intenzitás az 1. szakaszban várhatóan negyvenöt-hetven százalék között alakul – áll a közleményben.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.