Pesti Srácok

Az eddigi foglalások alapján a karácsonyi időszakban 30 százalékkal nő a tavalyihoz képest a belföldi turizmus

null

A drágulás ellenére is többen utaznak el az országon belül az ünnepek alatt, mint az elmúlt években: a karácsonyi időszakra szóló, december 19-ig beérkezett foglalások száma 30 százalékkal nőtt az előző évhez képest a szallas.hu szállásfoglaló portál adatai szerint.

Az MTI-nek küldött keddi közlemény szerint karácsonykor Budapest, szilveszterkor és a jövő év elején pedig Eger a legnépszerűbb település a Szallas.hu-n foglaló vendégek körében. Az egy főre jutó, egy éjszakára szóló átlagár 16 ezer forint, 23,5 százalékkal több, mint tavaly és 45 százalékkal drágább, mint 2019-ben.

A karácsonyt otthonuktól távol töltők fele wellness-szálláshelyet választott. A foglalások 48 százaléka hotelbe, 23 százaléka apartmanba, 16 százaléka vendégházba, 10 százaléka panzióba, 3 százaléka egyéb típusú szálláshelyre szól. Budapest, Hévíz, Eger, Gyula és Zalakaros eddig a legnépszerűbb úti cél, a top 10-es ranglistára még Cserkeszőlő, Pécs, Siófok, Hajdúszoboszló és Szeged került fel. A legnagyobb hazai turisztikai régiók közül karácsonykor Észak-Magyarország (20,55 százalék), a Balaton (15,46 százalék), és a Dél-Alföld (13,95 százalék) részesül legnagyobb arányban a foglalásokból. Az észak-magyarországi régióban pedig Eger, Miskolc, Szilvásvárad, Parádfürdő, Egerszalók és Miskolctapolca a legkeresettebb.

Szilveszterre is többen kelnek útra: tavalyhoz képest több mint duplájával nőtt eddig az előfoglalások száma, de 2019-hez képest is 20 százalékos a bővülés. A legtöbben Egerben, Szegeden, Pécsett, Gyulán és Siófokon koccintanak éjfélkor. Az új év első két hónapja is bizakodásra ad okot az adatok alapján, már most kétszer annyi foglalás áll bent, mint tavaly ilyenkor, 2019-hez viszonyítva pedig csaknem 10 százalékkal nőtt az előfoglalási arány – közölték.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Vezető kép: Pécs, 2022. Fotó: MTI/Ruprech Judit

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.