Pesti Srácok

Képtelen a kormányzásra az egri szivárványkoalíció

Képtelen a kormányzásra az egri szivárványkoalíció

Eger volt az első város 2019-ben, ahol a régi baloldal a Jobbikkal együtt választási szövetséggé, majd a győzelem után frakcióvá állt össze, viszont úgy tűnik, ott is bomlott fel először ez az együttműködés: Mirkóczki Ádám polgármester negyedmagával távozott – írta meg a Magyar Nemzet.

A lap szerint véglegesnek tűnik a szakadás az egri baloldali koalíción belül: Mirkóczki Ádám polgármestert – aki korábban pártjával, a Jobbikkal is szakított –, nyár elején először a helyi szivárványos koalíciót összefogó Egységben a Városért elnökségéből zárták ki, erre válaszul negyedmagával az önkormányzati frakcióból is távozott. De vajon változtat ez a városban kialakult politikai helyzeten?

– nyilatkozta a Magyar Nemzetek Oroján Sándor, a helyi Fidesz–KDNP frakcióvezetője. Oroján Sándor szerint az, hogy a baloldali frakciót valójában kevés dolog tartja össze, gyakorlatilag az első pillanattól nyilvánvaló volt.

PestiSracok facebook image

– sorolta a fideszes politikus.

– jelentette ki a frakcióvezető az elmúlt napok történéseivel kapcsolatban. Szerinte azonban a város nem a politikai válságnak látja kárát, hanem azoknak a döntéseknek, amelyet az elmúlt időszakban egyszemélyben döntő polgármester hozott meg.

– fejtette ki Oroján Sándor, aki elmondta azt is, hogy mindeközben elkezdték kiárusítani Eger „családi ezüstjét”, vagyis az ingatlanvagyont.

– ismertette az elmúlt időszak polgármesteri döntéseit az egri jobboldal vezetője.

A motor már nem húz, mert üresbe rakták a váltót

A város újraindul, az egyik legfontosabb feladat a turizmus és a vendéglátás felpörgetése, hiszen az ötvenezres város egyötöde él az ágazatból. Tavaly a Fidesz-KDNP egri frakciója nemzetközi és hazai tapasztalatokat figyelembe véve kidolgozta a Start Eger programot, amelyet a képviselő-testület korábban meg is szavazott, de aztán gyakorlatilag semmit nem valósított meg belőle az önkormányzat. Sőt, az elmúlt időszakban a turisztikai ágazattól elvették a marketingre szánt forrást, ami azért aggályos, mert így nehéz arról gondoskodni, hogy jövőre, vagy azután is jöjjenek ide turisták. Autós hasonlattal élve: még tart a lendület, de a motor már nem húz, mert üresbe rakták a váltót.

– fejtette ki a fideszes politikus.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: egriugyek.hu

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.