rendőrségi korrupciós botrány
Újabb hét év fegyházat kapott Vizoviczki László
Ismét hét év fegyházbüntetést szabott ki csütörtökön a Fővárosi Törvényszék Vizoviczki Lászlóra. A bíróság megállapítása szerint az egykori vendéglátós nagyvállalkozó bűnszervezetet hozott létre, amellyel a különféle hatóságok illetékeseit is behálózta annak érdekében, hogy üzletei zavartalanul működhessenek, üzleti vetélytársai pedig ellehetetlenüljenek. A részben zárt tárgyaláson kihirdetett verdikt nyolc vádlottat érintett: ők korábban beismerték bűnösségüket, ezért komoly kedvezményekben részesültek. Vizoviczki is közöttük volt, az ő esetében a bűnszervezet létrehozása miatt ezeket nem lehetett alkalmazni, sőt, a büntetése időtartamára sem kaphat semmilyen kedvezményt; védője enyhítésért jelentett be fellebbezést. Ugyancsak csütörtöki hír, hogy a rendőrségi korrupciós botrány egyik kulcsfigurája, az NNI Szervezett Bűnözés Elleni Főosztály volt vezetője, Gulyás Imre letartóztatását meghosszabbította a bíróság a szökés-elrejtőzés veszélyére hivatkozva. A nyomozati adatok alapján a korábban szabadlábon védekező Gulyást azért vették őrizetbe júniusban, mert a gyanú szerint családjával együtt külföldre akart szökni. Ajánljuk még
Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek? Ez az aszály nem természeti csapás, hanem a mi alkotásunk – Polbeat Piknik
A zsidó lányok gyönyörűek, a Krasznahorkai meg egy marha
Annyira reméltem, hogy megúszom és nem kell Krasznahorkai irodalmi Nobeljéről írnom. Az irodalmi Nobel már vagy hetven éve egyébként csak annyit ér, mint az utolsó harmincban a legjobb filmnek járó Oszkár. Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?