Pesti Srácok

Egy maroknyi anarchista veheti el a műsort a hazai ellenzéktől – Újabb tüntetés vasárnap délután Budapesten (Élő!)

Újabb rohamra indulnak vasárnap a mindent megdönteni szándékozó anarchisták Budapesten. A délután háromra, a Hősök terére meghirdetett gyülekezőre a Facebookon négyezerhatszázan jelezték, hogy ott lesznek, és tizenhétezren érdeklődtek az esemény iránt. Összehasonlításképpen a tavasszal az országgyűlési választások végeredménye miatt gründolt hangoskodás utolsó, bohózatba fúlt felvonására több, mint százezer fotelforradalmár jelezte részvételét, aztán össze is gyűltek vagy ezren. Ez persze semmilyen következtetésre nem ad alapot a kemény mag szándékait illetően, ők a vasárnapi körüzeneteikben már a rendőrség fegyverletételét és átállását vizionálták, a rendőrökön azonban eddig nem látszott, hogy megremegett volna a térdük. A hivatalos megfogalmazás szerint a túlmunkáról szóló törvény szerdai módosítása miatt kialakult tiltakozáshullám anarchistáit láthatóan nem érdekli már a jogszabály átszabása keltette vita; ők puccsra készülnek, a névleg a passzus miatt aggódók többsége pedig a tudósítások tapasztalatai szerint nem érti, és nem is akarja megérteni, hogy miről szól a törvény. A gyűlöletcunamit beröffentő, a szerdai parlamenti ülésnapból cirkuszt csináló ellenzéki képviselők immár elhatárolódnának az általuk gerjesztett erőszaktól, amelyet már a kormánypártokra hárítanának. Logikus, ugyanakkor egyetlen menekülési útvonal, így, a büntetőjogi felelősség küszöbén. Tüntetéseket szerveznek vasárnap több vidéki nagyvárosban is, az anarchisták pedig telekocsikkal igyekeznek minél több embert a fővárosba fuvarozni egy kis huligánkodásra. A PestiSrácok.hu stábja a minden ellen tüntetőkkel tart vasárnap, és délután háromtól élőben közvetíti az újabb távgyaloglás eseményeit.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Vérrel írt üzenet, fegyverarzenál, eltévedt lövedék – Fokozódik a feszültség a déli határnál

Exkluzív 2023 szeptember 5.
Tovább súlyosbodott a helyzet a déli határunk szerb oldalán azóta, hogy Az Akta bemutatta a terrorista embercsempész bandák táborait, akiknek az egymással folytatott háborúja a helyi magyarok életét veszélyezteti. Ahogy riportunkban bemutattuk, afgán és észak- afrikai terrorista csoportok tanyáznak a Szabadka környéki erdőkben, sorozatlövő, gránátvető fegyverekkel és gránátokkal ellátva, és most már naponta vannak tűzharcok, lőnek és robbantanak, gyakran a lakóházak közelében. Ezek a bandák szervezik a napi több száz, Zágrábból a Délvidékre érkező illegális migráns továbbjuttatását. Az elmúlt napokban fokozódott az amúgy is tarthatatlan helyzet. A lövöldözések maradványait, lőszerhüvelyeket néhány tíz méterre a határtól százával találni – már a határon lőnek, miközben 300–400 fős csoportok invázióját irányítják neki a kerítésnek. És már nem létráznak: végigvágják a kerítést, azon tuszkolják át az embereket az akciót fegyveresekkel fedező embercsempészek. A PestiSrácok.hu számos exkluzív felvételt kapott a terroristákról és a felkutatásukra irányuló akciókról. Megtaláltuk a TikTokon az embercsempész bandák egymásnak szóló hadüzeneteit, különböző üzenetekkel ellátott videóit. Ezek a felvételek is jól mutatják, hogy elit terrorista csoportok háborúja dúl az embercsempész piacért, illetve területekért. A BIRN balkáni oknyomozó portálnak pedig a csoportok vezetőit is sikerült beazonosítania, és belső informátoraik által a területfelosztási harcok eseményeit is feltérképezték. Hat hónapon át tartó kutató-elemző munkájukból az is kiderül, hogy a marokkói és afgán bandák háborújához főleg Koszovóból albán bűnözői körök biztosítják a fegyvereket, méghozzá igencsak borsos áron.

„Valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem!” – Nyolcvan éves lenne, de már tíz éve nincs közöttünk a Császár (2. rész)

Exkluzív 2021 október 17.
Az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, Albert Flórián pályafutását bemutató írásunk első részében egészen 1967 végéig jutottunk el. Innen folytatjuk most a zseniális játékos életútjának felelevenítését, feltárva a korszak sajátosságait, szót ejtve a kiváló labdarúgó emberi kapcsolatairól és megidézve gondolatait ferencvárosi kötődéséről, valamint arról, hogy ő maga mire volt a legbüszkébb a saját karrierjét tekintve.

Hiába volt 92 lakója, a migránsvilla a helyiek szerint olyan volt, mint egy szellemház

Exkluzív 2023 szeptember 15.
Nem tudni mikor érkeztek és hogyan látták el magukat az illegális migránsok a 12. kerületi villában. A környéken lakók már régóta nem tapasztaltak mozgást a sem a házban, valamit az ahhoz tartozó telken sem. Úgy gondolták, hogy egyszerű munkások költöztek be az ingatlanba. Csütörtök este a rendőrség egy névtelen bejelentés alapján 92 illegális migránst talált a Béla király úti villában. Mivel az elfogottak nem tudták magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően igazolni, ezért a hatóságok visszavitték őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.