Pesti Srácok

Szijjártó Péter: Magyarország az elektromosautó-ipari átállás világbajnokává válhat

null

Magyarország időben és jól reagált az autóipari forradalomra, így mára az elektromos átállás Európa-bajnokává vált, és jó esélye van ezt megfejelni egy világbajnoki címmel is – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Tiszakécskén.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a német tulajdonú Hechinger Kft. műhelyének és raktárának átadásán arról számolt be, hogy az autó-, gép-, építő- és orvostechnikai ipar számára elektronikai részegységeket gyártó vállalat 1,4 milliárd forintos beruházását az állam 276 millió forinttal támogatta, így hozzájárulva hetven új munkahely létrehozásához. Beszédében leszögezte, hogy az elmúlt három év két óriási, mindent a feje tetejére állító válságról szólt világszerte.

– húzta alá. Rámutatott, hogy ez sem tudta megakasztani a globális autóipari forradalmat.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott. Ennek érzékeltetésére hangsúlyozta, hogy tavaly duplájára nőtt az eladott elektromos autók száma, és elérte a hatmilliót, idén pedig meghaladja a tízmilliót. Mint közölte, friss előrejelzések szerint 2030-ra az újonnan eladott autóknak már nagyjából a 60 százaléka elektromos lesz a világon. Szijjártó Péter kiemelte:

Üdvözölte, hogy hazánk már ma a világ harmadik legnagyobb elektromos akkumulátorgyártója, ez lett az első számú magyar exportcikk, és a szektor legnagyobb beruházásai még csak a következő években készülnek majd el. A miniszter kijelentette, hogy a mostanihoz hasonló beruházások növelik az autóipar teljesítményét, amely idén eddig körülbelül 23 százalékkal bővült, termelési értéke szeptember végére elérte a 8700 milliárd forintot. Figyelmeztetett ugyanakkor, hogy nincs sikeres autóipar magas színvonalú, nagy biztonsággal gyártani képes beszállítói háttér nélkül, ezért is fontos a Hechinger Kft. kapacitásbővítése. Hozzátette: a folyamatos fejlesztések reményt adnak arra, hogy a gazdaság továbbra is növekedési pályán tudjon maradni, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy hazánk kivétel lehessen az ukrajnai háború és a szankciós intézkedések miatti európai recesszióból.

– mondta.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Bús Csaba

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.