tiszakécske
Felgyújtották a tiszakécskei templomot – Az ateisták valószínűleg most is örülnek a hírnek...
Pénteken felcsaptak a lángok a tiszakécskei katolikus templomban, de mire kiérkeztek a helyi tűzoltók, már eloltották a tüzet a helyszínen tartózkodó emberek. A templom plébánosa a történek után úgy fogalmazott: "Fájdalmas felismerés, hogy egyeseknek Isten háza sem szent, és akár ilyen aljasságra is képesek rászánni magukat. Tettükért egykor még felelni fognak!"Tíz év fegyházra ítélték azt a nőt, aki volt élettársára gyújtotta a házát
Tíz év fegyházbüntetésre ítélt a Kecskeméti Törvényszék nem jogerősen egy tiszakécskei nőt, aki rágyújtotta a házukat volt élettársára és annak új párjára 2019 őszén – közölte a bíróság csütörtökön az MTI-vel. A közlemény szerint a nő ellen különös kegyetlenséggel, több emberen, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés kísérlete miatt emelt vádat a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.Életfogytig tartó fegyházbüntetést kér az ügyészség a tiszakécskei munkásszállót felgyújtó férfi ellen
Vádat emelt a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség azzal a férfival szemben, aki felgyújtott egy tiszakécskei munkásszállót 2019-ben, hogy megölje a szálló tulajdonosát. A főügyészség életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabását kéri. Az ügyészség a különös visszaesőnek minősülő férfit előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, több ember életét veszélyeztetve, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével és közveszélyokozással vádolja, és életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabását indítványozta – olvasható a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség közleményében.Emberölési kísérlet miatt ítélhetik el a férfit, aki felgyújtott egy munkásszállót
Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérlete miatt vádemelést javasol a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság egy férfi ellen, aki a gyanú szerint tüzet okozott egy tiszakécskei munkásszállón, hogy megölje az épület tulajdonosát.Ajánljuk még