Pesti Srácok

Több százezer járművet hívott vissza a Tesla

Több százezer járművet hívott vissza a Tesla

Visszahívta több százezer járművét Kínában a Tesla az automatikus sebességszabályozó működési hibája miatt – közölte a kínai piacfelügyelet. A visszahívás több mint 285 ezer, három különböző szakaszban gyártott Modell 3-as és Modell Y típusú elektromos autót érint. A járművek túlnyomó többségét a kaliforniai székhelyű autógyártó sanghaji üzemében gyártották.

A piacfelügyelet szombaton kiadott közleménye szerint a meghibásodás szélsőséges esetben akár karambolhoz is vezethet, a sofőrök bizonyos körülmények között ugyanis véletlenszerűen aktiválhatják a sebességszabályozót, a jármű hirtelen gyorsulását előidézve. Hozzátették, a Tesla felveszi a kapcsolatot az érintett járművek tulajdonosaival, és ingyenes, távvezérlésű szoftverfrissítést hajt végre az autókon. A Kínai Személygépkocsi Szövetség adatai szerint a Tesla májusban 33 463 járművet adott el Kínában, ahol Modell 3-as szedánokat és Modell Y típusú városi terepjárókat gyárt. A májusi forgalmi adat 29 százalékos javulást jelent az áprilisi visszaesést követően. A kínai sajtóban és közösségi oldalakon nagy nyilvánosságot kapott a Sanghaji Nemzetközi Autóipari Kiállításon egy nő tiltakozó akciója áprilisban. A nő a Tesla egyik kiállított járművének tetejére állt egy pólóban, amelyen az volt olvasható: nem működik a fék. A Tesla álláspontja szerint a nő februárban gyorshajtás miatt karambolozott, és az autójának teljes vételi díját követeli vissza a cégtől. Az autógyártó az esetre adott reakcióját a kínai sajtó elmarasztalta, a kínai kormányzat központi fegyelmi bizottsága pedig figyelmeztetést adott ki miatta, a kínai fogyasztók érdekeinek védelmét hangsúlyozva.

Forrás: MTI ; Fotó: Motor1.com

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.