Pesti Srácok

Szalai Piroska: Magyarországon második legkevesebb a szegénységi küszöb alatt élők aránya

null

Miközben az ellenzéki véleményformálók már lassan odáig jutnak, hogy a közepesen demokratizált afrikai országok alapvető infrastruktúrával sem rendelkező állampolgárai is jobban élnek, mint a magyarok a saját hazájukban, azért a valóság és a hitelt érdemlő adatok egészen mást mutatnak. A tényekre ezúttal is Szalai Piroska mutatott rá a Mandineren megjelent írásában.

– olvasható a szerző közösségi oldalán.

Hazánkban a 10. legalacsonyabb, 18,4% volt tavaly a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatával élők aránya a legfrissebb Eurostat adatok szerint, ami jóval alacsonyabb, mint az uniós 21,6%-os átlag - emeli ki Szalai.

PestiSracok facebook image

Az előző éves sorrendhez viszonyítva három országot előztünk meg, Franciaországot, Svédországot és Belgiumot. 2010 környékén még tényleg a rangsor végén, a három legrosszabb ország között voltunk, de az elmúlt évtizedben ötször nagyobb arányban javultunk, mint az unió átlaga.

A komplex mutató három részmutatója közül a relatív jövedelmi szegénységben élők aránya 12,1%-ra mérséklődött. Ők azok, akik a szegénységi küszöb alatt, a mediánjövedelem 60%-át el nem érő egy főre jutó jövedelemből élnek. Csak Csehországban alacsonyabb ez az arány, s Szlovéniával állunk a 2-3. helyen a képzeletbeli dobogón. Számos álhír kering erről a témáról is, ez viszont nem álhír, hanem tényadat - fogalmaz az elemző.

Forrás/Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.