Pesti Srácok

Egy nemzet álmához járultunk hozzá – Ezer darabból alkották újra a pálosok XVI. századi cserépkályháját Gombaszögön (VIDEÓ)

A Kárpát-medencében is egyedülálló XVI. századi kályhát építettek újjá nemrégiben a gombaszögi Andrássy-Poltz kúriában, amelynek eredetije a gombaszögi pálos monostorban állt. A kályha, amely mellett a pálos szerzetesek melegedtek évszázadokig ezer darabra törve várta, hogy a Sine Metu Polgári Társulás értékmentőinek segítségével a kályhacsempéket újraalkossák. Az építésben résztvevő Géber Zoltán kályhaépítő-mester portálunknak adott interjújában elmondta, szakemberként is elsősorban lelkileg volt felemelő a feladat. Mint kifejtette: "kályhásként, ahogy mondani szoktam, álmokat váltunk valóra, amikor egy-egy kályhát megépítünk egy család nappalijában. Lényegében bevisszük az egyik szentséget a családok otthonába, és megtanítjuk vele bánni az ottlakókat. Hozzátette, "itt talán egy kicsit egy nagyobbat léptünk, és talán egy nemzet álmához járulhattunk hozzá".

Egyszer-volt, hol nem volt egy gombaszögi pálos monostor, ahol szerzetesek élték mindennapjaikat, ápolták és erősítették a környék kultúráját, iparát mindamellett, hogy a helyiek lelki gondozását is ellátták. A hidegebb napokon, amikor étkezni és közben a tudásban is gazdagodni összegyűltek, egy kedves kályha szolgáltatta a meleget számukra. Amikor a monostor elpusztult, vele pusztult a kályha is, de ezer darabra törve mégis évszázadokon át várta, hogy végül a Sine Metu Polgári Társulás értékmentő önkéntesei megtalálják. A beazonosítható kályhacsempéket aztán elkülönítették, összeragasztották. Az idei Gombaszögi Nyári Tábor megnyitónapján végül bemutatásra is került az újraalkotott kályha, amely némileg idegen testként kapott helyet a monostor melletti, szintén a megnyitón átadott Andrássy-Poltz kúria egyik szobájában, amelynek különleges ékességévé vált, mintha mindig is ott állt volna. A kályha újraalkotásának folyamatáról interjúnkban Géber Zoltán kályhaépítő-mestert kérdeztük.

Magyar szenteket is ábrázoltak a kályhacsempék

A kályha eredetije az Andrássy-Poltz kúriától mintegy ötven méterre, a pálos monostorban állt, máig beazonosítható helyen – mondta el portálunknak Géber Zoltán, aki felidézte, az ezer darabra hullott kályha csempéit lelkes régészek, önkéntesek és szakmai segítők, mint egy puzzle darabjait rakták össze. Ezt követően Éliás Ádám szobrász és keramikus művész legyártotta az eredeti cserépkályhának megfelelő csempedarabokat.

PestiSracok facebook image

-ismertette Géber Zoltán. A kályhásmester kiemelte, a kályhán huszonhat különféle motívumelem található, az alsó szögletes, statikust tömbben virágminták, a felsőben pedig szentek képei láthatóak. Mint kiemelte a legfelső sort képező úgynevezett címertartó herold-csempe volt az egyedüli, amely majdnem teljes épségben megmaradt.

Bányi Zoltán, Német Mihály, Németh István és Géber Zoltán; fotó: Orosz Örs/Facebook

Egy nemzet álmához járultak hozzá

A kályhaépítés szakmai kihívásai kapcsán Géber Zoltán arról beszélt, a XV. század végén épült kályha a szakmai kutatások szerint egyterű kemencekályha lehetett, ezért a belső terét így igyekeztek kialakítani, azaz nincs benne füstjárat, mint a mai kornak megfelelő kályhákban, Mint kiemelte, tudomásuk szerint az egész Kárpát-medencében egyedülálló, működőképes kályhát sikerült létrehozni. A kályhásmester elmondta, elmondhatatlan élményt jelentett a kályha építés, különleges volt számára a technikai kihívás, a régi csempékkel való munka, de lélekben többet adott.

-fogalmazott, kiemelve,

Géber Zoltán kiemelte, a kályhát építő mesterek, Bányi Zoltán, Németh Mihály, Németh István és ő a kályha elkészültekor, hajnali fél egykor még begyújtottak. Ki kellett próbálniuk, hogyan működik…

A videót László Petra és Susánszky Mátyás készítette.

Vezetőkép: Orosz Örs/Facebook

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.