Pesti Srácok

Guller: szeptemberben a vendégéjszakák száma meghaladta a 2019-es számokat is

Guller: szeptemberben a vendégéjszakák száma meghaladta a 2019-es számokat is

A vártnál is jobb eredményeket hozott a szeptember, ugyanis a vendégéjszakák száma 65 százalékkal meghaladta a tavalyi adatot, ráadásul 4 százalékkal túlszárnyalta a 2019-es, a koronavírus-járvány előtt mért számokat is – mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója a szervezet hivatalos, szombaton közzétett podcastjában.

Guller Zoltán közölte: a múlt hónapban 1,2 millió vendég – köztük 800 ezer magyar és több mint 360 ezer külföldi turista – 3 millió vendégéjszakát töltött el magyarországi szálláshelyeken. A vendégéjszakák 62 százaléka a belföldiektől származott, és háromnegyede vidéken realizálódott, ami azt jelzi, hogy még mindig a vidék húzza a turisztikai mutatókat. Kiemelte: szeptemberben a teljes szálláshely árbevétel megközelítette a 42 milliárd forintot, ami 86 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest. A vidéki szálláshelyek árbevétele pedig 55 százalékkal nőtt éves összevetésben és idén szeptemberben meghaladta a 30 milliárd forintot. Az összes szálláshelyi költés 11 százalékát a SZÉP-kártyával fizették ki.

Az MTÜ vezérigazgatója közölte: szeptemberben a SZÉP-kártyákra 16 milliárd forintnyi forrás érkezett, a költések összege csaknem 30 milliárd forint volt. Az év első kilenc hónapjában a SZÉP-kártyákra több mint 260 milliárd forint érkezett, miközben a belföldi turisták 282 milliárd forintot fizettek a kártyák segítségével. Hozzátette: a külföldi turisták – akik közül a legtöbben a visegrádi országokból, valamint Ausztriából, Németországból és Romániából érkeztek – 21 milliárd forintot költöttek el Magyarországon; ez az összeg több mint háromszorosa a 2020 szeptemberében mért adatnak. Egyúttal arra is felhívta a figyelmet, hogy szeptemberben a vendéglátás árbevétele több mint 100 milliárd forint volt, ez 30 százalékkal magasabb, mint a tavalyi.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Varga György

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.