1990-ben, a választás két fordulója között jött a magát átmentő posztkommunista hatalom óriási trükkje: Demján Sándor Hitelbankja a német Springer kiadóval és a katpolos őrnagyből lett nemzetközi szélhámos-üzletemberrel, Josef von Ferenczyvel összeállva bekebelezte a vidéki sajtó zászlóshajóit. Kilenc megyei lapot indítottak el, átszippantva oda a korábbi megyei lapok szerkesztőségeit, felszerelését, mindent. A lapokat akkor még tulajdonló MSZP ehhez természetesen asszisztált, sőt, a kommunisták emberei a háttérben részt vettek az átmentésben. A rendszerváltás idején megalakult német-magyar vállalat, a Springer Budapest az összes kommunista főszerkesztőt megtartotta, a legtöbb a saját megyéjében magas rangú MSZMP-káder volt, és a kilencvenes években is zavartalanul dolgozhattak. A Springer Budapest élére Bayer József került, aki a diktatúrában a hírszerzés központi helyének számító bécsi kulturális-diplomáciai intézmény titkára volt. A később lebukott hírszerző-igazgató közvetlen beosztottjaként dolgozott. Amikor a választás után a demokratikus pártok képviselői bojkottálták az egyik továbbra is kommunista szellemiségű megyei lapot, Bayer kiállt a Politika Főiskolán végzett főszerkesztő mellett. Jól tette: a megfuttatott közgazdászból (!) lett médiaguru idén vonult vissza, az elmúlt harminc évben a magyar média egyik leghatalmasabb emberének számított. A kilencvenes években a vidéki sajtót a korábbihoz hasonlóan uralta kommunista, posztkommunista elit. Nem véletlen, hogy 1994-ben mindenhol az MSZP győzött.
Kezdjük az elején, amelyet ebben a cikkemben, cikksorozatom első részében már megírtam: az 1987-ben elindult Magyar Hitelbank létrehozza a Tájékoztatási Hivatal vezető káderével, Virág Andrással a Reform Rt.-t. A háttérben Berecz János és Pozsgay Imre vigyázó tekintete. Elindítják a Reformot, majd a katpolos média-menedzser és szélhámos Ferenczy József közvetítésével behozzák Magyarországra a német Axel Springert, amellyel közös céget alapítanak. Ha minden igaz, a Reform Rt. végül mégis kimarad a történetből.
A vállalat élére a diktatúrában Nyugatra, német nyelvterületre küldött Bayer József kerül. Az ő vezetésével megkörnyékezik az MSZP tulajdonában lévő megyei lapokat, majd a legegyszerűbb megoldást választják: új lapokat indítanak, ahova átpakolnak mindent: felszerelést, újságírókat, mindent. Az új újságokat kinyomják, majd értesítés nélkül kipostázzák az előfizetőknek (ez megyénként sok tízezer embert és családot jelentett) a nyomda és a Posta segítségével. Végül kilenc megyei lapot szereztek meg így.
Az egész MSZP, így a KISZ-vagyon elkótyavetyélését és átmentését levezénylő Nagy Imre természetesen asszisztál ehhez (korábban a KISZ egyik legértékesebb épületét éppen a Hitelbanknak játssza át), párttársa, az MSZP-kincstárnok Fabriczky András őrnagy pedig ledorongálja a puccs ellen lázadó főszerkesztőt. Ugyanő Bayer József iskolatársa a Marx Károlyról, egy alomból jönnek.
Az MSZP a választás két fordulója között – amikor már biztos az átmeneti bukás – egy egyszemélyes kft.-t alapít (Vállalkozásszervezési és Kiszolgáló Kft.), amelyre átruházza az Esti Hírlap, a Figyelő, a Magyarország és a Vasárnapi Hírek alapítói jogát. A vezetője Nagy Imre. Az április elsejei Springer-trükk után Nagy gyorsan átjátssza a legértékesebb lapokat (Népszabadság, Szabad Föld, Figyelő, Esti Hírlap) a Hírlapkiadó Vállalatnak, az MSZP pedig privatizálja a megmaradt lapjait.
A Szabad Föld ezután a Demján képviselte kanadai CEIC Holdinghoz kerül, majd maga a Magyar Hitelbank veszi meg. A Vasárnapi Hírek pedig végül Fenyő Jánosé lett. A Népszavával együtt. Persze a többi lapnak is megvan a története.
„>Kevés ennél megszolgáltabb kitüntetés van a világon<
– mondta Göncz Árpád államfő, amikor tegnap a Parlamentben – a miniszterelnök javaslatára – átnyújtotta Josef von Ferenczynek a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét a Magyarországért, az itthoni és emigrációban élő magyarság megsegítése, integrálása érdekében végzett sokéves tevékenysége elismeréseképpen.”
A fenti cikk 1992-ben jelent meg. Von Ferenczy – azaz Ferenczi József, az egykori katpolos őrnagy Antall József javaslatára kapta meg a kitüntetést. Két évvel később Göncz „gazdasági ügyekben rendkívüli és meghatalmazott nagykövetté” nevezte ki ugyanőt, 1996-ban pedig tartalékos dandártábornoknak. Ferenczy cége öt évvel később csődöt jelentett, ráadásul Lovas István is írt róla egy kétoldalas leleplező cikket a Magyar Nemzetben. Ezt:
MagyarNemzet_2001_10__pages560-561
Ferenczy 2001-ig a magyar média egyik csillaga volt, utána nem nagyon írtak róla a lapok.
Így megy ez.
Göncz Árpád köztársasági elnök – a honvédelmi miniszter elõterjesztésére – Joseph von Ferenczy tartalékos ezredest dandártábornokká, Kelenhegyi Emil nyugállományú ezredest nyugállományú dandártábornokká nevezte ki. / Fotó: MTI
Virág elvtárs, Demján, a Springer és Von Ferenczy közös cége
Ugorjunk vissza a rendszerváltás hajnalára: sorozatom korábbi részében megírtam, hogy 1988 augusztusában a német Springer kiadó üzleti tárgyalásokat folytatott a Magyar Hitelbank Rt. és a Magyar Reform Rt. vezetőivel. „A közvetítő Von Ferenczy” – írta a Népszabadság 1988 nyarán.
A közös cég elvileg karácsony előtt meg is alakult.
Erről is a Népszabadság számolt be (december 23-án):
„Axel Springer Budapest néven vegyesvállalatot alapított csütörtökön a Springer Verlag, a Ferenczy Verlag, a Magyar Hitel Bank ás a Reform Rt. a Duna Intercontinental Szállóban. Az ünnepélyes aláíráson részt vett Berecz János, a Központi Bizottság titkára.
A megelőző sajtótájékoztatón az újságírók csak általánosságokat tudhattak meg az új cég terveiről. […] Az új vegyesvállalat alaptőkéje egymillió márka, amelyben a magyar, illetve a nyugatnémet fél ötven-ötven százalékban részesedik.”
Az időzítés nem véletlen – karácsony ünnepén senki sem foglalkozott az üggyel.
Másnap – huszonnegyedikén – jelent meg a Népszabadságban, hogy huszonharmadikán Németh Miklós a Parlamentben fogadta Peter Tammot, a Springer Konszern elnökét és Josef von Ferenczyt.
A Reform Rt. zászlóshajója, a Tőke Péter titkos munkatárs irányította Reform 1989 januárjában közölt képes cikket az üzletről: „December végén az Axel Springer és a Ferenczy kiadók a Magyar Hitel Bankkal és a Reform Lap- és Könyvkiadó Rt-vel közösen Axel Springer Budapest névvel vegyesvállalatot alapított 1 millió márkás alaptőkével. Könyveket és folyóiratokat készülnek kiadni Magyarországon.” Az íráshoz mellékelt fotón a Reform Rt.-t irányító Virág András („Virág elvtárs”) mellett Demján Sándor és az említett Tamm látható.
Virág elvtárs, Demján elvtárs és Tramm / Fotó: Reform/Arcanum.hu
Az a feladat is Virágék lapjára, a Reformra hárult, hogy a közvéleménynek bemutassák a titokzatos Josef von Ferency médiamágnást. Az 1989 februárjában megjelent egész oldalas cikk címe: „Pénzügyiházasságközvetítő”. Alatta a csalogató mondatok:
„Most kell a németek segítsége! • Exkluzív interjú Josef von Ferenczyvel • A kereskedelmi bankokon át a közép- és kisvállalatokhoz jusson a pénz • Legjobbak a vegyes cégek”.
Egyszerű üzenetek, hogy mindenki megértse.
Az interjú szerzője Körtvélyes Éva, aki korábban a Magyar Ifjúság, majd a Világgazdaság munkatársa volt, 1991-ben pedig megalakítja az Elite magazint, aminek a főszerkesztője lesz. A kétezres években már luxusingatlanokkal kereskedett, tavaly hunyt el. Körtvélyes 1989-ben tökéletesen megbízható ember, a Reform rovatvezetője.
Már a cikk bevezetőjében elénk varázsolja Von Ferenczyt, a klasszikus, egyszerre posztkommunista és kapitalista, kelet-nyugati hálózati embert: „A magát tömör egyszerűséggel média-menedzsernek nevező Josef von Ferenczy nem ismeretlen a világ történéseit figyelő állampolgárok előtt. A magyar származású nyugatnémet üzletember nevéhez fűződik a magyarországi SOS gyermekfalu létrehozása, a Kelet-Nyugat értelmiségi párbeszéd megszervezése [ami ugyanolyan üresnek bizonyult mint a többi hasonló, „békéltető” kezdeményezése – MG], s nem utolsósorban az Axel Springer Budapest Kft. megalapítása, amelynek egyben részvényese is. Noha éppen most múlt 70 éves, mégsem üldögél békésen München legelőkelőbb részén lévő házának kertjében. Ott van, ahol a dolgok történnek – például Gorbacsov díszvacsoráján Bonnban –, illetve időről időre előrukkol valami Keleten és Nyugaton egyaránt visszhangot keltő ötlettel.”
Már ezen a szövegen mosolyoghatunk: Ferenczy München előkelő részén lakik, Gorbacsov díszvacsoráján cseverészik, Keleten és Nyugaton is meghallják – ez az ember már valaki, „ott van, ahol a dolgok történnek”. Kiderül a cikkből az is, hogy Németh Miklós nagy rajongója. „Budapesti látogatása során fogadta önt Németh Miklós miniszterelnök. Politikusaink közül miért éppen tőle kért lehetőséget a megbeszélésre, miért vele tárgyalt elképzeléseiről?
– Azért, mert benne látom azt a személyt, akinek megvan a lehetősége és képessége arra, hogy összhangot teremtsen a múlt és a jelen között”.
1989. november 24. Josef von Ferenczy átadja Németh Miklós miniszterelnöknek azt a tablót, melyet a német Bunte magazin jelentetett meg azokról a politikusokról, akik hozzájárultak a Berlini Fal lebontásához. A tablón John F. Kennedy, Ronald Reagan, Mihail Gorbacsov, Willy Brandt és több más neves személyiség mellett Németh Miklós fotója is helyet kapott. / Fotó: MTI
Ferenczy – aki szinte hazajárt a Reformhoz – később, 1989 telén is a lapon keresztül üzente meg Németh Miklóshoz való ragaszkodását: „Josef von Ferenczv kiállt a Németh-kormány mellett” – így Reform cikkének hatalmas címe. „Megvédték Németh Miklós kormányát a nyugatnémet újságírók és üzletemberek Münchenben. Az egyik előkelő szállodában tartott nemzetközi sajtótájékoztatón történt ugyanis: Josef von Ferenczy és társa, dr. Rolf Beisswingert [német ügyvéd – MG], valamint Erdély Gábor, a Magyar Külkereskedelmi Bank vezérigazgatója bejelentette egy magyar-nyugatnémet közös vállalat megalapítását.
A Hungaroconsult nevű új cég célja, hogy üzleti kapcsolatokat hozzon létre magyar vállalatok és külföldi partnerek között, működjenek bárhol a világon. Gazdasági >házasságközvetítésnek< neveztük ezt a tevékenységet a Reformban néhány hete.”
A cikkből kiderül, hogy az „előkelő szállodában tartott nemzetközi sajtótájékoztató” (ugyanaz a trükk, megint az elképzelt kisemberhez, kispolgárt szédítik) békés és optimista hangulatát a Szabad Európa Rádió riportere zavarta meg. „A bajor fővárosban a szócsatát a Szabad Európa Rádió tudósítója váltotta ki.
Bárd István megkérdezte, hogy a tekintélyes Ferenczy-csoport miért bízik ennyire a jelenlegi magyar vezetőkben, akik Bárd szerint a parancsuralmi gazdaságirányítást szokták meg, és ez a garnitúra személyében alkalmatlan arra hogy a Nyugat felé nyisson, illetve végrehajtsa a piacgazdálkodásra való átállást. A kérdés hallatán felmorajlott a sajtótájékoztató 120 résztvevője. Magyarországnak most túl jó a híre, ezért aztán az efféle régi dallamok süket fülekre találtak.”
Régi dallamok és süket fülek – utólag még érdekesebb az állítólagos reformer Reform stílusa.
Bárd kérdése persze teljesen logikus és érthető, ahogyan az is, hogy ezzel megzavarja a valójában zártkörű rendezvényt, amely a békés átmenet és a közös német-posztkommunista mutyizás egyik állomása.
A tudósító szerint Bárd ünneprontó kérdése valóssággal feldühítette a sajtótájékoztató résztvevőit: „A rendíthetetlenül rigorózus rádióriporter felpaprikázta az egyik üzletembert: Carl Wieland vállalkozó elmondta, hogy Magyarországon éppen úgy senki nem tudja garantálni egy cégnek a sikert, amint a világon másutt sem: – Egy leánykérésnél sem tudja senki biztosan, hogy a házasság boldogan alakul-e – mondta C. Wieland. – Termékfejlesztő cégemmel két éve működöm magyarokkal együtt. Tapasztalataim szerint a magyar szakemberek szorgalmasak és jól képzettek. Azonkívül valakinek a politikai nézetei nem zárják ki, hogy egy szakmában jó teljesítményt érjen el.”
Tudatosan vagy sem, Wieland úr szétkente a felvetett témát. A cikk szerzője Bajai Ernő István volt, őt küldte a Reform Münchenbe, és ha már ott volt, egy kis keretes írásban is bemutatta a „jótevőt”. Címe: „Világképe magyar, üzleti szelleme német”. „Terveim között szerepel a Ferenczy-cég kiadói tevékenységét Magyarországra is kiterjeszteni – árulta el Bajainak Von Ferenczy. – Ugyanazzal akarunk foglalkozni Budapesten, mint Münchenben, Zürichben és Bécsben.
Szeretnék a magyar tévében egy harmadik csatornát létrehozni. De mivel a tévé politikai eszköz, egyelőre nem szorgalmazom a dolgot. Várunk a Parlament tévével kapcsolatos állásfoglalására Ez egyébként, a Springer kiadótól függetlenül, kizárólag az én cégem ügye.”
Közben Virág elvtársék pénze elfogyott?
Más cikkekből is kiderül, hogy tényleg tervezték a magyar tévé elindítását. Az tény, hogy a Reform Rt. 1989-ben nehéz anyagi helyzetbe került (nyilván túlköltekeztek vagy túllopták magukat), 1989. április 18-án jelent meg a következő segélykiáltás: „Türelmet a Reformnak”. „Városszerte híre ment, hogy a Reform Rt. fizetési gondokkal küszködik. A hír megerősíteni látszott azt a feltevést, hogy a cég közgyűlését a nyilvánosság kizárásával tartották meg az elmúlt héten a részvényesek. A Reform Rt. közgyűlése – mondta el Virág András vezérigazgató – operatív munkamegbeszélés volt inkább, s afféle stratégiai tanácskozás; a tervek szerint a jövőben sem kívánják a hasonló jellegű konzultációt tágabb körben megtartani.
Egyébként is az 1988-as esztendő csak csonka üzleti éve volt a 10 millió forint alaptőkével, alig egy esztendeje alapított részvénytársaságnak. A tervezett üzleti koncepciók csak az 1989-es évben értek be, addig jószerivel a Reform című hetilapnak kellett eltartania a vállalkozást. […] Bejegyzés alatt van az Axel Springer-konszern és a Magyar Hitel Bank vegyes vállalata, amely valószínűleg közelebbi kapcsolatot létesít a Reform Rt.- vel, amely ugyancsak sokoldalú kapcsolatra törekszik a kiadói vegyes vállalattal.”
A „valószínűleg” a kifejezésen csak csodálkozhatunk, hiszen 1988 karácsonyán már tényként közölték a közös cég megalapítását, amelyben akkor még Virág elvtársék Reformja is benne volt. Egy későbbi cikkből kiderült, hogy az Axel Springer Budapest Kft.-t (AS-B) végül
„1989. február 24-én alapította két magyar és két német gazdálkodó szervezet, valamint egy magyar magánszemély. Az utóbbi – Bayer József – egyúttal a cég ügyvezetője is, s így a mostani sajtóbotrány >főhőse<. A 30 millió forint törzstőkéjű cégben 45 százalékkal részes a Magyar Hitel Bank, 40 százalékkal az Axel Springer Verlag AG, 10 százalékkal a Ferenczy Verlag AG, 2,5-2,5 százalék pedig a budapesti Vinton Kft., illetve Bayer József tulajdonában van.”
Mivel a rendszerváltás után is csodás karriert befutó Vinton Kft. Bayeré volt, így övé volt öt százalék. De hol maradt a Reform Rt.? Vélelmezhetjük, hogy kihagyták őket. Nem volt rájuk szükség, a Hitelbank pénze és ereje így is benne volt.
Bayer József a 168 órában / Forrás: Arcanum.hu
Tény, hogy az Axel Springer Budapest Kiadói Kft. élére a tévé volt kereskedelmi igazgatóját, a dörzsölt és futtatott közgazdászt, az említett Bayer Józsefet nevezték ki.
Bayer pályaképét alaposabban bemutatom majd a következő cikkében, legyen most elég annyi, hogy bár a levéltárban nincs dossziéja, egyértelműen a külkeres, külpolos hálózat megfuttatott embere volt. Bayert fiatalon, az elitképző Marx Károly Közgazdasági Egyetem után Bécsbe küldték, a patinás Collegium Hungaricum titkára lett, amit a hatvanas évek elején indítottak újra, és a kádári hírszerzés kiemelt rezidentúrájának, központjának számított. Az intézménynél az osztrákok és a nyugat-németek ellen dolgoztak. Bécs után Bayer József Stuttgartba mehetett ösztöndíjjal, majd hazatérve a tévé kereskedelmi igazgatója lett. Nem véletlenül választották őt a Springernél.
És most térjünk át a fenti idézetben feltűnő „sajtóbotrányra”.
Egy pillanat alatt megkaparintották a vidéki sajtó nagy részét
Bayer József és a Springer Budapest nevét 1990 tavaszán ismerte meg a magyarországi közvélemény. A hírhedt „Springer-botrány” 1990 április elején robbant ki.
„Mostanában bárkivel előfordulhat, hogy egy szép napon arra ébred, hogy az általa előfizetett lap helyén egy >újat< talál a postaládájában. Lapzártakor már 6, korábban a Magyar Szocialista Párt (MSZP) tulajdonában levő megyei napilapról lehetett biztosan tudni, hogy újságíró és kiadó kollektívájuk kilépett munkahelyéről, a helyi lapkiadó vállalattól, majd nyomban munkaszerződést kötött az Axel Springer Budapest Kiadói Kft.-vel (AS-B). Az AS-B ezután egy >új< szócska odabiggyesztésével vagy egy másik elhagyásával jogi értelemben új lapokat alapított, úgy, hogy – mint a napisajtó már hírül adta – közben minden maradt a régiben: az alkotógárda, a lap tartalma és arculata, sőt az újságírók, a munkatársak nélkül maradt MSZP-kiadók igazgatóinak jóváhagyásával, a régi szerkesztői helyiségekben, a régi eszközökkel készültek.
Maradt a nyomda is, s a régi lap előfizetői – akár tetszik nekik, akár nem – azóta az >új< lapot kapják. A vélemények megoszlanak arról, vajon az MSZP újabb, már-már tökéletes vagyonátmentési akciójáról, vagy inkább a budapesti Springer Kft. zseniális üzleti húzásáról, esetleg a szerkesztőségek saját életmentő manőveréről van-e szó. A legellentmondásosabb érdekszövevény kétségtelenül az MSZP-é.”
Bár a cikk – nyilván az esetleges perek és az akkor zajló rendszerváltozás és átalakulás miatt – érthetően óvatosan fogalmaz, ma már világosan látható a történet. A háttérben a Springer és az emberei már korábban elkezdték a játszmát, amelyben az MSZP is részt vett. „Bár az MSZP szerepe igen ellentmondásos az ügyben, a jelek szerint a Springer Kft-t sem kell félteni – folytatódott a cikk. –
Felhajtóik< – köztük főszerkesztő és a veszprémi nyomda igazgatója szerint ipari minisztériumi tisztviselő is akad – előkészítették a terepet, győzködték az érintetteket, információkat gyűjtöttek, az AS-B képviselői pedig végigjárták a szerkesztőségeket, s ígértek fűt-fát, technikai felszereléseket, külföldi nyelvtanfolyamokat, publikálási lehetőségeket a nyugati Springer-lapokban. Írásban azonban kizárólag egyéni munkaszerződéseket fektettek le, s a >kedvezményeket< a szerkesztőségek rámenősége alapján adagolták.
A korábbinál több fizetést – minden ellenkező híreszteléssel szemben – senki sem tudott kialkudni, de Egerben átvállalták a dolgozók OTP-kölcsöneit, a tatabányai 24 Óra című lapnál pedig mindenkinek egy évre garantálták munkaviszonya fenntartását.”
„Az sem zavarta a Springer Kft. vezetőjét, hogy – mint azt a Minisztertanács Hivatalában megtudtuk – az >új< lapok egy része – például az Új Nógrád – két napig nem volt bejelentve, így elvben tilos volt előállításuk és terjesztésük.
Bayer József egyébként a múlt heti sajtótájékoztatóban szemrebbenés nélkül állította ennek ellenkezőjét. Az újságírók kérdéseire válaszolva az ügyvezető ugyanott tagadta, hogy előzetesen megállapodott volna az MSZP-vel, korábban viszont a szerkesztőségek – például a Kelet-Magyarország – vezetői előtt azt állította, hogy a tárgyalások a párt jóváhagyásával folynak.
Persze a kétes üzletek megkötéséhez is legalább két félre van szükség. Miért mentek bele a szerkesztőségek a >buliba?<
Körkérdésünkből kiderült, érveik között legnyomósabb az volt, attól tartottak, hogy a hatalomváltás után egy államosított lapnál nem tarthatnák meg eddigi állásukat, beosztásukat. Mint az egyik lap munkatársától hallhattuk, náluk a megyeszékhelyen >már két kinevezett MDF-es főszerkesztő is szaladgál<”.
(Az írás a Magyar Sajtóban jelent meg a Heti Világgazdaság cikke nyomán).
A puccs jól tervezett: éppen a választás közepén járunk, az első fordulót (március 25.) az MDF nyerte az SZDSZ előtt, a szocialisták alig 10 százalékot értek el. A váltás és félelem a munkavállalók részéről teljesen logikus: a diktatúrában dolgozó újságírók jelentős része valóban félthette volna az állását egy valódi rendszerváltás és egy normális átvilágítás után. Ha a nagyobb lapok példáját kivetítjük a kisebb, vidéki újságokra: kevés olyan újság lehetett, amit nem hálózati ember vezetett.
Jól jött a német-magyar cég ígérete: minden mehet tovább, mintha mi sem történt volna. A Marxon végzett, majd a diktatúrában végig emelkedő Bayer József személye ne lett volna elég garancia?
Miniszteri főtanácsosként intézkedett, majd a Springer Budapest műszaki vezetője lett
A cikkben említettek egy felhajtót: az ipari minisztérium tisztviselőjét. Egy Népszabadság-cikkből kiderül, hogy kiről volt szó.
„Hetekkel ezelőtt hivatalos adatokat, információkat kért tőlem Balogh Ádám, az Ipari Minisztériumból. Tájékozódott terveinkről, lehetőségeinkről. Később tudtam meg Bayer úrtól, a Springer képviselőjétől, hogy Balogh Ádám egyben a Springer megbízottja is. Hogyan lehet így piaci tisztességről, versenyről beszélni?”
– kérdezte a megkeresett veszprémi nyomda vezetője a napilap újságírójától a botrány idején.
Balogh Ádám a nyolcvanas években az Ipari Minisztérium főmunkatársa, osztályvezetője, főtanácsosa volt, szakterülete a nyomdászat. 1984-ben a Magyar Grafikában jelentett meg tanulmányt arról a csehszlovákiai és NDK-s útról, amelyet a minisztérium és a Nyomdaipari Egyesülés munkatársai „együtt ismerték meg ezen országok könyvkiadással, – nyomtatással és – terjesztéssel foglalkozó szerveit, tájékozódtak együttműködési rendszerükről.”
Pár hónappal később, 1990 októberében Balogh már a Springer Budapest műszaki vezetőjeként beszélt a fejlesztésekről a sajtónak. A minisztériumtól talán ekkor már dobbantott.
A Magyar Nemzet 1990. március 31-án adta le a „vészjelzést”, előtte a Rádió számolt be az esetről:
„Jelszó: jobbra át? – Springer esete a vidéki napilapokkal”
– írta a Nemzet, már a címből kiderül, hogy a jobboldalra tolódástól tartottak, illetve azzal riogatták a közvéleményt (természetesen ok nélkül): „ Nem megvenni akarják az MSZP-től, hanem újjáalakítani” – így az alcím.
„A Magyar Rádió tegnapi Déli krónikájában elhangzott a hír, miszerint a Békés Megyei Népújságot eladták egy nyugati cégnek, és a dolgozók megkapták a felmondólevelüket Ez a hír nemcsak önmagában figyelemre méltó, hanem abban az összefüggésben is, hogy több megyéből érkeztek vészjelzések a Magyar Újságírók Országos Szövetségéhez a megyei lapok eladásával, átjátszásával kapcsolatban” – írta a Magyar Nemzet. A napilapnak Bayer József megerősítette a hírt: „Hasonló tárgyalásokat folytat az Axel Springer Budapest más megyei lapokkal is – tudtuk meg a cég ügyvezető igazgatójától, Bayer Józseftől. Információja szerint nem az MSZP-től kívánják átvenni az újságokat, hanem mindenütt új lapot indítanának, amelyben többségi, esetleg 100 százalékos részesedést szereznek.”
Az MSZP nevében Nagy Imre (a KISZ utolsó első titkára és a DEMISZ első elnöke) cáfolta a „híreszteléseket”: „A Szocialista Párt nem tárgyal a Springer konszernnel egyetlen megyei napilap eladásáról sem – válaszolta Nagy Imre, az MSZP elnökségi tagja az MTI érdeklődésére. Határozottan cáfolta azokat a sajtóban megjelent információkat, amelyek szerint tíz, az MSZP tulajdonában lévő megyei lap –, köztük például a Szolnok Megyei Néplap – áruba bocsátásáról kezdődtek volna tárgyalások.”
Nagy Imre természetesen hazudott, később a többi lapot is eladták.
Nagy ma már arról a legismertebb, hogy 1989 áprilisában legyőzte Gyurcsány Ferencet a Kommunista Ifjúsági Szövetség gyűlésén, így ő lett az utódszervezet, a Demokratikus Ifjúsági Szövetség (DEMISZ) elnöke. A DEMISZ megkapta a KISZ-vagyont, amiből Nagy a KISZ-KB Duna-parti székházát azonnal eladta a Magyar Hitelbanknak – azaz Demján Sándoréknak. Mert minden összeér.
A győzelem és a vereség pillanata: Nagy Imre, a DEMISZ elnöke, alatta a frissen legyőzött, durcás Gyurcsány / Fotó: MTI
„INTERJÚ A „BOTRÁNYHŐSSEL” – Bayer József tagadta a titkos megállapodást
De térjünk vissza 1990 tavaszához. A Népszabadság hosszabban is megszólaltatta Bayer Józsefet, a cikk „INTERJÚ A „BOTRÁNYHŐSSEL – A Springer sajtószabadságot kínál” – címmel jelent meg. A kulcsszó ezúttal is a függetlenség és a pártok felettiség volt:
„Hadd mondjam el a cég filozófiáját.
A sajtószabadság nevében a mi lápjaink a demokratikus berendezkedéshez, a szociális piacgazdaság elveihez ragaszkodnak, s lojálisak az alkotmányos berendezkedéshez, pártok felett állnak”
– mondta Bayer, majd az MSZP vagyonátmentését firtató kérdésre a következőt válaszolta: „Kategorikusan visszautasítom, hogy itt titkos megállapodás lett volna. Új lapokat alakítottunk, s a szerkesztőségek azért fordultak hozzánk, mert nálunk vélik a gazdasági, politikai, egzisztenciális biztonságukat megtalálni. Ezért levelemben, amit az MSZP illetékeséhez küldtem, megírtam: csak a berendezésekéit, esetleges épületekért fizetünk. De a lap tulajdonjogáért már nem”.
Nem kell szakértőnek lenni ahhoz, hogy tudjuk, a szellemi tőke a legjelentősebb ilyenkor. Ezt sokan hangsúlyozták akkoriban, bár a szavuk ebben az ellenszélben, a hatalom ellenében semmit sem ért. Sokan még örültek is, hogy már nem az MSZP kezében vannak a lapok. Pár nappal a választás második fordulója (április 8.) megszólaltatták az MDF-et is (szintén Népszabadság). „Újságírói kérdések kapcsán szóba került a Springer-botrányként aposztrofált ügy is. Az MDF szakértői kifejtették: a Springer jó egy éve van jelen a hazai kulturális piacon, és ami a fejlett nyugati technikát illeti, pozitívak a tapasztalataik. A kiadói tevékenység tartalmi oldalát tekintve viszont nem bocsátkoztak értékelésbe.
A lapeladásokkal kapcsolatban az ügy politikai hátterére mutattak rá. Azt hangsúlyozták, hogy nézetük szerint az MSZP nem számolt el a vagyonával, ezért a szóban forgó ügyletek a korábbi vagyonátmentési kísérletek sorába illeszthetők. Egy későbbi időpontban tervezett általános felülvizsgálat keretében e kérdésre szeretnének visszatérni.
A megyei lapok helyzetét jelenleg egy tényfeltáró csoport is vizsgálja. Munkatársunk kérdésére ugyanakkor cáfolták azt a híresztelést, hogy a CDU-hoz közel álló Springer lépésével voltaképp az MDF szeretné a megyei lapokra a kezét.”
Az óvatosság és a remény valahol érthető – a Springer legismertebb lapja, a Die Welt jobbközép felfogású volt. A kérdésre majd visszatérnek a választás után…
Az ekkor még antikommunistaként ismert SZDSZ-hez tartozó Beszélő is kiemelten foglalkozott a témával. Az egyik legátfogóbb cikket Fényi Tibor, a párt alapítója és háttérembere – akiről később kiderült, hogy szintén beszervezték korábban – írta:
„Talán emlékszik még az olvasó, hogy a nyári kerékasztal-tárgyalások során milyen elkeseredett küzdelem dúlt a megyei lapokért.
Az MSZMP akkoriban azt állította, hogy ezeket ő alapította, így az ő tulajdonát képezik. Ettől akkor sem tágított, amikor dokumentumokkal bizonyították, hogy csupán átvett egy-egy korábbi városi újságot, tehát semmiképp sem nevezhető lapalapítónak. Eleinte az ellenzékiek még győzelemnek tekintették, amikor lekerült a fejlécről a világ proletárjait egyesülésre biztató idézet, s néhány helyen (legalább formálisan) elismerték a megyei tanácsok részesedését.
Ez azonban később inkább hátránynak bizonyult: a népszavazás után ugyanis arra hivatkozott a reformszocialista párt, hogy ezek már nem az ő tulajdonát képezik, tehát el sem kell számolnia velük. A Németh-kormány (ki tudja miért?) elfogadta ezt az érvelést, és egyáltalán nem forszírozta a lapok tényleges függetlenedését. így tehát az esélyegyenlőség jegyében úgy jutottunk el a választásokig, hogy vidéken csaknem töretlen volt az állampárt tájékoztatási monopóliuma, bár a legtöbb helyen hetente egy oldalt átengedtek az ellenzéknek is.
Nem az volt a kérdés, hogy elveszik-e tőlünk ezeket a lapokat, hanem az, hogy ki fogja elvenni<
– mondja Fabriczky András, az MSZP kincstárnoka, aki így meséli el a történteket: egyszer csak megjelentek a szerkesztőségekben az Axel Springer emberei, és az újságírókat arra biztatták, hogy testületileg lépjenek ki régi lapjuktól. Menjenek át az újba, ami csak annyiban lenne más, hogy a kiadó a német médiacézár lesz, s a lap neve elé odaírnák az >új< szócskát is.
>Láthatja< – panaszkodik Fabriczky úr – itt szó sincs hatalomátmentésről, egyszerűen ilyenek a mai magyar viszonyok. Mi pedig, akik egy szegény kis párt vagyunk, hisz minket senki nem támogat külföldről, mi mást tehetnénk: ha elviszik az újságíróinkat, akkor vidéken megszüntetjük az előző lapot, mert úgysem tudnánk versenyezni a Springerrel.< Nagyjából hasonlóképpen mondja el a történteket Bayer doktor (mellesleg Fabriczky úr iskolatársa) is, aki a leghatározottabban tagadja, hogy bármiféle megállapodást kötöttek volna az MSZP- vel.”
Fabriczky őrnagy, Bayer iskolatársából az KISZ KB funkcionáriusa
Fabriczky András, a szegény kis párt, az MSZP kincstárnoka.
A Beszélőnek azért elszólta magát: nem az volt a kérdés, hogy elveszik-e, hanem az, hogy ki. Ha innen nézzük, teljesen érthető az üzlet. A cikkben is megemlítették, hogy Bayer József Fabriczky iskolatársa volt – ez így van, együtt jártak a Marx Károly elitképzőbe, ugyanúgy a hetvenes évek közepén végeztek. Fabriczky őrnagy – Békesi Lászlóhoz és a többi MSZMP-káderhez hasonlóan ő is magasrangú tiszt volt – ekkoriban az MSZP vagyonátmentésének a kulcsszereplője, a rendszerváltás előtt a KISZ Központi Bizottságának funkcionáriusa, majd Kispest párttitkára volt, hogy a Gyurcsány-kormány alatt már a terézvárosi korrupciós ügyek háttérfigurája legyen.
Ugyanúgy Gyurcsányék bízták meg 2005-ben azzal, hogy miniszteri biztosként elkótyavetyélje a Club Aligát is – ez volt a szakterülete. A megyei lapok átjátszásánál is megvolt a szerepe, ő dorongolta le felülről a Springerék ellen fellázadt lapot:
„Április 1-jétől, mint köztudott, az >új< megyei lapok az AS-B Kft. impresszumával jelentek meg – folytatódik a Beszélő cikke. –
Amikor a botrány kitört, a kárvallott lapgazda, az MSZP természetesen nem hallgathatott, de ahelyett, hogy megpróbálta volna megakadályozni, hogy az állítólag új lapok szerkesztősége zavartalanul működjön a régi helyiségekben, ahelyett, hogy kérdőre vonta volna a nyomdákat, amelyek a régi szerződések alapján új lapot nyomtattak, vagy a postát, amely kéretlenül új lapot kézbesített a régi előfizetőinek, azokat a lapokat támadta, amelyek megpróbáltak a maguk lábára állni.
A Springer-ügy alkalmából tartott sajtótájékoztatóján Fabriczky András, az MSZP gazdasági vezetője a Fejér Megyei Lapkiadó Vállalatot sikkasztással vádolta, amiért bevitte a kft.-be a vállalati vagyont, és büntető feljelentéssel fenyegetőzött (Magyar Hírlap, április 6.), holott egy vállalat vezetőjének egyenesen kötelessége, hogy a lehető legelőnyösebben használja fel a rábízott javakat.”
A Fejér Megyei Hírlap lázadásáról László Ilona is megemlékezett abban a komoly, tényfeltáró munkában, amely már a Magyarországban jelent meg 1991-ben. Ekkor a tulajdonosváltás után már nem a hírszerző Kanyó András irányította a Magyarországot. „Az igazsághoz tartozik: a Fejér Megyei Hírlap főszerkesztője megpróbálta a lehetetlent, kétségbeesett hangú körlevelet írt a megyei lapok szerkesztőségeihez, hogy ne dőljenek be akárki ígérgetőnek – írta László Ilona. – A lapok önként >dobták< magukat dr. Bayer Józsefnek, az Axel Springer nyugatnémet cég magyarországi megbízottjának >karjaiba<.”
A Springer előnytelen ajánlata a „fegyveres testületekére” emlékeztetett
Arról, hogy a Springer Budapest milyen ajánlattal „csábította” a lapokat, mielőtt kijátszotta őket, mindent elárul a következő részlet (Beszélő, Kőszeg Ferenc): „Az üzleti kapcsolat nem volt újkeletű, a Fehérvári Hét mellékletként terjesztette az AS-B TVR Hét c. újságját. A fehérváriak az elsők között kapták meg a Springer cég ajánlatát: lépjenek át az AS-B szolgálatába, és adjanak ki egy új lapot, valamilyen új – például >Új Fejér Megyei Hírlap< – címmel.
A nyereség 90%-a Springeréké, 10%-a a szerkesztőségé, a veszteség viszont nem terheli a szerkesztőket. A székesfehérváriak az AS-B-t képviselő Bayer József ajánlatát rendkívül előnytelennek ítélték. Jól tudták, hogy egy összeszokott szerkesztőség szellemi tőkéje, know-howja sokkal többet ér a nyereség 10%-ánál. Párhuzamosan más cégekkel is tárgyaltak: egy német cég 30, egy angol 40%-os részesedést ajánlott.
Ráadásul a Springerék kínálta egyenszerződés semmire sem kötelezte a kiadót; ellenben tartalmazott olyan feltételt, amelyet Magyarországon eddig legfeljebb fegyveres testületek tagjainak kell magukra vállalniuk:
>Szövetségekben vállalt valóságos vagy tiszteletbeli tisztségek elvállalása (sic!), szakmai írások megjelentetése, valamint a társaság nevében történő nyilvános fellépés a kiadó vezetőjének beleegyezéséhez kötött.<”
A legérdekesebb, amit László Ilona írt a fenti cikkében arról a budapesti aggódásról, amely a médiát uralta. A „Bayer József és a nyomában keletkező botránysorozat nagyon is jól jött az elit fővárosi lapoknak.
Minél hangosabban aggódtak (addig mélyen lenézett) vidéki laptársaikért, annál kevésbé figyelt bárki is a fővárosi lapok előnyösebb pozícióból induló, tehát előnyösebb gazdasági lépéseire az önállósodáshoz. Az MSZP képviseletében Nagy Imre 1990 áprilisában igen előnytelen szerződést kötött a Hírlapkiadó Vállalattal. Néhány példa: átadta a Népszabadság teljes good-will-jét, az Esti Hírlap fele lapalapítói, a Figyelő fele lapalapítói, a Szabad Föld teljes lapalapítói jogát… Nagy Imre, vagyis személyében az MSZP egyetlen lapról nem mondott le, a mindenkor nyereséges Vasárnapi Hírekről.”
Nagy Imre (áll) már Gyurcsány legyőzése után, 1989 nyarán /Fotó: MTI
Rakjuk akkor össze. Az 1987-ben elindult Magyar Hitelbank létrehozza a Tájékoztatási Hivatal vezető káderével, Virág Andrással a Reform Rt.-t. A háttérben Berecz János és Pozsgay Imre vigyázó tekintete. Elindítják a Reformot, majd a katpolos média-menedzser és szélhámos Ferenczy József közvetítésével behozzák Magyarországra a német Axel Springert, amellyel közös céget alapítanak. Ha minden igaz, a Reform Rt. végül mégis kimarad a történetből.
A vállalat élére a diktatúrában Nyugatra, német nyelvterületre küldött Bayer József kerül. Az ő vezetésével megkörnyékezik az MSZP tulajdonában lévő megyei lapokat, majd a legegyszerűbb megoldást választják: új lapokat indítanak, ahova átpakolnak mindent: felszerelést, újságírókat, mindent. Az új újságokat kinyomják, majd értesítés nélkül kipostázzák az előfizetőknek (ez megyénként sok tízezer embert és családot jelentett) a nyomda és a Posta segítségével. Végül kilenc megyei lapot szereztek meg így.
Az egész MSZP, így a KISZ-vagyon elkótyavetyélését és átmentését levezénylő Nagy Imre természetesen asszisztál ehhez (korábban a KISZ egyik legértékesebb épületét éppen a Hitelbanknak játssza át), párttársa, az MSZP-kincstárnok Fabriczky András őrnagy pedig ledorongálja a puccs ellen lázadó főszerkesztőt. Ugyanő Bayer József iskolatársa a Marx Károlyról, egy alomból jönnek.
Az MSZP a választás két fordulója között – amikor már biztos az átmeneti bukás – egy egyszemélyes kft.-t alapít (Vállalkozásszervezési és Kiszolgáló Kft.), amelyre átruházza az Esti Hírlap, a Figyelő, a Magyarország és a Vasárnapi Hírek alapítói jogát. A vezetője Nagy Imre. Az április elsejei Springer-trükk után Nagy gyorsan átjátssza a legértékesebb lapokat (Népszabadság, Szabad Föld, Figyelő, Esti Hírlap) a Hírlapkiadó Vállalatnak, az MSZP pedig privatizálja a megmaradt lapjait.
A Szabad Föld ezután a Demján képviselte kanadai CEIC Holdinghoz kerül, majd maga a Magyar Hitelbank veszi meg. A Vasárnapi Hírek pedig végül Fenyő Jánosé lett. A Népszavával együtt. Persze a többi lapnak is megvan a története.
A Vasárnapi Hírek címû politika hetilap I. évfolyamának l. száma. Ünnepi bejelentő: Bányász Rezső / Fotó: MTI
A választás után már hiába kötelezték elszámolásra az MSZP-t
Térjünk vissza 1990. április 8-ára. AZ MDF megnyerte a választást, megalakult a sajtóprivatizációt vizsgáló bizottság. Ennek júliusi ülésén Bayer József „kikérte magának”, hogy
„a Springert kereszténydemokrata orientáltságúnak nevezzék”.
Már ebből is látszik, hogy ügyesen taktikáztak a háttérben. Az ügyletet – mint ahogyan semmit – már nem tudták „visszacsinálni”. „Amikor 1990-ben a már szabadon választott, új parlament az MSZP-t is elszámolásra kötelezte – a lapok sorsa már eldőlt!” – írta cikkében László Ilona.
Tőke Péter és Von Ferenczy szerecsenmosdatása
Bárhogyan próbálták kimosni a Springert, az ügy kellemetlenül érintette Von Ferenczyt is. A médiamenedzsert a Reformban próbálták a leginkább újraöltöztetni, maga Tőke Péter főszerkesztő-titkosmunkatárs készített vele a lap augusztusi számába egy kétoldalas interjút, amelyben Ferenczy már Antall Józsefékhez is megpróbált közeledni.
Az oldalakon átívelő cím: „Tisztázzuk von Ferenczy úrnak van-e titkos vörös kapcsolata”. (Segítek a válasszal: van – azaz volt.) És a bemutató szöveg:
„Jól ismert Hornt, Bereczet, Németh Miklóst, és nem tagadja meg őket • Antalnak is segít, ha igényli”.
„Ha hiszik, ha nem, egyesek tudni vélik, hogy az ismert németországi médiatulajdonos, Josef von Ferenczy lepaktált a magyar vörösökkel. Holott közismert, hogy az igencsak kapitalista Axel Springer sajtóbirodalom budapesti szálláscsinálója volt. No persze – mondják Berecz és Grósz barátja is. Van-e tehát valamiféle titkos vörös kapcsolat? Telefaxon elküldött kérdéseinkre készséggel válaszolt Ferenczy úr, s ezeket szó szerint közöljük” – írta az interjú kopfjában Tőke Péter szokásos iskolás stílusában. Az interjú elején Von Ferenczy magyarországi visszatéréséről és a Berecz Józseffel kialakult barátságáról szólt:
„Többször kérte, hogy Magyarországon hozzak létre egy bármilyen jellegű médiacsoportot. Ezt azonban visszautasítottam, míg egyszer azt mondhattam, hogy beszélhetünk a dologról, ha a Springer kiadó Budapesten kiadót alapíthat, amelyben a Ferenczy cég is részesedik, ő pedig egy magánbankot tud bekapcsolni. Sikerült neki”.
Ferenczy ezután – hiszen a kommunistákhoz, poszt- és reformkommunistákhoz való szoros kapcsolatát lehetetlen lett volna letagadni – ezúttal is előhúzta a „kelet-nyugati”, pártok feletti üzletember imázsát. Ahogyan a Springer, ő is független:
„A Magyarországon – főként a háttérben – minduntalan felmerülő kérdést politikai meggyőződésemről még egyszer és véglegesen megpróbálom megvilágítani: ebben az országban, amelyben élek, soha nem voltam párttag, és Magyarországon sem.”
Tudjuk, hogy ez is hazugság. Ferenczi József a második világháború után azonnal belépett a Magyar Kommunista Pártba, ahol rendületlenül emelkedett felfelé lebukásáig és disszidálásáig.
„Jó egy éve ön HungaroConsult néven céget alapított, hogy befektetőket, vállalkozókat toborozzon a magyar gazdaság megsegítésére” – vetette fel Tőke, mire Von Ferenczy:
„Soha nem volt szándékom bárkivel is közös vállalatot létrehozni. Döntő ok az az 1989. július 2-án általam a Welt am Sonntagban megjelent cikk volt, amelyben a magyar-német vegyesvállalatok működőképességéről írtam.
Magyarországon is, Németországban is többen mondták, hogy ne tippeket adjak, hanem magam is legyek aktív. így jött létre egy >házasság< a Magyar Külkereskedelmi Bank és Ferenczy között: 1989. november 16-án megalakult a HungaroConsult cég, amely tevékenységét különböző okok miatt most kezdte meg. Ezek után azt reméljük, hogy a magyar oldal saját érdekében megadja a szükséges támogatást.”
Ez is hazugság. A valóság ezzel szemben az, hogy már az 1988 karácsonyán megalapított Springer Budapest leányvállalatban is benne volt a Ferenczy-csoport.
Ezután jött a legfontosabb kérdés: „Kész-e együttműködni az Antall- kormánnyal, s segítséget nyújtani neki Németországból?” „A kérdés, hogyan viszonyulok az új magyar miniszterelnökhöz, dr. Antall Józsefhez, egyszerűen megválaszolható: ha neki vagy a kormánynak szüksége van rám, és valamit tehetek, akkor azt megteszem. Ha engem nem kérdeznek és nem kérnek, akkor természetesen – kivéve saját kezdeményezésemet – nem tehetek semmit. Az, hogy a bármikori demokratikus magyar miniszterelnököt hogyan hívják, számomra nem döntő fontosságú. Az a fontos, hogy Magyarország érdekében cselekedjen.”
A Dialóg az iskolában, az oktatásban, a társadalomban című nemzetközi konferenciát a Parlament Kongresszusi termében rendezték meg. A képen: Horn Gyula volt miniszterelnök (b) és Josef von Ferenczy, az Európai Párbeszéd Alapítvány tiszteletbeli elnöke / Fotó: MTI
Az önzetlen, Németországba szakadt, de szívében mindig magyar hazafi.
Szintén 1990 decemberében jelent meg az a cikk, amely jól rávilágít ennek a hálózati körnek a működésére, Ferenczy gátlástalanságára, valamint arra, mennyire megbíztak ekkor benne (mint mondjuk Tőke Péterben, Brády Zoltánban vagy Bartis Ferencben):
„Egy hivatalos magánlap, avagy a felsült panaszkodók” – megjelent a Beszélőben.
„Három párt (FKgP, KDNP, SZDSZ), valamint a Politikai Foglyok Országos Szövetsége kaposvári szervezete levelet írt Joseph von Ferenczy úrnak (lásd keretes dokumentumunkat). Elpanaszolták, hogy az Axel Springer-Budapest Kft. révén áprilisban privatizált lap, amelyet továbbra is a régi főszerkesztő vezet, visszaél monopolhelyzetével, a demokratikus pártok híreit elutasítja vagy manipuláltan közli stb. A naiv próbálkozás hiábavalónak bizonyult. A panaszoslevél – akár annak idején a Kádár-titkárságra küldött beadványok – az AS-B közvetítésével ahhoz került, akiről szólt. Kercza Imre főszerkesztő pedig a szerkesztőség falitábláján helyezte el a Németországot megjárt iratot.”
A jó Ferenczy tehát azonnal visszaküldte főszerkesztőnek – mindezt amúgy már a jóval a választás után. Kercza Imre idén nyáron hunyt el, 1990-től hosszú ideig vezette a Somogyi Hírlapot, aminek korábban főszerkesztő-helyettese volt. Méltatásában ezt írták ( Sonline.hu): „Sok évtizedes munkájáról Találkozások, csavargások, töprengések címmel adott ki riportkötetet. Ebben azt írta, hogy két ember volt a számára meghatározó az egész életében: az egyik Jávori Béla, Somogyi Néplap egykori főszerkesztője, a másik Bayer József, az Axel Springer Magyarország ügyvezető igazgatója”.
Jávori 1955-től volt a Somogyi Néplap újságírója, az eltiport forradalom után egyre feljebb emelkedett, 1958-ban már főszerkesztő-helyettes volt (huszonhét évesen), majd 1969-től húsz évig vezette a megyei propaganda-lapot. Bayer József függetlenségéről sokat elmond, hogy a néhai Kerczának ő és Jávori volt a példaképe.
Bayer Józsefék kiálltak a Politikai Főiskolán végzett főszerkesztő mellett
Persze ez az egész rendszerszerű volt, ahogyan ez a Szolnok megyei lap botrányából is kiderült.
Az ügy főszereplője, Hajnal József 1988-ban lett a Szolnok Megyei Néplap főszerkesztője, amikor elődje nyugdíjba vonulat. Amikor a Springer Budapest létrehozta az Új Néplapot, természetesen őt is átcsalogatta oda. Az újabb botrány a nagy trükk után néhány héttel tört ki.
1990 májusában a Fidesz, az FKgP, az MDF és az SZDSZ közös nyilatkozatot adott ki, „amelyben kijelentik, hogy a továbbiakban semmiféle politikai információt nem adnak az Üj Néplap számára”. „A nyilatkozat szerint a lap vezetésében, stílusában, színvonalában változatlanul tapasztalhatók ma is a pártállam sajtójának jellemzői.”
De miért? Hadd idézzem a Magyar Nemzet május 24-ei cikkét:
„A nyugdíjba készülők nyugalomban kívánják eltölteni hátralévő hónapjaikat. A középnemzedék kivár, a fiataloknak szavuk nincs, minek szólaljanak hát meg. Baráti beszélgetéseken emlékeztetnek csak a tényre: főszerkesztőjük kiválasztásánál, kinevezésekor, nem annyira szakmai, mint inkább politikai szempontok érvényesültek.
Mert miközben Hajnal József végigjárta a szerkesztőség hivatali szamárlétráját, párhuzamosan járt egy másikat is. KISZ-alapszervezeti titkárból párttitkár lett, s miközben – már olvasószerkesztőként – iratkozott be a Politikai Főiskolára. Ottani szakdolgozatában 1956 őszének szolnoki eseményeit örökítette meg.
S azokat aligha minősíthette három évvel ezelőtt forradalomnak és szabadságharcnak. (Igaz, dolgozatát még legközvetlenebb munkatársai sem ismerik.) 1987-es kinevezése az akkori pártkörökben (MSZMP) nem volt egyértelmű, csak miután az elsőként megkérdezett jelölt nemet mondott, lépett másodhegedűsből az élvonalba.”
Az Összefogás a Megújításáért Mozgalom elsõ országos értekezlete a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) Politikai Fõiskoláján / Fotó: MTI
Hajnal egyébként kohómérnökből lett újságíró, miután elvégezte a hírszerzés alá tartozó MÚOSZ újságíró-iskoláját, és Szolnokon elindíthatta karrierjét. Életrajzában ezt írják: „1995-ben került vissza Miskolcra, ettől az évtől a Magyar Rádió miskolci stúdiójának, a Miskolci Rádiónak a vezetője. Nyolc éven keresztül óraadó tanára a Miskolci Egyetem Marketing Intézetének, és az egri Eszterházy Károly főiskolának. Később több kutatási program kommunikációs munkatársa, 2015-től a kazincbarcikai Kommunikációs Centrum Igazgatója másfél éven át”. Sokra vitte. .
Gondolom, senkit nem lepek meg azzal, hogy a bojkott nem érte el a célját.
„Miután nyilatkozatukat eljuttatták az Axel Springer Bp. Kft. ügyvezetőjének, Bayer Józsefnek is, a tulajdonos azt válaszolta, hogy nem tűr beleszólást a tulajdonában levő lap irányításába, különösképpen a főszerkesztő kinevezésébe. Ezzel mintegy megerősítette státusában az Új Néplap főszerkesztőjét”
– írta a Magyar Nemzet júniusban. Tehát megfelelt neki a Politikai Főiskolán végzett kommunista káder, aki egészen 1995-ig főszerkesztő maradt. De az igazi csattanó hátravan, hiszen ahogyan az alcím tájékoztatta az olvasókat:
„az SZDSZ visszalépett Szolnokon a sajtóbojkottól”.
Folytatom.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS