Pesti Srácok

Az élelmiszerárstop becslések szerint akár 1 százalékkal csökkentheti az inflációt februártól

Az élelmiszerárstop becslések szerint akár 1 százalékkal csökkentheti az inflációt februártól

Az élelmiszerárak befagyasztásának becslések szerint 0,5–1,0 százalék körüli inflációcsökkentő hatása lehet februártól – mondta a Századvég Alapítvány vezető közgazdásza pénteken, az M1 aktuális csatornán.

Szakáli István Loránd hozzátette: most inflációs válság zajlik, amelyben egy bölcs gazdaságpolitikának nemcsak a gazdaság, hanem a társadalom érdekeit is figyelembe kell vennie. A közgazdász különleges, átmeneti időszakra érvényes intézkedésnek látja az élelmiszerárstop mellett az üzemanyagárak 480 forintban történt maximálását is. Ehhez kapcsolódva megjegyezte, hogy szakértői becslések szerint a decemberi inflációs adatban már meg is hozta az eredményét az üzemanyagárak korlátozása, hiszen ez a lépés 1,0–1,5 százalékkal csökkentette a lehetséges inflációt decemberben. Közölte, hogy Magyarországon a decemberi infláció éves összevetésben 7,4 százalékos emelkedést mutatott, ami megegyezik a novemberi adattal.

– jegyezte meg. Szakáli István Loránd rámutatott: a világgazdaság újraindulásának következménye az infláció, amely nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában is jelen van.

PestiSracok facebook image

– fejtette ki.

– vélekedett Szakáli István Loránd.

Forrás: MTI; Fotó: MTVA/Bizományosi/Oláh Tibor

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.