Pesti Srácok

Egy év alatt ítéletet hozott a szlovák bíróság a csallóközi maffiaperben

Egy év alatt ítéletet hozott a szlovák bíróság a csallóközi maffiaperben

A Pápay-klán lemészárlásának huszadik évfordulóján, hétfőn elítélték a Sátor Lajos-féle csallóközi maffia még életben lévő tagjait Besztercebányán. A magyarországi kapcsolatokkal is rendelkező csoport szervezte egyebek mellett az 1999-es dunaszerdahelyi vérengzést, ám ezúttal más bűncselekmények és gyilkosságok miatt marasztalták el a nyolc vádlottat, köztük egy volt magas rangú rendőri vezetőt.

Elítélte hétfőn a besztercebányai bíróság a Sátor Lajos-féle csallóközi maffia még életben lévő hét tagját, valamint az őket segítő volt rendőrtisztet. A tavaly kezdődött perben harminc tárgyalási nap után született ítélet, a nyolc vádlottat a törvényszék bűnösnek találta, és tizenhéttől huszonöt évig terjedő szabadságvesztéssel sújtotta őketírta kedden a Magyar Nemzet. Az ítélet napja szimbolikus, mivel épp húsz esztendeje gyilkolta meg három, kommandósnak öltözött bérgyilkos Sátorék dunaszerdahelyi ellenlábasát, Pápay Tibort és bűnbandájának kilenc tagját a dunaszerdahelyi Fontana bárban. A vérengzés körülményeit újra vizsgálja a szlovák rendőrség, miután újabb vallomások születtek bűnbánó maffió­zók részéről a feltételezett tettesekről. A támadás után három gyanúsított, Szamaránszky Árpád, Raisz Szilárd és Raisz Csaba is rács mögé került, Szamaránszky később állítólag közlekedési balesetben hunyt el, a Raisz fivérek öt év vizsgálati fogság után szabadultak. A tegnapi ítélet szerint Nagy Zsolt 2008-ban ölte meg őket, testüket 2011-ben ásták ki az ügy koronatanúja, Horváth Lehel csótfai birtokáról.

A szervezett bűnözés elleni szolgálat vezetője adta a maffiózóknak a tippeket

Ugyancsak hétfőn született elmarasztaló ítélet a Pápay-klán egyetlen túlélő alvezére, Écsi Béla és testőre, Brano K. tizenhat évvel ezelőtti meggyilkolása miatt. Écsi még a vérengzés előtt távozott a Fontanából, majd részt vett a tanúvédelmi programban. A vérengzést húsz éve vizsgáló nyomozók között ott volt Boris Drevenák, aki a tegnapi ítélet szerint már akkor ellátta rendőrségi információkkal a Sátor-klánt. Drevenák később a szlovák szervezett bűnözés elleni szolgálat vezetőjeként elárulta Sátor Lajoséknak, hogy Écsit hol találják Pozsonyban. A bíróság kimondta, hogy az Écsi Béla elleni támadásban Nagy Zsolt, Kádár Krisztián, Bugár György, Vlcko Pál, Szamaránszky Roland és Márik Andor vett részt. A törvényszék megállapítása szerint Nagy, Bugár, Vlcko, Szamaránszky, Márik, Zakál és Kádár Krisztián tagja volt a Sátor-klánnak, Drevenák pedig pénzért informálta őket. Kádárt és Zakált bűnösnek mondták ki a főnök, Sátor Lajos kilenc évvel ezelőtti megölésében is, amit a koronatanú, Horváth Lehel követett el, ám az ő tetteit egy külön eljárásban fogja megítélni a bíróság.

PestiSracok facebook image

Vizoviczkiék volt főrendőröket érintő korrupciós botrányával nem siet annyira a magyar bíróság

A szlovák igazságszolgáltatás hatékonyságát emelte ki a Magyar Nemzetnek a Sátor-klán elítélése után több magyarországi nyomozó is, akik emlékeztettek rá, hogy a vád szerint rendőri vezetőket korrumpáló Vizoviczki László pere már ötödik éve tart, és még mindig nincs elsőfokú ítélet. Mint arról a PestiSrácok.hu tavaly beszámolt, a Debreceni Törvényszék katonai tanácsa előtt több, mint négy éve kezdődött titkosított perben eddig több, mint hetven tárgyalási napot tartottak. Korábban csak háromhavonta tűztek ki tárgyalást, és csak idén gyorsították fel az eljárást heti kettőre, így az év végén várható elsőfokú ítélet. A vád lényege szerint az 1990-es években a prostitúciós szolgáltatást nyújtó vállalkozások, majd vendéglátóipari tevékenysége kapcsán ismert Vizoviczki jó kapcsolatokat épített ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság, illetve a Nemzeti Nyomozó Iroda vezető beosztású tisztjei­vel és más hatóságok dolgozóival. Az ügyészség szerint a rendőrök feladata az volt, hogy a Vizoviczki érdekeltségébe tartozó szórakozóhelyeken lehetőség szerint ne legyenek hatósági ellenőrzések, illetve ha mégis, akkor azokról előre értesítsék őt.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Parameter.sk/Cséfalvay Á. András

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.