Pesti Srácok

reform

Egy pillanat alatt átjátszották maguknak a vidéki sajtót, a katpolos szélhámos Ferenczy, Demján és a hálózat emberei, avagy a média lenyúlásának története (7.)

MGMező Gábor A Hálózat 2019 szeptember 15.
1990-ben, a választás két fordulója között jött a magát átmentő posztkommunista hatalom óriási trükkje: Demján Sándor Hitelbankja a német Springer kiadóval és a katpolos őrnagyből lett nemzetközi szélhámos-üzletemberrel, Josef von Ferenczyvel összeállva bekebelezte a vidéki sajtó zászlóshajóit. Kilenc megyei lapot indítottak el, átszippantva oda a korábbi megyei lapok szerkesztőségeit, felszerelését, mindent. A lapokat akkor még tulajdonló MSZP ehhez természetesen asszisztált, sőt, a kommunisták emberei a háttérben részt vettek az átmentésben. A rendszerváltás idején megalakult német-magyar vállalat, a Springer Budapest az összes kommunista főszerkesztőt megtartotta, a legtöbb a saját megyéjében magas rangú MSZMP-káder volt, és a kilencvenes években is zavartalanul dolgozhattak. A Springer Budapest élére Bayer József került, aki a diktatúrában a hírszerzés központi helyének számító bécsi kulturális-diplomáciai intézmény titkára volt. A később lebukott hírszerző-igazgató közvetlen beosztottjaként dolgozott. Amikor a választás után a demokratikus pártok képviselői bojkottálták az egyik továbbra is kommunista szellemiségű megyei lapot, Bayer kiállt a Politika Főiskolán végzett főszerkesztő mellett. Jól tette: a megfuttatott közgazdászból (!) lett médiaguru idén vonult vissza, az elmúlt harminc évben a magyar média egyik leghatalmasabb emberének számított. A kilencvenes években a vidéki sajtót a korábbihoz hasonlóan uralta kommunista, posztkommunista elit. Nem véletlen, hogy 1994-ben mindenhol az MSZP győzött.

A Nap TV alapítója is a Hálózat embere volt? – Virág elvtárs, Demján Hitelbankja és a média lenyúlásának története (1.)

MGMező Gábor A Hálózat 2019 június 30.
Most induló cikksorozatomban bemutatom, hogyan játszotta a saját kezére a magyar sajtót a rendszerváltás során a hatalom, az állítólagos "reform-bulvárlapokat" és az első "független" televíziót, a Nap-TV-t is elindítva. Mindenhol a Hálózat emberei, titkos munkatársak, egykori fő- és középkáderek. A főszervező egy bizonyos Virág elvtárs, azaz Virág András, a Tájékoztatási Hivatal korábbi embere. A pénzt a Demján Sándor vezette Magyar Hitelbank (MHB) adta. Minden 1987-ben indul, amikor megalakult az MHB. 1988-ban az MHB pénzéből megalapították a Reform Rt.-t, amely a korábbi katpolos Joseph von Ferenczyvel és a német Springerrel összeállva közös leányvállalatot alapított, amely pár évvel később bekebelezte a teljes vidéki sajtót. A Reform Rt. még 1988 végén elindította a Reform című bulvár-hetilapot. Utóbbi főszerkesztője Tőke Péter, azaz "Hidas" titkosmunkatárs. A Reform Rt. és a Hitelbank 1989-ben megalapította a Mai Nap bulvárlapot, főszerkesztője az Esti Hírlap rutinos propagandistája, Horváth István, ő lett a frissen megalakult Mai Nap Rt. ügyvezető igazgatója. Utóbbi társaság 1989-ben beszállt a Nap TV-be, amit szintén a Hálózathoz sorolható Székely Ferenc indított el. Aztán feltűnt Gyárfás Tamás. A sajtó lenyúlása, ahogyan még sohasem látta – első rész.
Ajánljuk még

Egy provokátor belef*sott Magyar Péter nadrágjába? (videó)

Ps TV 2024 június 26.
Amikor azt hinné az ember, hogy naprakész lehet Magyar Péter ámokfutásával kapcsolatban, a mester lapot húz a 21-re. Egészen elképesztő, hogy politikus politikai tevékenység nélkül ilyen szinten a figyelem középpontjába tud kerülni, és még ezt is elnézik neki a hívei. Az sem zavarja őket, hogy Magyar Péter, a belpesti messiás a fojtófogásban lett kivezetve egy buliból. Ha azt mondja, hogy (ez is) a Fidesz műve, elhiszik neki… mert el akarják hinni. Közben pedig fennhangon üvöltik, hogy a Fidesz csak "sorosozik"... De Magyar Péter mellett szó volt még a fociról, a szőrös csajokról és a XII. kerületi turulról, amit az új polgármester a megválasztását követően azonnal el akar vitetni.

Gyerekkora óta Kaliforniában él, mégis Magyarország a hazája: Szani János, aki az egyetem alatt is megőrizte az értékrendjét – The Fair Right (videó)

Ps TV 2023 december 30.
Szani János neve Magyarországon még kevésbé közismert, a fiatal amerikai republikánusok körében azonban egyre népszerűbbé válik. János négyéves korától kezdve Kaliforniában nevelkedett, ott tanult, ott szerzett barátokat, mégis Magyarországot tekinti hazájának. János története többek között azért is inspiráló, mert fiatalon, egy idegen országban nemcsak a helyét sikerült megtalálnia, de az otthonról hozott értékrendjét is sikerült megőriznie. Nézzétek meg a teljes beszélgetést!