Pesti Srácok

Egy év alatt ítéletet hozott a szlovák bíróság a csallóközi maffiaperben

Egy év alatt ítéletet hozott a szlovák bíróság a csallóközi maffiaperben

A Pápay-klán lemészárlásának huszadik évfordulóján, hétfőn elítélték a Sátor Lajos-féle csallóközi maffia még életben lévő tagjait Besztercebányán. A magyarországi kapcsolatokkal is rendelkező csoport szervezte egyebek mellett az 1999-es dunaszerdahelyi vérengzést, ám ezúttal más bűncselekmények és gyilkosságok miatt marasztalták el a nyolc vádlottat, köztük egy volt magas rangú rendőri vezetőt.

Elítélte hétfőn a besztercebányai bíróság a Sátor Lajos-féle csallóközi maffia még életben lévő hét tagját, valamint az őket segítő volt rendőrtisztet. A tavaly kezdődött perben harminc tárgyalási nap után született ítélet, a nyolc vádlottat a törvényszék bűnösnek találta, és tizenhéttől huszonöt évig terjedő szabadságvesztéssel sújtotta őket – írta kedden a Magyar Nemzet. Az ítélet napja szimbolikus, mivel épp húsz esztendeje gyilkolta meg három, kommandósnak öltözött bérgyilkos Sátorék dunaszerdahelyi ellenlábasát, Pápay Tibort és bűnbandájának kilenc tagját a dunaszerdahelyi Fontana bárban. A vérengzés körülményeit újra vizsgálja a szlovák rendőrség, miután újabb vallomások születtek bűnbánó maffió­zók részéről a feltételezett tettesekről. A támadás után három gyanúsított, Szamaránszky Árpád, Raisz Szilárd és Raisz Csaba is rács mögé került, Szamaránszky később állítólag közlekedési balesetben hunyt el, a Raisz fivérek öt év vizsgálati fogság után szabadultak. A tegnapi ítélet szerint Nagy Zsolt 2008-ban ölte meg őket, testüket 2011-ben ásták ki az ügy koronatanúja, Horváth Lehel csótfai birtokáról.

A szervezett bűnözés elleni szolgálat vezetője adta a maffiózóknak a tippeket

Ugyancsak hétfőn született elmarasztaló ítélet a Pápay-klán egyetlen túlélő alvezére, Écsi Béla és testőre, Brano K. tizenhat évvel ezelőtti meggyilkolása miatt. Écsi még a vérengzés előtt távozott a Fontanából, majd részt vett a tanúvédelmi programban. A vérengzést húsz éve vizsgáló nyomozók között ott volt Boris Drevenák, aki a tegnapi ítélet szerint már akkor ellátta rendőrségi információkkal a Sátor-klánt. Drevenák később a szlovák szervezett bűnözés elleni szolgálat vezetőjeként elárulta Sátor Lajoséknak, hogy Écsit hol találják Pozsonyban. A bíróság kimondta, hogy az Écsi Béla elleni támadásban Nagy Zsolt, Kádár Krisztián, Bugár György, Vlcko Pál, Szamaránszky Roland és Márik Andor vett részt. A törvényszék megállapítása szerint Nagy, Bugár, Vlcko, Szamaránszky, Márik, Zakál és Kádár Krisztián tagja volt a Sátor-klánnak, Drevenák pedig pénzért informálta őket. Kádárt és Zakált bűnösnek mondták ki a főnök, Sátor Lajos kilenc évvel ezelőtti megölésében is, amit a koronatanú, Horváth Lehel követett el, ám az ő tetteit egy külön eljárásban fogja megítélni a bíróság.

PestiSracok facebook image

Vizoviczkiék volt főrendőröket érintő korrupciós botrányával nem siet annyira a magyar bíróság

A szlovák igazságszolgáltatás hatékonyságát emelte ki a Magyar Nemzetnek a Sátor-klán elítélése után több magyarországi nyomozó is, akik emlékeztettek rá, hogy a vád szerint rendőri vezetőket korrumpáló Vizoviczki László pere már ötödik éve tart, és még mindig nincs elsőfokú ítélet. Mint arról a PestiSrácok.hu tavaly beszámolt, a Debreceni Törvényszék katonai tanácsa előtt több, mint négy éve kezdődött titkosított perben eddig több, mint hetven tárgyalási napot tartottak. Korábban csak háromhavonta tűztek ki tárgyalást, és csak idén gyorsították fel az eljárást heti kettőre, így az év végén várható elsőfokú ítélet. A vád lényege szerint az 1990-es években a prostitúciós szolgáltatást nyújtó vállalkozások, majd vendéglátóipari tevékenysége kapcsán ismert Vizoviczki jó kapcsolatokat épített ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság, illetve a Nemzeti Nyomozó Iroda vezető beosztású tisztjei­vel és más hatóságok dolgozóival. Az ügyészség szerint a rendőrök feladata az volt, hogy a Vizoviczki érdekeltségébe tartozó szórakozóhelyeken lehetőség szerint ne legyenek hatósági ellenőrzések, illetve ha mégis, akkor azokról előre értesítsék őt.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Parameter.sk/Cséfalvay Á. András

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.