guller zoltán
A rémhírekkel ellentétben csak minimálisan esett vissza a balatoni turizmus
A sajtóban megjelent hírek szerint harminc, de akár negyven százalékkal is visszaesett a balatoni turizmus az idei szezonban, de a Magyar Turisztikai Ügynökség az ágazati adatokra hivatkozva ezt az információt cáfolja. Ilyen magas számról ugyanis nincs szó. A szervezet elnöke, Guller Zoltán az Indexnek felfedte a pontos számokat és hozzátette, közel sem biztos a balatoni visszaesés a nyári szezonban, ugyanakkor szakmaiatlannak tartja a szezon közben beszélni a forgalomról, hiszen a konzekvenciákat a végén szokták levonni.Minden várakozást felülmúlt a magyar turizmus teljesítménye 2022-ben
Minden várakozást felülmúlt 2022-ben a magyar turizmus teljesítménye; az ágazat továbbra is emelkedő pályán mozog, így a szektor teljesítménye idén meghaladhatja a 2019-es rekordévben elért eredményeket - mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) igazgatóságának elnöke hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.Többé nem kér adatokat a KSH a szállásadóktól
A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) együttműködésének eredményeként megszűnik a kettős turisztikai célú adatszolgáltatási kötelezettség a szálláshely-szolgáltatók, valamint az önkormányzatok számára; a turisztikai ágazat egységes adatforrása a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) lesz – olvasható az MTÜ és a KSH keddi közös közleményében.Guller Zoltán: a kézilabda-Eb is erősítette a januári turisztikai forgalmat
A férfi kézilabda Európa-bajnokságnak pozitív hatása volt a turisztikai forgalomra: januárban az előzetes adatok szerint az árbevétel megközelítette a rekordnak számító 2019-es és 2020-as eredményeket a magyarországi szálláshelyeken; idén egész évben is jelentős fordulat várható az ágazatban – ismertette Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója legfrissebb podcastjában kedden a szervezet előrejelzését.Guller Zoltán: eredményes évet zárt a magyar turizmus
Eredményes, a tavalyinál sokkal jobb évet zárt a magyar turizmus - mondta hétfőn közzétett podcastjában a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója.Guller: szeptemberben a vendégéjszakák száma meghaladta a 2019-es számokat is
A vártnál is jobb eredményeket hozott a szeptember, ugyanis a vendégéjszakák száma 65 százalékkal meghaladta a tavalyi adatot, ráadásul 4 százalékkal túlszárnyalta a 2019-es, a koronavírus-járvány előtt mért számokat is – mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója a szervezet hivatalos, szombaton közzétett podcastjában.Guller Zoltán: többnapos programsorozat lesz idén az államalapítás ünnepén
Többnapos programsorozattal ünnepelik az idén, hagyományteremtő módon, az államalapítás ünnepét; a hosszú hétvégére mindenkit várnak a fővárosba, a budapesti turizmus megsegítése érdekében – mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója legújabb hivatalos podcastjában. Kiemelte: az eseménysorozat fő attrakciója a minden eddiginél látványosabb és nagyobb fény- és tűzijáték lesz, negyvenezer rakétával. A hivatalos programok mellett augusztus 19–22. között 17 további szórakoztató, kulturális, zenei és családi program lesz Budapesten, valamint több fesztivál.Helyreállt a belföldi turizmus, soha ennyi pénzt nem kapott még az ágazat
A belföldi turizmus stabilan helyreállt a koronavírus-járvány okozta leállásból, a külföldi vendégek lassabban, de jönnek Magyarországra – mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában nyilatkozva. Guller Zoltán emlékeztetett: a nyári turisztikai szezon teljes szabadságban kezdődött, a magyarországi turizmusnak így legalább egy–másfél hónap előnye volt Európával szemben, amelyet meg is tartott. Közölte, hogy júliusban 110 milliárd forintos forgalma volt a vendéglátásnak a tavalyi 87 milliárd forint után.Szentkirályi Alexandra: Magyarország újabb nemzetközi esemény házigazdája lesz (Videó)
Magyarország újabb nemzetközi esemény házigazdája lesz, 2022 márciusában otthont ad a Bocuse d'Or európai döntőjének – jelentette be Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő és Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója. Szentkirályi Alexandra az MTÜ videójában hangsúlyozta: Európa legrangosabb főzőversenye az egyik legnagyobb turisztikai reklámot is jelenti Magyarország számára.Ajánljuk még