Hatalmi harcok dúlnak az egri ellenzéki városvezetés sorai közt, a hivatal pedig recseg-ropog a számtalan elbocsátott és “közös megegyezéssel” távozó szakember hiánya miatt – írja az Egerhírek. Úgy tűnik, hogy az ellenzéki cicaharc miatt hamarosan távozhat a helyi jegyző is.
Mint a portál írja, a közgyűlések előkészítése is gyenge, az utolsó pillanatig változnak az előterjesztések, néhányat a helyszínen osztanak ki a képviselőknek, másokat még tárgyalás előtt levesznek a napirendről. Úgy vélik, hogy a kapkodás mintapéldája a színházból nonprofit kft.-t alakító előterjesztés, amelyről utolsó pillanatig nem lehetett tudni, hogy mi lesz a sorsa. A közgyűlésen Oroján Sándor, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője élesen bírálta az előterjesztést, mondván, ennek ebben a formában nem volt előzménye, a frakció így nem szavazta meg azt.
TÁVOZHAT A JEGYZŐ
Úgy tűnik, hogy a legújabb távozó a decemberben jegyzőként debütáló dr. Andráskó Dénes lehet, aki eddig a hivatal és a hatósági ügyek fejeként tevékenykedett, illetve – egész pontosan – akinek ez lett volna a dolga. Távozásának indoka állítólag kettős: egyfelől nem bírja a közgyűlések csörtéit és a politikai pozícióval járó terhelést, másfelől pedig a Mirkóczki Ádám bizalmasának számító Spisák Györggyel sem találta meg a közös hangot.
SPISÁK GYÖRGY, A POLGÁRMESTER BIZALMASA
A lap információi szerint a polgármester irodavezetőjeként egy tiszafüredi ellenzéki politikus, Spisák György irányítja a hivatal még megmaradt munkatársait a jegyző fokozatos eljelentéktelenítése után. Mint írják, több városházi forrásuk is megerősítette, hogy Spisák érkezése óta gyakorlatilag jegyzőként viselkedik, mindenkinek parancsolni akar, még az ellenzéki képviselőkkel is tiszteletlen.
Ha a hivatalban valakinek kérdése van, azzal vagy Mirkóczki Ádámot, vagy Spisák Györgyöt érdemes keresni, néha esetleg a Minczért
– fogalmazott a lap egyik forrása.
Mirkóczki szinte elérhetetlen, marad az irodavezető
– tették hozzá.
CSAK A HATALOM SZÁMÍT
Spisákról megjegyzik, hogy a legutóbbi közgyűlésen Mirkóczki Ádám épp őt akarta még több hatalomhoz juttatni előterjesztésével, de a hivatali szervezeti és működési szabályzat, az szmsz a Fidesz tiltakozása és néhány frakcióból kiszavazó ellenzéki politikus miatt elvérzett. Spisák így egyelőre nem diszponálhat hivatalosan az összes városi projekt fölött, de így is jelentős jogkörökkel rendelkezik – írja az Egerhírek.
NO, DE KI LESZ A JEGYZŐ?
Adódna a helyzet, hogy Andráskó helyét az egyébként is jegyzőként viselkedő Spisák György töltse be, de a tiszafüredi önkormányzati képviselői pozíciójával ez összeférhetetlen. Az, hogy ki vállalja a városháza hivatalának irányítását a jelenlegi helyzetben, az ősszel esedékes pályáztatás során derül ki – írják.
Forrás: Egerhírek; Kiemelt kép: Origo.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS