Pesti Srácok

Kilőtt a magyar gazdaság, helyreállni látszik a külkereskedelmi mérleg

null

A KSH adatai szerint decemberben jelentősen visszaesett a magyar külkereskedelmi mérleg hiánya. Míg novemberben az import értéke 1405 milliárd euróval haladta meg az export értékét, decemberben már csak 154 millió euró volt a különbség. Ez jóval kisebb hiány az előzetes várakozásokhoz képest, és április óta ez volt az első hónap, amikor javult a mérleg – írja az Mfor. A lap összeállításából kiderült: mégiscsak a brüsszeli szankciók, illetve az annak nyomában elszálló energiaárak hajtották fel az árakat.

A lap szerint a magyar külkereskedelmi mérleg 2021 közepén fordult negatívba, ám akkor még éves alapos pluszban volt. A deficit 2022 második felében kezdett igazán felduzzadni, és az egész évre vonatkozó 8,3 milliárd eurós mínusz még a 2000-es évek deficitjeit is jelentősen meghaladta. Most azonban hatalmasat csökkent a hiány. Ennek oka, hogy novemberben csökkenni kezdett és február elején már a háború kitörése előtti szinten mozgott a földgáz tőzsdei ára. Az energia árának csökkenése jelentős könnyebbséget jelent a gazdaság szereplőinek, egyúttal a mérleget is javítja, hiszen sokkal kevesebbet kell fizetni az importtermékekért.

Forrás: Mfor; Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.