Pesti Srácok

Oroszország a "baráti államoknak" kész bármilyen áron kőolajat eladni

null

Oroszország kész bármilyen áron kőolajat és olajtermékeket eladni a baráti országoknak – nyilatkozta az Izvesztyija című lapnak Nyikolaj Sulginov orosz energiaügyi miniszter. A miniszter szerint nehéz előre jelezni, hogy miként alakul a kőolaj ára, tekintettel a nyugati politikusok nem konstruktív magatartására.

Sulginov szerint minden nemzetközi cég, amely előrejelzésekkel foglalkozik, most felülvizsgálja az olajárral kapcsolatos korábbi várakozását, mert az még egészen más körülmények között készült.

– tette hozzá. A miniszter a maga részéről 80–150 dollár közötti olajárat tart lehetségesnek, azt azonban nem fejtette ki, hogy milyen időtávra szól ez a becslés. Mint mondta, "nem az a feladatunk, hogy kitaláljuk, mennyibe fog kerülni az olaj, hanem biztosítani az olajipar működését".

PestiSracok facebook image

– mondta az orosz energiaügyi miniszter.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Szputnyik/Andrej Gorskov

Ajánljuk még